F1: Ez mind baromság, barom, aki ilyeneket ír – Räikkönen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.18. 19:28
null
Kimi Räikkönen indulatosan beszélt az olasz újságírókról (Fotó: Reuters)
Kimi Räikkönen a szerződéséről „baromságokat" író olasz újságírók miatt dühöngött a hét végi Osztrák Nagydíj helyszínén. A Red Bull Ring és két F1-es istálló tulajdonosa, Dietrich Mateschitz amiatt panaszkodott, hogy a csapat tagjai elveszítették motivációjukat. Fernando Alonso bezzeg bizakodó volt.

Kimi Räikkönen megorrolt azokra az olasz újságírókra, akik a napokban azt írták, a finn csak akkor tarthatja meg ferraris állását 2016-ban, ha belemegy fizetésének jelentős csökkentésébe.

„Nagyon érdekelne, ki írta ezt. Először is, egyetlen újságíró sem tudhatja, mi van a szerződésemben, és soha nem is fogják megtudni – mondta ingerülten Räikkönen Ausztriában, a hét végi F1-es Osztrák Nagydíj helyszínén. – Ez mind baromság, barom, aki ilyeneket ír, a nélkül, hogy tudná, miről van szó. Előjönnek ezekkel a baromságokkal, nem látják a szerződést, mégis írnak róla? Az azt jelenti, hogy amit írnak, hazugság. Jó lenne, ha olyanokat írnának, aminek van igazságalapja."

A 28. OSZTRÁK NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
10.00–11.30: 1. szabadedzés
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO mindegyik edzésről élő, szöveges tudósítással számol be.

A finn ugyanakkor megerősítette, hogy már csak a Ferrarinál tudja elképzelni magát az F1-ben.

„Ha nem versenyezhetek a Ferrarinál, nem versenyzem az F1-ben. Ez ilyen egyszerű. Önök többet aggódnak ezen, mint én. Nem dől össze a világ, ha nem lehetek az F1-ben jövőre" – mondta a finn.

Egyes szakértők szerint a Red Bull Ring ideális helyszín a Ferrari számára, hogy legyőzze a Mercedest, tavaly a Williams az időmérőn mindkét autójával megverte a világbajnok istállót, így most az olaszok is bízhatnak ebben.

A versenynek otthont adó pálya és a Red Bull-istálló tulajdonosa, Dietrich Mateschitz egyre kevésbé bízik bármiben, ami az F1-gyel kapcsolatos, hazai versenye előtt Helmut Marko korábbi szavait megerősítve arról beszélt, hogy a Renault elvette csapata kedvét, és ez elgondolkodtató a jövőre nézve.

„A Renault miatt nemcsak a pénzünket és az időnket pazaroljuk, elvész az akaratunk és a motivációnk is – mondta Mateschitz. – Ekkora lóerőhátrányon egyetlen kaszni vagy pilóta sem tud felülkerekedni. A motorjainkat elhasználtuk, büntetések sora vár ránk, csoda, hogy az ember kedve elmegy az egésztől? A 2020-ig szóló szerződésünk sem fog itt tartani minket, erőszakkal nem mennek semmire. Nem tudom, mit hoz a jövő, az F1-ben ezt lehetetlen megjósolni. Jövőre biztosan maradunk a Renault-nál, biztosan nem váltunk motorszállítót. Bízunk a Renault-ban, a remény hal meg utoljára."

A tavalyi idényhez képest is hatalmas fordulat történt, egy éve Daniel Ricciardo kanadai győzelme után a Red Bull örömmel érkezett haza, de csütörtökön az ausztrál csak a második sorba került az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján. Elöl Sebastian Vettel, Nico Rosberg és a Le Mans-i 24 órást a hét végén megnyerő Nico Hülkenberg ült.

Szintén a hátsó sorba ültették a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót, aki megkapja ugyan a McLaren vadonatúj fejlesztéseit, benne a rövidebb orrkúppal (Jenson Button Kínában használhatta aki a kedvezményt, hogy az ő autójára kerültek fel elsőként az új fejlesztések), de ötödik motoralkatrészek miatt rajtbüntetésre számíthat. A továbbra is derűlátó Alonso elmondta, mindez a stratégia része, a McLaren a Magyar Nagydíjra akarja kiélezni a formáját, a Hungaroringen akarja elkerülni a büntetéseket, mert itt lát a legnagyobb esélyt jó eredményre.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 4 7 7 151
2. Nico Rosberg 2 7 7 134
3. Sebastian Vettel 1 5 7 108
4. Kimi Räikkönen 1 6 72
5. Valtteri Bottas 1 5 57
6. Felipe Massa 6 47
7. Daniel Ricciardo 6 35
8. Danyiil Kvjat 5 19
9. Romain Grosjean 4 17
10. Felipe Nasr 3 16
11. Sergio Pérez 3 11
12. Nico Hülkenberg 2 10
13. Carlos Sainz Jr. 4 9
14. Max Verstappen 1 6
14. Pastor Maldonado 1 6
16. Marcus Ericsson 2 5
17. Jenson Button 1 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 285
2. Ferrari 180
3. Williams-Mercedes 104
4. Red Bull-Renault 54
5. Lotus-Mercedes 23
6. Sauber-Ferrari 21
7. Force India-Mercedes 21
8. Toro Rosso-Renault 15
9. McLaren-Honda 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik