Vettel volt a leggyorsabb, de megint tönkrement a Ferrarija

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.19. 13:52
null
A második edzésen Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, mégsem lehet elégedett (Fotó: AFP)
Egy körön és hosszabb menetben is Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén, igaz, hosszabb menetről az esetében nemigen beszélhetünk, ugyanis váltóhiba miatt a délelőttihez hasonlóan ez az edzése is rövidebbre sikerült a vártnál. A második helyen Nico Rosberg végzett, megelőzve Kimi Räikkönent, Pastor Maldonadót és az autójával igencsak szenvedő Lewis Hamiltont.

 

Sebastian Vettel a csonka első szabadedzés után a másodikon már egy órát körözhetett, ami arra elég volt neki, hogy a leggyorsabb kört megfussa, de a nehéz autós körözésbe alig tudott belekezdeni, amikor a váltója rakoncátlankodni kezdett, így a tréning utolsó harmadát már csak kívülről figyelte a négyszeres világbajnok.

A hosszú menete elején gyorsabb volt a két Mercedesnél, amelyekkel tartotta a lépést Kimi Räikkönen, sőt a vele azonos programot végrehajtó Nico Rosbergénél valamivel gyorsabb is volt a versenytempója.

A világbajnoki éllovas Lewis Hamilton a gyors körei során sokat szenvedett a pálya utolsó szakaszán, tavaly emiatt indulhatott csak a kilencedik helyről. Az angolnak össze kell szednie magát ahhoz, hogy az időmérőn ne kövessen el hasonló hibákat.

Pastor Maldonado megelőzte egy körön Hamiltont, de a venezuelai is sokat hibázott.

A McLaren pilótáinak nemigen volt lehetőségük a hibázásra, mivel a tréning nagy részét ismét a garázsban töltötte a két autó műszaki meghibásodások miatt. Egy nagyon hosszú szezon újabb nagyon hosszú hétvégéjét töltik a napokban Ausztriában.

Folytatás szombat 11 órakor a harmadik szabadedzéssel.

OSZTRÁK NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:09.600 átlag: 223.758 km/ó 28 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:09.611 0.011 mp h. 50
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:09.860 0.260 41
4. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:09.914 0.314 44
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:10.137 0.537 49
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:10.160 0.560 49
7. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:10.267 0.667 38
8. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:10.356 0.756 48
9. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:10.495 0.895 39
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:10.585 0.985 46
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:10.631 1.031 50
12. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:10.686 1.086 48
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:10.744 1.144 40
14. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:10.746 1.146 34
15. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:11.011 1.411 42
16. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:11.517 1.917 17
17. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:11.676 2.076 38
18. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:11.919 2.319 17
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:12.522 2.922 34
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:13.094 3.494 34

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

15.30 Vége az edzésnek, már csak néhány rajtgyakorlat maradt hátra. Vettel volt a leggyorsabb egy körön és talán hosszabb menetben is, igaz, a Ferrarijában nem sokáig működött a váltó.

15.26 A két McLaren-pilóta és Vettel mellett Grosjean is a bokszban ragadt egy ideje, a délelőtti edzést kihagyó francia számára sem ideális a pénteki felkészülés.

15.23 A Williams két pilótája végül a 14. és a 15. helyen maradt. A késői kezdés mellett ez a „bújócska” része a tavaly az első rajtsort kisajátító csapattól?

A Force India számára jól alakul a péntek
A Force India számára jól alakul a péntek

15.17 Räikkönent megnyugtatták, hogy nagyon jó a sebessége, tartja Rosberg tempóját azonos gumikon, kicsit gyorsabb is a németnél, ráadásul a fogyasztása is tökéletes.

15.14 A McLaren megerősítette, hogy Alonso edzése véget ért, Button kilátásai sem túl jók. A spanyol a 16., az angol a 18. helyen áll. Ez a hétvége is rémesen indul a McLaren számára.

15.11 Az idő egyébként kitisztult, a levegő 16, az aszfalt 27 fokos.

15.10 Vettel Ferrarija mellett a két McLaren-Honda van a bokszban. Jellemző…

15.07 Mivel Räikkönen korábban használhatatlanra fékezte a szuperlágy gumijait, Vettel maradt az egyetlen esély, hogy nehéz autóval, hosszabb menetben próbálgassa a vörös oldalfalú gumikat, de most úgy tűnik, ez is odaveszett. „Elfolyt az olaj a váltóból” – erősíti meg a félelmeket Vettel mérnöke a rádión.

15.05 Vettel 1:12.2-es köreivel gyorsabb volt riválisainál, de szólt rádión, hogy „újabb váltóhibám van. Tudok tenni valamit ellene?” A bokszból azt üzenték, lassan menjen, és guruljon el a depóig.

15.03 Hamilton szuperlágy, Räikkönen és Rosberg lágy gumikon köröz, mindannyian az 1:12.4-1:13.2-es tartományba tartozó köridőket érnek el.

15.00 Miközben a legtöbben teli tankkal köröznek, a későn ébredő Williams most váltott szuperlágy gumikra.Hiába Bottas jó első szektora, még mindig a 14. helyen áll.

14.56 A rövid csend után ismét egyre többen a pályán, a két Mercedes is a fél tucatnyi autó között van.

14.55 Az utolsó bő fél óra a hosszabb meneteké lesz, Räikkönen kezdte, a lágy gumikon jött ki, 1:12.9-cel kezdett.

14.51 Hamitlon, aki a minap azt mondta, a videojátékokon mindig ezt a pályát választotta, szenved az utolsó kanyarokkal, tavaly is az ott elkövetett hibája miatt indult a mezőny középső részéről (a 9. rajthelyről).

14.49 Vettel, Rosberg, Räikkönen, Maldonado, Hamilton, Hülkenberg, Grosjean, Verstappen, Nasr, Pérez, Sainz, Kvjat, Ericsson, Bottas, Massa, Alonso, Ricciardo, Button, Stevens, Merhi a sorrend. Csak Vettel és Pérez van a pályán.

A 28. OSZTRÁK NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Alonso és Vettel autója is elromlott Ausztriában
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO mindegyik edzésről élő, szöveges tudósítással számol be.
Räikkönen: Ez mind baromság, barom, aki ilyeneket ír
Mindkét Red Bull-pilóta rajtbüntetést kap Ausztriában
„Nem körözgetünk még két évig esélytelen motorokkal"

14.45 A rengeteget csúszkáló Sainz a négyes kanyarban átvágtatott a kavicságyon, azt követően tért vissza a pályára. A spanyol a 11. helyen áll, csapattársa, Verstappen a 8.

14.44 Vettel 1:09.600-zal Rosberg elé, az élre ugrott. 11 ezreddel előzi meg a Mercedes-pilótát.

14.42 Maldonado 1:10 alatt, ezzel harmadik. Hamilton nem tudta visszaelőzni – az utolsó kanyart rontotta el, akárcsak Räikkönen korábban a legjobb részidője után.

14.40 Rosberg 1:09.611-gyel az élre állt. Hamilton is mért körbe kezdett.

14.37 A két Mercedes szuperlágy gumikon a pályán.

14.36 Räikkönen a következő gyors körében az egyes kanyart rontotta el, aztán bement a bokszba. Rossz hír, hogy szerinte a csúnyán elfékezett készlet gumin nem lehet hosszú, teli tankos etapot futni.

14.34 Ericsson az ötödik a szuperlágy gumis Sauberrel, mielőtt Maldonado hátrébb utasítja.

14.32 A következő körében még gyorsabb középső szektort ment, de az összideje nem lett jobb.A visszajátszásokból kiderült, csúnyán elrontotta a célegyenesre fordító kanyart.

14.31 A finn 1:19.860-nal az élre állt. A második és harmadik szektorban abszolút rekordidőt ment.

14.30 Räikkönen szuperlágy gumikon a pályán.

Alonso Peter Prodromou főmérnökkel egyeztet
Alonso Peter Prodromou főmérnökkel egyeztet

14.28 Vettel ezredre azonos kört ment Räikkönennel. Előtte azt mondta mérnökének, tudja már a választ, mitől lassabb csapattárásánál. Tényleg tudta. A lágya gumikészlet 15. körében futotta a leggyorsabb körét.

14.25 Verstappen fejfájásra panaszkodott a rádión.

14.23 Vettel fáradhatatlanul rója a köröket. Le sem tagadhatná, hogy maradt feladata délelőttről. Rajta kívül a két Force India van a pályán.

14.20 Vettel mögött Bottas az ötödik, a finn 35 ezredre van a némettől.

14.18 Úgy tűnik, elmúlt az eső veszélye, a legtöbb pilóta a bokszban várakozik, nem kerültek még fel az autókra a szuperlágy abroncsok.

14.16 Hamilton 1:10.137-tel átvette a vezetést Räikkönentől, Alonso 10. az új McLaren-Hondával.

14.15 Pályán a két Williams, Bottasnak még nincs időeredménye. A csapattal kapcsolatos hír, hogy a napokban a brit királynő kihirdette, hogy a csapatot Sir Frank Williamsszel megalapító Patrick Headet is lovaggá ütik, így Sir Patrick Head lesz.

14.14 Vettel mögött Verstappen az ötödik, aztán a két Lotus következik a sorban.

14.12 Hamilton öt ezredre megközelítette Rosberget, maradt a harmadik.

14.10 Alonso az új McLarennel a 16. helyen állt Button és a két Manor Marussia között, aztán 1:12.1-es körével megelőzte csapattársát.

14.09 A korábban szemerkélő esőnek már nyoma sincs.

14.08 Rosberg 1:10.3-mal feljött a második helyre, Hamilton a harmadik, míg Vettel vissza nem előzi.

14.07 Már csak a két Williams-Mercedest nem láttuk. Vettel is 1:11 alatt.

14.06 Räikkönen 1:10.298-cal a nap eddigi legjobbját futotta, még lágy gumikon száguld. Egy éve 1:09.5 volt a legjobb köridő a második edzésen.

14.04 Hamilton 1:11.155-tel átvette a vezetést, mögötte Räikkönen, Verstappen, Vettel és Hülkenberg sorakozik.

14.03 Ricciardo, Alonso, Massa és Bottas van már csak a bokszban, a legjobb kör a korán kihajtók közül Räikkönené: 1:11.259.

14.01 A várakozásnak megfelelően sokan azonnal kimentek a pályára.

A McLaren új orrkúpja
A McLaren új orrkúpja

13.59 A McLaren délelőtt nem próbálta ki az új, rövidebb orrkúpot, amelyet csak Fernando Alonso kap meg a Red Bull Ringen, de fénykép már van róla.

13.57 Az autókra korán felkerülhetnek a szuperlágy gumik, az eső miatt a csapatok kicsit felgyorsíthatják programjaik végrehajtását.

13.56 A Ferrari jelezte, a főtengely törése okozta Vettel délelőtti leállását.

13.55 Romain Grosjeannak is fontos lenne, hogy sokat körözzön, a Lotus franciája délelőtt csak nézelődött, a brit Jolyon Palmer ült az autójában.

13.54 Egyre több esernyő nyílik ki a lelátókon. Így nem sok mozgás lesz a pályán, délelőtt a száraz aszfalton is össze-vissza csúszkáltak az autók.

13.52 Üdvözöljük olvasóinkat az Osztrák Nagydíj második szabadedzését követő cikkünkben!

Sötét felhők gyülekeznek az égen, eső is lehet az edzés során. Ez egymás után a harmadik nagydíj lehet, amelynek első edzésnapján esik. A levegő 16, az aszfalt 24 fokos, az FIA hivatalos előrejelzése szerint 30 százalék esély van arra, hogy elered az eső a 90 perc alatt.

Eshet az eső az edzésen
Eshet az eső az edzésen
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik