F1: Rosberg Hamiltonnal veszekedett a sajtótájékoztatón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.12. 11:16
Nagy vita robbant ki Nico Rosberg és Lewis Hamilton között a Kínai Nagydíjat követő sajtótájékoztatón, amelyen a Mercedes német pilótája azzal vádolta meg futamgyőztes csapattárását, hogy a verseny feléhez közeledve szándékosan lassított, így felhozta Sebastian Vettelt, akinek esélye nyílt a második hely megszerzésére.

Rosberg úgy érzi, Hamilton szórakozott vele a Kínai Nagydíjon (Fotó: AFP)
Rosberg úgy érzi, Hamilton szórakozott vele a Kínai Nagydíjon (Fotó: AFP)
Rosberg úgy érzi, Hamilton szórakozott vele a Kínai Nagydíjon (Fotó: AFP)
Rosberg úgy érzi, Hamilton szórakozott vele a Kínai Nagydíjon (Fotó: AFP)
Rosberg úgy érzi, Hamilton szórakozott vele a Kínai Nagydíjon (Fotó: AFP)

A verseny középső szakaszában, az első és a második kerékcsere között a két Ferrari gyorsabb volt a két Mercedesnél. Rosberg úgy érezte, Hamiltonszándékosan visszafogja magát, hogy kímélje a gumikat, de ezzel Vettel felzárkózott, és fenyegetni kezdte Rosberg második helyezését. A német ezt tette szóvá a verseny utáni sajtótájékoztatón.

„Érdekes azt hallani tőled, hogy csak magadra gondolsz, és a saját versenyeddel foglalkozol. Nagyon szomorú, hogy Lewis szükségtelenül lassan vezetett, és ezzel veszélybe sodorta a második helyemet" – mondta Rosberg. – Befolyásolta a versenyemet, mert azzal, hogy a kelleténél lassabban vezetett, Sebastian felzárkózott rám. Ezt kihasználva a Ferrari korán behívta a boxba, megpróbált a friss gumikon elém vágni, és erre reagálnom kellett, így az utolsó etapom nagyon hosszúra nyúlt, ami tönkretette a versenyemet.”

A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA
Jenson Buttont találták hibásnak a Pastor Maldonadóval történt ütközésében a Kínai Nagydíjon, így a McLaren-pilóta időbüntetést kapott, valamint két büntetőponttal sújtották. Button és Maldonado a 12. helyért csatázott a verseny hajrájában, amikor a célegyenes végén összeértek az autóik, és kicsúsztak. Button időeredményéhez öt másodpercet adtak hozzá, akárcsak Roberto Merhiéhez. A Manor Marussia spanyol versenyzője a biztonsági autós időszakban nem lassított eléggé, ezért két büntetőpontot kapott.
A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA
Pastor Maldonado
5
Marcus Ericsson
5
Sergio Pérez
4
Jean-Éric Vergne*
3
Romain Grosjean
2
Nico Hülkenberg
2
Kevin Magnussen*
2
Jenson Button
2
Roberto Merhi
2
Esteban Gutiérrez*
1
*nincs az idei mezőnyben

Hamilton szerint Rosberg túl sokat kombinál.

„Nem az a feladatom, hogy Nico versenyét irányítsam, hanem az, hogy a saját versenyemmel foglalkozzam. Fontos volt, hogy a lehető legjobban megkíméljem a gumijaimat, mert így értem el a leggyorsabban a célig – mondta a győztes. – Nem az volt a célom, hogy sűrűbb legyen mögöttem a mezőny. Önmagamra figyeltem, és arra, hogy a lehető legtovább formában tartsam az abroncsaimat, és az etapom végén is gyors köröket tudjak futni. Ha Nicót ez annyira zavarta, megpróbálhatott volna megelőzni, de nem tette.”

A helyzet valamelyest a tavalyi Magyar Nagydíjat idézte, azon Rosberg a rádión keresztül panaszkodott Hamiltonra, hogy túl lassú, de az angol azt üzente neki vissza, hogy előzze meg, ha tudja. Akkor eltérő stratégiájuk miatt a csapat is azt kérte Hamiltontól, hogy engedje el Rosberget. Egy versennyel később, Belgiumban a két Mercedes összeütközött.

Ami a versenyt illeti, a Rosberg által felemlegetett Hamilton-lassítás némi izgalmat csempészett az élen egyébként eseménytelenül csordogáló versenybe. Flavio Briatore a Twitteren így értékelt:

„Nagyon unalmas verseny volt. A Mercedes uralta a futamot, csak szórakozott, simán gyorsabb tudott volna lenni körönként, akár fél másodperccel is. A végén mutatta meg valós erejét, amikor elhúzott a Ferrariktól” – írta a Renault korábbi csapatfőnöke.

A harmadik helyen célba érő Sebastian Vettel kicsit csalódott, amikor a verseny hajrájára közepesen kemény gumikra váltottak, mert arra számított, hogy azokon gyorsabb lesz a Ferrari a Mercedesnél. Ám éppen fordítva történt, Hamilton és Rosberg akkor húzott el Vetteltől.

„Összességében jó verseny volt, a lágy gumikon tartottuk a lépést a Mercedesszel, és próbáltuk is nyomás alá helyezni azzal, hogy korán kiálltunk, de a végén túlságosan elhúztak – mondta a négyszeres világbajnok. – Ezután már csak arra összpontosítottam, hogy behozzam az autót a célba. A harmadik dobogós helyezésem is megvan, ennek nagyon örülök.”

Kimi Räikkönen a hajrában felzárkózott csapatársára, de előzési kísérletre nem maradt ideje, mert Max Verstappen műszaki hibája miatt beküldték a biztonsági autót.

„A hajrában gyorsabb voltam Sebastiannál, talán ha nem küldik be a biztonsági autót, még egy manőverrel is megpróbálkoztam volna. Ez van. Közel voltam a dobogóhoz. A megoldás nyilván abban rejlik, hogy az időmérőn és a versenyen se kövessek el hibát” – mondta a finn, aki újabb negyedik helyezésével a vb-pontverseny 5. helyén áll Felipe Massa mögött.

Räikkönen a második kerékcsere után gyorsabb volt Vettelnél, de nem tudta támadni
Räikkönen a második kerékcsere után gyorsabb volt Vettelnél, de nem tudta támadni

Nem csak a Mercedesnél alakult ki vita a csapaton belül, Daniel Ricciardo is mérges volt csapattársára, Danyiil Kvjatra, mert nem engedte el a verseny elején, hanem csatába szállt vele annak ellenére, hogy a csapat arra kérte, ne küzdjön, hiszen Ricciardo volt a gyorsabb gumikon.

„A rajtnál biztonsági üzemmódba kapcsolt a motor, ami velem még nem fordult elő. Ez bosszantó, hátulról kellett feljönnöm – mondta Ricciardo. – Sok csatát megvívtam, olyanokat is, amelyeket nem is kellett volna. Nem tudom, Danyiil esetében talán túl optimista voltam, amikor azt hittem, könnyen elmegyek mellette, de a keményebb gumijain elkezdett csatázni velem. Mindegy, majd a csapatértekezleten tisztázzuk, mi is történt ott. Ettől függetlenül elmaradtunk a tervünktől.”

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Felipe Massa (5.): – Ennél több nem volt az autóban, nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy a Mercedesszel és a Ferrarival csatázzunk, de amit tudtunk, kihoztuk a hétvégéből. Csak a rajtom volt rossz, azon dolgoznom kell.
Valtteri Bottas (6.): – Magányos voltam a versenyen, senkivel sem csatáztam, mentem, ahogy tudtam. Kimi a rajtnál nagyon jól helyezkedett, nem tehettem semmit ellene.
Romain Grosjean (7.): – A hetedik helyezés a legtöbb, amit elérhettünk, büszke vagyok rá, hogy megszereztem a csapat első pontjait 2015-ben. A következő helyszín is kedvező lehet nekünk.
Felipe Nasr (8.): – Újabb nagy nap a csapat számára, mindkét autóval pontot szereztünk. Nem volt könnyű, a Lotusokkal és a Toro Rossókkal is meggyűlt a bajunk.
Marcus Ericsson (10.): – Mindkét autó az első tízben, ez volt a fő célunk. Nehéz verseny volt, rengeteget kellett csatázni a pozíciókért. A bal első kerekem gyorsan elkopott, nem tudtam a remélt tempót tartani.
Sergio Pérez (11.): – Keményen versenyeztem, de sajnos ez sem volt elég a pontszerzéshez. Háromkiállásosra módosítottuk a stratégiámat, ami jó döntés volt, de a végén nem értem utol Ericssont.
Fernando Alonso (12.): – Örülök, hogy célba értem, télen 12 kört tudtam megtenni egyhuzamban, azóta 22-t Malajziában ahhoz képest ez nagy lépés. Tudtuk, hogy nem leszünk gyorsak, de remélem, hamarosan véget ér ez az időszak, és előrébb jutunk.

Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!
Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!

Jenson Button (13.): – Azt hittem, lesz elég helyem Pastor mellett, de elmértem, ez sajnos benne van. Még mindig a mezőny végén vagyunk, és csak akkor lehetnek érdekes csatáink, ha valaki hibázik és visszacsúszik közénk.
Carlos Sainz Jr. (14.): – Nehéz versenyem volt, a keményebb gumikon rajtolva túlságosan csúszkáltam, és meg is pördültem. A Nagy kár érte, mert miután megkaptam a lágy gumikat, jó lett a kocsi. Talán pontot is szereztem volna, de a váltó miatt megint visszaestem.
Will Stevens (15.): – Nagy versenyem volt, rövid idő alatt nagyon messzire jutottunk. A fejlesztési programunk során extra fontos, hogy mindkét autó célba érjen.
Roberto Merhi (16.): – Még egy befejezett verseny, ráadásul mindkét autóval. Ezek nagy lépések, Bahreinben még jobbak leszünk.
Max Verstappen (17., feladta): – Szomorú véget ért a verseny, pedig kifejezetten jó volt. Az előzéseket nagyon élveztem, még úgy is sikerültek, hogy végsebességben nem mi vagyunk a legjobbak. Mindent megtettünk, bosszantó ennyire a célhoz ennyire közel kiesni.
Pastor Maldonado (feladta): – Nem számítottam rá, hogy összeér a két autó, hiszen Jenson és Fernando azok közé tartozik, akikkel sportszerű csatákat lehet vívni. Néha ők is hibáznak, talán most elmérte a féktávot.
Danyiil Kvjat (feladta): – Nehéz hétvége volt, és sajnos a happy end is elmaradt. Füstölt a kocsi hátulja, leálltam, de nem adhatjuk fel, Bahreinbe is emelt fővel utazunk.
Nico Hülkenberg (feladta): – Nem tudom, mi történt az autóval, elszállt az ereje, és leállt. Rosszul esett, mert meglepően gyors voltam előtte, a Lotusokkal és a Toro Rossókkal tartottam a tempót.

KÍNAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (56 KÖR, 305.066 KM)
1.Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:39:42.008
2.Nico RosbergnémetMercedes0.714 mp h.
3.Sebastian VettelnémetFerrari2.988 mp h.
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari3.835 mp h.
5.Felipe MassabrazilWilliams-Mercedes8.544 mp h.
6.Valtteri BottasfinnWilliams-Mercedes9.885 mp h.
7.Romain GrosjeanfranciaLotus-Mercedes19.008 mp h.
8.Felipe NasrbrazilSauber-Ferrari22.625 mp h.
9.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-Renault32.117 mp h.
10.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1 kör h.
11.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1 kör h.
12.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Honda1 kör h.
13.
Carlos Sainz Jr.
spanyol
Toro Rosso-Renault
1 kör h.
14.Jenson Button*britMcLaren-Honda1 kör h.
15.Will StevensbritManor-Ferrari2 kör h.
16.Roberto Merhi*spanyolManor-Ferrari2 kör h.
17.Max VerstappenhollandToro Rosso-Renault4 kör h.**
*időbüntetést kapott, **nem ért célba
FELADTA
megtett körök
Pastor Maldonado venezuelai
Lotus-Mercedes
49
Danyiil KvjatoroszRed Bull-Renault15
Nico HülkenbergnémetForce India-Mercedes 9
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Lewis Hamilton23368
2. Sebastian Vettel13355
3. Nico Rosberg3351
4. Felipe Massa330
5. Kimi Räikkönen224
6. Valtteri Bottas218
7. Felipe Nasr214
8. Daniel Ricciardo311
9. Nico Hülkenberg16
9. Max Verstappen16
9. Romain Grosjean16
12. Carlos Sainz Jr.26
13. Marcus Ericsson25
14. Danyiil Kvjat12
15. Sergio Pérez11
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes119
2. Ferrari79
3. Williams-Mercedes48
4. Sauber-Ferrari19
5. Red Bull-Renault13
6. Toro Rosso-Renault12
7. Force India-Mercedes7
8. Lotus-Mercedes6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik