nemzetisport.hu 2019.06.28 14:29 Frissítve: 2019.06.28 17:10

Emlékezetes edzés: Leclerc az élen, Verstappen és Bottas autót tört

Charles Leclerc zárta az élen a második szabadedzést Spielbergben, a gyakorlás bizonyára egy ideig emlékezetes marad. Néhány percen belül ugyanis Max Verstappen, majd Valtteri Bottas is csúnyán összetörte az autóját, de Sebastian Vettel is csak hajszállal úszta meg a gumifallal való találkozást. Leclerc mögött Bottas végzett, a harmadik leggyorsabb Pierre Gasly (Red Bull) volt.

Leclerc vette át a vezetést a Red Bull Ringen (Fotó: AFP)

 

Az elsőhöz hasonló körülmények fogadták a mezőnyt a második szabadedzés előtt. Az első tréning után – akárcsak tavaly – a kerékvetők szolgáltattak témát, hiszen délelőtt sokak autóján okozott sérülést egy-két ilyen elem.

Ez a második edzésen sem volt másképp – Lance Stroll alig 10 perc elteltével hagyott el néhány darabot az első szárnyából a 10-es kanyarból kijövet. Ez a kanyar egyébként a Mercedes versenyzőinek is okozott némi fejfájást a tréning elején, előbb Valtteri Bottas, majd Lewis Hamilton nem tudta bevenni, és hagyta el a pályát. Ők viszont legalább megúszták sérülés nélkül.

Kicsivel később Pierre Gaslyval a négyes kanyar babrált ki. A francia túl szélesen fordult, és a kavicságyat is megjárta, de szerencséjére nem ragadt benne. A manőver miatt csak sárga zászlós korlátozás volt néhány másodpercig, majd utána Bottas vette át a vezetést.

32. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚNIUS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.838
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:05.086
JÚNIUS 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚNIUS 30., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 14., 15.1070. Brit Nagydíj
Július 28., 15.10
64. Német Nagydíj
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj

Ez az első fél óra végig nem is változott, pár perccel később azonban előkerült a piros zászló. Max Verstappen ugyanis kicsúszott az utolsó kanyarban, autóját a gumifal állította meg hátulról. Jelentős károkat szenvedett a 33-as számú négykerekű, vagyis nem indult túl jól a Red Bull hazai hétvégéje. Az autó mentésének idejére félbeszakították a gyakorlást.

Az edzés nem sokáig állt, de az újraindítás után újfent felfüggesztették: nagyjából egy perccel később Bottas törte össze igen csúnyán a Mercedest a hatos kanyarban. A másodszori újraindítás után azonban majdnem ismét az történt, mint nem sokkal korábban. Ezúttal Sebastian Vettel csúszott ki a 10-es kanyarban, ám a Ferrari szerencsére megállt a gumifal előtt, így nem kellett harmadszor is félbeszakítani az edzést.

Charles Leclerc a másik Ferrarival ennél pozitívabb perceket teljesített, és átvette a vezetést az addig élen álló Bottastól. Később a finnhez hasonlóan Sainzra is lecsapott a hatos kanyar. A McLaren spanyolja azonban nem járt olyan rosszul, mint Bottas – csupán a kavicságyban tett rövid látogatást.

Az utolsó percekben Antonio Giovinazzi tartotta fel kissé Charles Leclerc-t, de az esetet még csak nem is vizsgálták a sportfelügyelők. Leclerc így is az élen végzett, mögötte Bottas, majd Pierre Gasly zárta az edzést. A végeredmény mögöttük az első tízben: Hamilton, Sainz, Grosjean, Räikkönen, Vettel, Verstappen és Norris.

Folytatás szombat 12 órakor a harmadik szabadedzéssel!

OSZTRÁK NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:05.086 átlag: 238.834 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:05.417 0.331 mp h.
3. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:05.487 0.401
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:05.529 0.443
5. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:05.545 0.459
6. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:05.701 0.615
7. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:05.728 0.642
8. Sebastian Vettel német Ferrari 1:05.871 0.785
9. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:05.879 0.793
10. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:05.952 0.866
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:05.960 0.874
12. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:05.964 0.878
13. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:06.064 0.978
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:06.119 1.033
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:06.148 1.062
16. Nico Hülkenberg német Renault 1:06.249 1.163
17. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:06.418 1.332
18. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:06.829 1.743
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:07.217 2.131
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:08.508 3.422
Még több
2019.07.12 15:53:02

F1 ZSOLDOS BARNA

Sorozat, amelyből születésétől a haláláig mindent megtudhat a sportág legendájáról.

2019.07.14 13:25:07

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

A brit némi szerencsével vette át a vezetést, és vezette újabb kettős győzelemre a Mercedest.

2019.07.13 14:01:02

F1 H. L.

A második Hamilton lemaradása 6 ezred, míg a harmadik Leclerc hátránya 79 ezred.

2019.07.13 08:40:20

F1 H. L.

A tréning elején esett az eső, ám később felszáradt a pálya – a végén 49 ezred választotta el a top 3-at.

2019.07.12 22:23:54

F1 ZSOLDOS BARNA (Silverstone)

Senki sem játszott akkora szerepet az ötszörös világbajnok karrierjében, mint az édesapja.