Hamiltoné az első orosz F1-es pole, Vettel csak a 11.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.11. 12:55
null
Eddig Hamilton a legjobb Szocsiban, pole pozícióval is nyomatékosította fölényét (Fotók: Action Images)
Az első Formula–1-es Orosz Nagydíjon a Mercedesszel versenyző brit Lewis Hamilton rajtolhat az élről, miután az időmérőn ő érte el a legjobb időt. Mellőle csapattársa, a német Nico Rosberg indul a vasárnap magyar idő szerint 13 órakor kezdődő 52 körös futamon, a harmadik helyről az utolsó gyors körébe belerontó finn Valtteri Bottas. Sebastian Vettel a 11., Felipe Massa a 18. helyen zárt – utóbbi Mercedese motorhiba miatt nem volt elég gyors.

Lewis Hamilton az Orosz Nagydíj időmérőjén beváltotta a papírformát, így Nico Rosberget két tizedmásodperccel megelőzve megszerezte az első rajtkockát a vasárnapi szocsi futamra. A vasárnap magyar idő szerint 13 órakor kezdődő futam rajtja izgalmas lehet, főleg úgy, hogy a vb-címért csatázó két Mercedes csatájába Valtteri Bottas is beleszólhat.

A Williams finn pilótája az időmérőn is majdnem meglepte a Mercedeseket, az utolsó mért körében a második szektor után is gyorsabb volt Hamiltonnál és Rosbergnél, sőt, még az utolsó szektorban, ahol a Williams gyengélkedni szokott, szintén tartotta az „ezüstnyilak” tempóját. Az utolsó kanyart azonban elrontotta, több tizedet veszített, s ha a pole-t nem is, az első rajtsort mindenképpen emiatt szalasztotta el.

A szocsi pályán nagyon tartósak a gumik, alig kopnak, ennek köszönhetően elég volt szakaszonként egy készlet lágy gumit használni, folyamatosan gyorsult az autó rajtuk. Az első két szakaszban használt abroncsokból a másodikon az autókra tett gumikon rajtol az első tíz, és mivel az idén kapnak egy-egy extra készletet a harmadik etapra, a versenyre is maradt nekik egy friss készlet. Azaz ideális esetben két kiállással, egy friss lágy és közepesen kemény gumi bevetésével lehet teljesíteni az 52 körös versenyt.

A 4. rajthely Jenson Buttoné, az 5. pedig a minden idők legjobb orosz időmérős teljesítményét felmutató Danyiil Kvjaté lett. A Toro Rosso orosz pilótája, aki jövőre már a Red Bull versenyzője lesz, mindkét Red Bull-ost megelőzte.

A világbajnokok közül Fernando Alonso a 7., Kimi Räikkönen a 8., Sebastian Vettel pedig a 10. rajthelyről indulhat – mindannyian eggyel előrébb ugranak a rajtrácson Kevin Magnussen váltócsere miatt kapott büntetésének köszönhetően.

Felipe Massa volt az időmérő nagy vesztese, a Williams motorproblémái miatt csak a 18. rajtkockát szerezte meg.

Rajt vasárnap magyar idő szerint 13 órakor.

A VÁRHATÓ RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Nico Rosberg német Mercedes
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
5. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
10. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
11. Kevin Magnussen* dán McLaren-Mercedes
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
14. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
15. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
16. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault
17. Nico Hülkenberg* német Force India-Mercedes
18. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari
21. Pastor Maldonado** venezuelai Lotus-Renault
*váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetés
**motorcsere miatt a Japán Nagydíjról áthozott 5 rajthelyes büntetés
OROSZ NAGYDÍj, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:38.513 átlag: 213.272 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.713 0.200 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:38.920 0.407
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:39.121 0.608
5. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:39.277 0.764
6. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:39.629 1.116
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:39.635 1.122
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:39.709 1.196
9. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:39.771 1.258
10. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:40.020 1.507
11. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:40.052
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:40.058
13. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:40.163
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:40.536
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:40.984
16. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:41.397
17. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:42.648
18. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:43.064
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:43.166
20. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:43.205
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:43.649

3. SZAKASZ

14.01 Bottas az első két szektorban rekordidőt ment, de az utolsó kanyart elrontotta, és csak a 3. lett, Button a 4., Kvjat az 5. Mögötte Magnussen, Ricciardo, Alonso, Räikkönen, Vergne a sorrend.

14.00 Hamilton 1:38.513-ra javított, Rosberg kikapott tőle 2 tizeddel.

13.57 Rosberg minimálisat javított, maradt a 2. Bottas 6 ezredre feljött rá. A két McLaren új gumikat kapott, a hétvégén látottak alapján nem biztos, hogy ez a jó taktika.

13.56 Hamilton a 7. helyre csúszott vissza, de megnyomta a következő körét, és 1:38.647-tel az élre állt.

13.54 Bottas, Button és Alonso is bejött a két Mercedes közé, Magnussen a boxba hajtott, valami nem stimmel a McLarenjével. A körében a 10-es kanyart elrontotta, utána ment a boxba.

13.53 Hamilton 1:39.980-nal melegített, Rosberg 1:38.946-tal – ez már első sor-gyanús.

13.51 Räikkönen 1:421.518-cal kezdett, Ricciardo 1:40.076-tal megelőzte.

13.50 Már mindenki a pályán, kezdődhet a tűzijáték – ezúttal több körön át.

13.48 Elkezdődött az utolsó szakasz, a két Mercedes és a két Toro Rosso még a boxban vár.

13.47 Hamilton rendre 3 tizeddel gyorsabb Rosbergnél – vajon fordul-e a kocka a 3. szakaszban, amikor a legfontosabb lesz?

13.44 A legtöbben új lágy gumikat használtak az első és a második szakaszban is. A harmadikban is egyet használnak, az arra kapott plusz készletet. Így a 2. szakaszban használttal rajtolnak el, lesz egy friss készletük a versenyre, plusz használniuk kell az 52 kör alatt egy készlet közepesen kemény abroncsot is.

13.42 A két-két Mercedes, McLaren, Ferrari, Toro Rosso, illetve Bottas és Ricciardo az első tízben.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYEI
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:38.759 1. Hamilton 1:38.338
2. Rosberg 1:39.076 2. Rosberg 1:38.606
3. Bottas 1:39.125 3. Bottas 1:38.971
4. Button 1:39.560 4. Magnussen 1:39.022
5. Magnussen 1:39.735 5. Kvjat 1:39.296
6. Kvjat 1:40.074 6. Button 1:39.381
7. Räikkönen 1:40.098 7. Ricciardo 1:39.666
8. Alonso 1:40.255 8. Alonso 1:39.786
9. Hülkenberg 1:40.273 9. Räikkönen 1:39.838
10. Vergne 1:40.354 10. Vergne 1:39.929
11. Vettel 1:40.382 11. Vettel 1:40.052
12. Ricciardo 1:40.519 12. Hülkenberg 1:40.058
13. Pérez 1:40.723 13. Pérez 1:40.163
14. Sutil 1:40.766 14. Gutiérrez 1:40.536
15. Gutiérrez 1:41.159 15. Sutil 1:40.984
16. Grosjean 1:42.526 16. Grosjean 1:41.397
17. Ericsson 1:42.648
18. Massa 1:43.064
19. Kobajasi 1:43.166
20. Maldonado 1:43.205
21. Chilton 1:43.649

13.40 Vettel a 11. helyre jött fel, ami kevés. Kiesett, akárcsak mögötte Hülkenberg, Pérez, Gutiérrez, Sutil, Grosjean. Hülkenberg öt rajthelyes büntetést kap.

13.39 Mindjárt letelik az idő, Vettelnek egy köre maradt, hogy bejusson az első tízbe. A két-két Sauber és Force India, illetve Vettel és Grosjean a kieső helyeken.

13.37 Vettel szenved (még csak a 15.), a két Toro Rosso és Ricciardo továbbjutásra áll.

13.36 Bottas 1:39 alatt, Alonso feljött a 7. helyre. Räikkönen a 8., mindkét Ferrari továbbjutásra áll.

13.35 Hamilton a boxban, Rosberg 3 tizedre feljött csapattársára. Mögöttük Bottas, Magnussen, Button, Kvjat, Ricciardo, Pérez, Vergne, Hüllkenberg a sorrend. Räikkönen, Sutil, Gutiérrez, Vettel, Grosjean és Alonso kieső helyeken.

1. OROSZ NAGYDÍJ
A helyszín: Szocsi
A pálya hossza: 5872 méter
Kanyarok száma: 18 (6 bal és 12 jobb)
A verseny hossza: 52 kör (305.344 km)
Gumitípusok: közepesen kemény, lágy

13.31 Magnussen 1:39.0-val második, majd jön Hamilton, remek részidők után 1:38.338-at ment (mindhárom szektorban az övé a rekordidő). Bottas is bejött Rosberg elé.

13.30 Rosberg 1:38.979-cel kezdett, Hamilton 1:44-es kört ment.

13.29 Az első mért körök közül Buttoné a legjobb, 1:39.393. Jönnek a Mercedesek is hamarosan.

13.28 Többen használt gumikon jöttek ki – ennyire jól bírják a lágy gumik?

13.27 A Williams vizsgálja, mi lehet a baj Massa autójával.

13.26 Pérez az első a pályán a 15 perces etapban. Itt már szokás szerint hatan esnek ki.

1. SZAKASZ

13.22 Massa nem érti, miért nem állhatott a boxba, a mérnöke azt mondta, annál bonyolultabb lehet a baj, mint hogy ezt pár perc alatt megoldják. Abból kellett főznie a brazilnak, amije volt. Bottas a 3. helyen jutott tovább a másik Williamsszel.

Műszaki hibája miatt Massa az időmérő nagy vesztese
Műszaki hibája miatt Massa az időmérő nagy vesztese

13.21 A 17. helytől lefelé Ericsson, Massa, Kobajasi, Maldonado, Chilton sorrend alakult ki, de a venezuelai lesz az utolsó a büntetése miatt.

13.19 Ericsson 122 ezreddel maradt le a továbbjutó Grosjeantól, de Massát megelőzve a 17. rajthelyet szerezte meg. Maldonado, aki Szuzukából hozott büntetése miatt az utolsó helyről rajtol, az utolsó előtti lett. A büntetés fennmaradó részét nem viszi tovább az Amerikai Nagydíjra.

13.18 Massa még egy kört kezdett, de valami nagyon nem stimmel a Williamsszel.

13.17 A két Mercedes már a boxban, mögöttük Bottas, Magnussen, Button, Räikkönen, Alonso, Kvjat, Vettel a sorrend, a McLaren a délelőtti edzésen a versenyre készülhetett, azért volt gyenge.

13.16 A brazil a 17. helyre jött fel, de még mindig kieső helyen áll. Grosjean fél másodperccel gyorsabb nála, nem teljesen jól működő motorral nehéz lesz ennyit nyerni.

13.14 Maldonado a 17. helyre jön be első mért körével, de így is kieső. Rajta kívül Ericsson, Kobajasi, Chilton és Massa búcsúzhat.

13.13 Már mindenki a lágyakon van, belátták, hogy csak így érdemes menni. Massa a motorjára panaszkodik, 1:47-es körével az utolsó azok közül, akiknek van mért körük.

13.12 Hamilton 1:38.759-cel visszaállt az élre, Rosberg visszament a boxba.

13.11 Maldonado délelőtti motorhibáját kijavították, a venezuelai kiment a pályára. Bottas feljött a 3., helyre, 1:40-en belül.

13.08 Hamilton 1:39.282-vel az első, Rosberg 1:39.076-tal visszaelőzte az angolt. Alonos a 3., Kvjat a 4. helyen.

13.06 Egy gyors kört egy lassú követ, így lehet három-négy mért kört megtenni egy készleten úgy, hogy folyamatosan gyorsulhat az autó.

13.05 A két Williams és a két Red Bull még kivár.

13.04 Button és Kvjat is állt az élen,majd jött a két Mercedes: Hamilton 1:40.061-et, Rosberg 1:39.292-t ment. Lágyakon mennek Hamiltonék, nem meglepő a minimális kopás és a két abroncson elérhető időeredmények közötti nagy különbségek láttán.

13.03 Chilton 1:42.573-mal kezdett, Vergne 1:41.842 perccel máris megelőzte.

13.01 A szabadedzéseken láthattuk, hogy alig kopnak a gumik, a lágyakon is akár három vagy négy mért kört meg lehet úgy tenni, hogy folyamatosan gyorsul az autó.

13.00 Elkezdődött az edzés, Grosjean az első a pályán.

12.59 A levegő, akárcsak a szabadedzésen, 22 fokos, az aszfalt viszont már 31 fokosra hevült.

12.57 Bianchi az idén háromszor juttatta a második szakaszba a Marussiát, ugyanannyiszor, mint a csapat előző négy szezonjában a csapat pilótái összesen.

12.56 Jules Bianchi autójának visszaléptetése miatt 22 helyett 21 autó indul az Orosz Nagydíjon, ezért az első szakaszból öt autó esik ki.

12.55 Az edzéseredmények alapján Mercedes, Williams, Red Bull, Toro Rosso, Ferrari, McLaren, Force India, Sauber, Lotus, Caterham, Marussia az erősorrend Szocsiban, de a McLarennel óvatosan kell bánni, pénteken nagyon gyors volt, szombaton pedig Magnussen korán lerobbant. Előbbre várjuk a wokingi autókat.

12.52 Három pilóta biztosan rajtbüntetést kap Szocsiban: Kevin Magnussen McLarenje délelőtt ment tönkre, váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kap, akárcsak Nico Hülkenberg, aki a Japán Nagydíj végén állt le váltóhiba miatt, de mivel a piros zászlós leintés miatt két körrel korábbi eredmény lett a hivatalos végeredmény, a német pórul járt – igaz, így szerzett Szuzukában négy pontot. Pastor Maldonado is Japánból hozott magával öt rajthelyes büntetést, a 6. motorjáért járó szankció fennmaradó részét hozta át Szocsiba.

 

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 8 12 12 266
2. Nico Rosberg 4 12 13 256
3. Daniel Ricciardo 3 7 13 193
4. Sebastian Vettel 4 12 139
5. Fernando Alonso 2 13 133
6. Valtteri Bottas 4 13 130
7. Jenson Button 1 10 82
8. Nico Hülkenberg 13 76
9. Felipe Massa 1 8 71
10. Sergio Pérez 1 10 46
11. Kimi Räikkönen 10 45
12. Kevin Magnussen 1 9 39
13. Jean-Éric Vergne 6 21
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 522
2. Red Bull-Renault 332
3. Williams-Mercedes 201
4. Ferrari 178
5. Force India-Mercedes 122
6. McLaren-Mercedes 121
7. Toro Rosso-Renault 29
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik