F1: örökre a Mercedeseken marad Niki Lauda aláírása

2019.05.23. 15:41
null
Monte-Carlóban a „Danke Niki” felirat is látható lesz a Mercedeseken (Fotó: AFP)
Mindörökre a Mercedeseken marad a hétfőn elhunyt háromszoros Formula–1-es világbajnok Niki Lauda aláírása.

 

Toto Wolff csapatfőnök csütörtökön a Monacói Nagydíj helyszínén jelentette be, hogy az „ezüstnyilak” állandó dísze lesz a legendás osztrák pilóta szignója. Emellett Monte-Carlóban a „Danke Niki” felirat is látható lesz a kocsikon.

„Nehéz alig pár nappal a halála után bármit is mondani. Úgy érzem magam, mint egy zombi – jelentette ki Toto Wolff. – Elvesztettük egy mentorunkat, tanácsadót, külügyminisztert és mindenekelőtt egy barátot” – tette hozzá a Mercedes képviseletében, amelynél Lauda 2012-ben felügyelőbizottsági majd résztulajdonos elnök lett, és nagy része volt Lewis Hamilton leigazolásában.

A 70 évesen elhunyt Laudáról megemlékezett korábbi istállója, a Ferrari is, amely elhelyezte a nevét Sebastian Vettel és Charles Leclerc autóján.

Az F1 egyik legnagyobb alakja pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször győzött, közte 1975-ben és 1976-ban Monacóban.

Legfrissebb hírek

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
12 órája

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51
Ezek is érdekelhetik