F1: Sepang életet lehelt a válságban lévő sportba - lapszemle

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.03.30. 14:23
null
Az olasz La Gazzetta dello Sport hétfői címlapján az autó- és motorsportoké a főszerep
Régóta nem örültek világszerte annyira Sebastian Vettel győzelmének, mint a vasárnapi Malajziai Nagydíj után. A Ferrarival második versenyét futó négyszeres világbajnok diadalától elsősorban Németországban és Olaszországban ragadtatta el magát a sajtó (a milánói La Gazzetta dello Sport Vettelt és a MotoGP-ben nyerő Valentino Rossit tette a címlapjára, és azt hirdette, Olaszországban ismét imádják a technikai sportokat), míg máshol azt konstatálták, hogy Vettel nem csak a Red Bull technikai fölényét kihasználva volt képes nyerni.

 

NÉMETORSZÁG
Bild:
VETTEL RASANTI-GIGANTI! Kiabálás, könnyek, ünnep és buli az első ferraris győzelme után. Rikoltozott a csapatrádióban, a levegőbe ugrott a dobogón, és közölte, hogy este leissza magát. Vettel teljesen bepörgött Malajziában.
Frankfurter Allgemeine Zeitung: Valóra vált álom. A második ferraris futamon az első siker. Vettel az orránál fogva vezette két mercedeses riválisát, és megsarkantyúzta a szurkolók fantáziáját: vajon ő a következő Schumacher?
Süddeutsche Zeitung: A diadal válasz a kétkedőknek: Vettelnek két futam is elég volt az első ferraris győzelemhez. A négyszeres világbajnok meglepődött és megkönnyebbült, hogy ilyen hamar szárnyakat adott az istállónak.

OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport:
Grazie! Grazie! Grazie! Vettel első sikerét aratta maranellói színekben, maga mögé utasítva a mercedeses Lewis Hamiltont és Nico Rosberget. A vörös hullám. Kapaszkodjatok, a Ferrari visszatért. Vettellel a világbajnoki cím a cél. Nagyszerű boxstratégia, tökéletes autó, és a Mercedesek máris verve vannak. A Red Bull és a Mercedes dominanciájába belefásult Formula–1 a szemeit dörzsöli Vettel hőstette után. Ezek után már senki sem mondhatja, hogy Vettel csak a fantasztikus Red Bullnak köszönheti sikereit.
Tuttosport: Csodás vörös! Kétévnyi sötétség után Vettel ismét diadalra vezette a Ferrarit, amely időtlen idők óta nem nyert futamot. A siker kulcsa a rendelkezésre álló lehetőségek tökéletes kihasználása volt. Schumacher utolsó, 2006-os győzelme óta nem hangzott el egymás után a német és az olasz himnusz a dobogón. (Ez egyébként nem így van, 2008-ban Vettel első diadala után is ezt a két dallamsort fűzték egymás után Monzában – a szerk.)
Corriere dello Sport: A Ferrari visszatért, és a Mercedes kihívójává lépett elő. Nem, ez nem álom. Vettel mestermunkát végzett az edzésen és a futamon is, az autója és a stratégiája is remekül működött. Schumi után Seb: a vörösök újra megtalálták az elveszett uralkodójukat.
La Repubblica: Vettel megmutatta a tudását, Schumacher józanságával vezetett, és immár nemcsak a csapat, hanem a szurkolók is szeretik őt. Amint megtanul, olaszul fog beszélni, és sosem felejti el kiemelni, hogy a Ferrari legenda.

SPANYOLORSZÁG
El País:
Vettel a Ferrarival is tud nyerni.
El Mundo
: Vettel két év után ismét a dobogó tetején. Az olaszoknak azonban még sok versenykilométerre van szükségük ahhoz, hogy látsszon, mennyit javult a kocsi.
El Periódico: Vettel kihasználta a Mercedes hibáit.

NAGY-BRITANNIA
Guardian:
Az őrületes sepangi hőségben Vettel gondolkodott hideg fejjel, a Ferrari kétkiállásos taktikája pedig nyerőnek bizonyult. Voltak, akik négyszer cseréltek kereket Malajziában.
The Times: Mindenki Hamilton győzelmére tippelt, de Vettel és a Ferrari visszatalált a régi formájához. Sok rajongó lelkesedik világszerte ismét, mert félő volt, hogy az újabb Hamilton–Rosberg csata megfojtja a vb-t.
Daily Mail: Malajzia életet lehelt egy válságban lévő sportágba. Hamilton és Vettel is csodálatosan vezetett, de a taktikázásban a Ferrari volt a jobb, míg a Mercedes csak botladozott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik