Rosberg hibái után Hamiltoné az Olasz Nagydíj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.07. 13:53
null
A sorsdöntő pillanat: Rosberg ront, Hamilton pedig az élre ugrik Monzában (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton elrontotta az Olasz Nagydíj rajtját, de a 4. helyről két szép előzéssel visszajött Nico Rosberg mögé, majd a német vb-éllovas hibáit kihasználva visszaállt az élre, és megszerezte idei hatodik győzelmét. Rosberg még így is 22 ponttal megelőzi Hamiltont az összetettben. A harmadik helyet Felipe Massa szerezte meg a Williamsszel, első idei dobogós helyezését éppen korábbi csapata, a Ferrari otthonában szerezte meg, ezzel, valamint Valtteri Bottas 4. helyezésével a Williams épp Monzában megelőzte a Ferrarit a csapat-vb-ben. Fernando Alonso kiesett, Kimi Räikkönen a 9. lett.

Az Olasz Nagydíjon a legutóbbi 23 alkalommal csak Michael Schumacher és Sebastian Vettel nyert úgy, hogy az adott idény végén besöpörte a világbajnoki címet, méghozzá két-két alkalommal. A másik 19 szezonban mindig olyan versenyző diadalmaskodott Monzában, aki lemaradt a végső elsőségről, és úgy tűnt, ez az idei versenyen ott motoszkált a Mercedes-pilóták fejében.

A pole-ból rajtoló Lewis Hamilton ugyanis a rajtnál visszaesett a negyedik helyre, mégis simán nyerni tudott. Nico Rosberg ugyanis kényelmes előnyben kétszer is elrontotta a célegyenes végi kanyarkombinációt, megfosztva magát a látszólag a rajtnál az ölébe hulló diadaltól. Mivel Hamilton, miután Kevin Magnussenen és Felipe Massán átverekedte magát, előzés nélkül került Rosberg elé, mert a német másodszor is elfékezte magát az első kanyarkombinációban, és csapattársa mögé került.

Innen pedig nem is volt kérdés, ki nyer, Rosberg nem jutott támadási helyzetbe.

Persze, utóbb kiderült, Hamilton rajtja a Mercedes elektronikus rendszerének hibája miatt állt le, nem kapcsolódott be ugyanis a rajtüzemmód. Szépen visszakapaszkodott, a Mercedes utolérhetetlen volt.

A Williamsé lett a 3. és a 4. hely, Felipe Massa először állt dobogóra a grove-iak pilótájaként, méghozzá korábbi csapata, a Ferrari otthonában, míg Valtteri Bottas a rajtnál a 11. helyre visszaesett, s onnan zárkózott vissza csapattársa mögé. A Williams ezzel tízpontos hátrányból 15 pontos előnyt kovácsolt a csupán két pontot szerző Ferrarival szemben a konstruktőr-vb 3. helyéért folyó harcban. Fernando Alonso műszaki hiba miatt kiesett, az idén először maradt pont nélkül.

Az 5. és a 6. helyezés a két Red Bullé lett, az egyetlen kerékcseréjét a mezőnyből az utolsók között végrehajtó Daniel Ricciardo a hajrában fél tucat előzés közül az utolsót Sebastian Vettel ellen mutatta be.

A hetedik a pályán Kevin Magnussen lett, de Bottas kiterelése miatt öt másodperces büntetést kapott, így Sergio Pérez, Jenson Button és Kimi Räikkönen is elé került végül.

Folytatás két hét múlva Szingapúrban.

A VERSENY KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ÉRI EL.

OLASZ NAGYDÍJ (53 KÖR, 306.720 KM), A VÉGEREDMÉNY
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:19:10.236
2. Nico Rosberg német Mercedes 3.175 mp h.
3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 25.026 mp h.
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 40.786 mp h.
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 50.309 mp h.
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 59.965 mp h.
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:02.518 p h.
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:03.063 p h.
9. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:03.535 p h.
10. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:06.171 p h.
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:11.184 p h.
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:12.606 p h.
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:13.093 p h.
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1 kör h.
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
1 kör h.
16. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
17. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1 kör h.
18. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1 kör h.
19. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 2 kör h.
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 2 kör h.
FELADTÁKmegtett körök
Fernando Alonso
spanyol
Ferrari
28
Max Chilton brit Marussia-Ferrari 5
Leggyorsabb kör: Hamilton (29. kör) 1:28.004
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 11 12 238
2. Lewis Hamilton 6 10 10 216
3. Daniel Ricciardo 3 6 11 166
4. Valtteri Bottas 4 12 122
5. Fernando Alonso 2 12 121
6. Sebastian Vettel 2 10 106
7. Jenson Button 1 9 72
8. Nico Hülkenberg 11 70
9. Felipe Massa 1 6 55
10. Kimi Räikkönen 9 41
11. Sergio Pérez 1 8 39
12. Kevin Magnussen 1 8 38
13. Jean-Éric Vergne 4 11
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 454
2. Red Bull-Renault 272
3. Williams-Mercedes 177
4. Ferrari 162
5. McLaren-Mercedes 110
6. Force India-Mercedes 109
7. Toro Rosso-Renault 19
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

A FUTAM (53 kör, 306.720 km)

Hamilton megnyerte az Olasz Nagydíjat Rosberg előtt, Massa az idén először dobogós, Bottasnak a rossz rajtja után be kellett érnie a 4. hellyel.

Kvjat a célegyenes végén megcsúszott, de szerencsére senkinek sem ment neki. A Vettel vezette vonat elé csúszott vissza, de beállt a sor végére.

Magnussen a 7. helyen halad, de Pérez, Button és Räikkönen közel van hozzá, így a hozzáadott öt másodperc miatt gyakorlatilag a 10. a dán, aki Vettelt üldözi. Három kör maradt.

Ricciardo a 48. körben a Roggia-sikánban szép manőverrel megelőzte Vettelt, és feljött az 5. helyre.

Rosberg nem tűnik veszélyesnek Hamilton számára (4.2 másodperc a különbség), Massa 16.7 másodperccel halad Bottas előtt, de Ricciardo gyorsan közeledik Vettelre.

Ricciardo a 44. kör elején Magnussent is megelőzte, ezzel feljött Vettel mögé a 6. helyre. Elöl a két Mercedes, aztán a két Williams, a két Red Bull, a két McLaren közte Pérezzel (igaz, Magnussen idejéhez hozzáadnak öt másodpercet), s Räikkönené lesz az utolsó pont.

A 41. körben Ricciardo Pérezt is megelőzte, majd Button és Pérez folytatta nagy csatáját, még mindig a mexikói van elöl szép visszatámadása után. Hamilton 4.3 másodperccel vezet Rosberg előtt.

Lewis Hamilton az idén hatodszor diadalmaskodott
Lewis Hamilton az idén hatodszor diadalmaskodott

A 40. körben Bottas megelőzte Vettelt, és már a 4. helyen haladt, míg Pérez tavalyi csapattársával, Buttonnal vívott hatalmas csatát, és az angol előtt maradt. Ricciardo viszont megelőzte Buttont.

Bottas a 37. körben megelőzte Magnussent a célegyenes végén. A dán öt másodperces időbüntetést kapott, amit – boxkiállás hiányában – a verseny végén hozzáadnak az idejéhez.

Magnussen ellen vizsgálatot indítottak, mert leterelte Bottast a pályáról a finn egyik előzési kísérlete során.

Hamilton előnye a 33. körre 3.6 másodpercre nőtt. Bottas továbbra sem bír Magnussennel, Ricciardo viszont megelőzte Räikkönent, és feljött a 9. helyre.

Nagy csaták az üldözőbolyban, Bottas Magnussent, Button Pérezt próbálta megelőzni sikertelenül.

Hamilton 2.6 másodpercre növelte előnyét, Rosberg megfogadja a tanácsot, hogy várjon a végéig a támadással.

Alonso a 29. körben kiszállt a Ferrariból, így már nincs olyan pilóta, aki az idei összes futamon pontot szerzett. A Ferrari motorja egyszerűen kikapcsolt. Alonso a 2010-es Malajziai Nagydíj óta először állt ki műszaki hiba miatt.

Rosberg kétszer hibázott, ráment az első helye
Rosberg kétszer hibázott, ráment az első helye

A 28. kör végén már csak hét tized volt köztük. Rosberg a 29. körben elrontotta az első kanyarkombinációt, így Hamilton átvette a vezetést!

Hamiltonnak azt tanácsolták, 2.5 másodperces hátrányra álljon be, és a végén támadjon, ezzel szemben négy tizedet faragott a hátrányából, és 1.3 másodpercre feljött Rosbergre.

A 26. kör végén Rosberg, Hamilton, Massa, Kvjat, Vettel, Magnussen, Bottas, Pérez, Button, Alonso, Räikkönen, Hülkenberg az első 12 sorrendje. Az utolsó sorból rajtoló Kvjat még nem volt a boxban.

A 25. körben Hamilton 2.7 másodperc alatt kapott új gumikat. Rosberg mögé jött vissza, nem változott a távolság, mehet a csata a kockás zászlóig. Bottas Pérez visszaelőzésével kezdte meg a felzárkózás 2. fázisát.

A 24. kör végén Rosberg és Bottas a boxban, Hamilton az élen. A német 2.8 másodperc alatt kapott új gumikat. A boxból visszatérő Bottast Vettel, Magnussen és Pérez is megelőzte.

A 23. kör végén Massa hajtott a boxba új gumikért. Elöl Rosnberg, Hamilton, Bottas, Ricciardo, Vergne és Kvjat még nem volt a depóban.

Tavaly egy kiállás elég volt a 20. körben kiállóknak, az idén is hasonló lehet a helyzet.

Rosberg előnye 1.2 másodperc, Hamilton közeledik a DRS használatának lehetőségét biztosító egy másodperchez. Bottas Magnussent megelőzve a 4. helyen. Utána Magnussen és Alonso is a boxba hajtott.

Vettel az első a boxban, a 18. kör végén állt ki új kerekekért. A kemény keveréket kapta, a tervek szerint nem lesz több kiállása. Melyik Mercedes jön előbb?

Bottas a 18. kör elején Buttont is megelőzte, és már a 6. helyen haladt.

A 16. kör elején Bottas Alonsót is simán megelőzte a DRS-sel. A kör végén Rosberg előnye 1.4 másodpercre olvadt, de Rosberg felgyorsult, és tartani tudta a különbséget.

Rosberg arra kérte a mérnökét, ne beszéljen arról, mennyivel előzi meg Hamiltont.

Hamilton két-két tizedet farag körönként Rosberghez képest, de a 13. körben még mindig 1.9 másodperc a hátránya. Bottas megelőzte Pérezt, Alonsót vette üldözőbe. Bottas 359.9 kilométer per órás sebességgel ment a mérőponton Pérez megelőzése közben.

Bottas a rossz rajt után felzárkózik, 360 km/órás sebességgel ment a célegyenesben
Bottas a rossz rajt után felzárkózik, 360 km/órás sebességgel ment a célegyenesben

Rosberg, Hamilton, Massa, Magnussen, Vettel, Button, Alonso, Pérez, Bottas, Räikkönen, Ricciardo, Hülkenberg az első 12 sorrendje. Vettel és Button Magnussent támadja, Pérez és Bottas Alonsóra tapad.

Hamilton a 10. körben megelőzte Massát, és Rosberg után eredt. Sokan a hátsógumik kopására panaszkodnak, a melegebb aszfalt miatt lehet, hogy nem elég az egy kerékcsere?

Rosberg a 9. kör elején elfékezte magát az első kanyarkombináció előtt, s bár átszlalomozott a bukótéren, előnye megcsappant Massával szemben. majdnem két másodpercet veszített. Előnye a felére csökkent.

A Mercedes megerősítette, hogy Hamilton autójában nem kapcsolt be a rajt üzemmód, ezért sikerült rosszul a kigyorsítása.

Chilton a Roggia-sikánnál (4-5-ös kanyar) kicsúszott, miközben Massa 3.8 másodperces hátrányból vette üldözőbe Rosberget.

Massa az 5. kör elején a 2. sikán előtt megelőzte Magnussent, akit a lassítót követően Hamilton is maga mögé utasított.

Rosberg a 3. kör végén már 2.8 másodperccel elszakadt Magnussentől.

Magnussen máris lemaradt Rosbergről, a McLarent szorosan üldözi Massa és Hamilton. A Mercedes angolja az elektronikus motor beállításaival bajlódik, mérnöke segítségével próbálja meg újraprogramozni a rendszert.

Az 1. kör végén Rosberg, Magnussen, Massa, Hamilton, Vettel, Button, Alonso, Pérez, Hülkenberg, Räikkönen, Bottas, Ricciardo az első 12 sorrendje.

Hamilton nagyon beragadt a pole-ból indulva, Rosberg simán eljött az élen, az angolt még Magnussen és Massa is megelőzte a rajtnál. Bottas a 10. helyre esett vissza.

Hülkenberg, Sutil, Gutiérrez, Grosjean, Kvjat és Ericsson a kemény Pirelliken indul, a többiek közepesen kemény keveréken rajtolnak – a Pirelli egy kiállásra számít. Mindenki simán eljött a felvezető körre.

ELŐZMÉNYEK

13.58 Az időmérőt a 11. helyen záró Kvjat motorcsere miatt került az utolsó sorba, Ericsson egy figyelmen kívül hagyott sárga zászlós figyelmeztetés miatt csak a boxból rajtolhat.

OLASZ NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton Mercedes
2. Nico Rosberg Mercedes
3. Valtteri Bottas Williams-Mercedes
4. Felipe Massa Williams-Mercedes
5. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes
6. Jenson Button McLaren-Mercedes
7. Fernando Alonso Ferrari
8. Sebastian Vettel Red Bull-Renault
9. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault
10. Sergio Pérez Force India-Mercedes
11. Kimi Räikkönen Ferrari
12. Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault
13. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes
14. Adrian Sutil Sauber-Ferrari
15. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari
16. Pastor Maldonado Lotus-Renault
17. Romain Grosjean Lotus-Renault
18. Kobajasi Kamui Caterham-Renault
19. Jules Bianchi Marussia-Ferrari
20. Max Chilton Marussia-Ferrari
21. Danyiil Kvjat* Toro Rosso-Renault
Marcus Ericsson** Caterham-Renault
*10 rajthelyes büntetés motorcsere miatt. **a boxból rajtol büntetés miatt

13.56 Furcsa jelenet a rajtrácson, Rubens Barrichello korábbi csapattársát, Buttont kérdezi a brazil tévétársaság riportereként.

13.54 Az időmérőn Rosberg autójának magasabb volt a végsebessége, mint Hamiltonénak, azaz a német támadásra készül, s azt is jelentheti, hogy a kanyarokban a stabilitást, egyben a jobb köridőt feláldozta az időmérőn. Bejön-e a beállítás?

13.52 A Williams ma bejelentette, hogy Bottas és Massa marad jövőre a két pilótája. Jelenleg hét csapat 2015-ös felállása erősen sejthető, s az is kiderült, hogy 2012 után újra 20 futamos lehet a világbajnokság.

13.50 Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke igyekszik nyugodtnak tűnni, azt mondja, biztos benne, hogy mindkét versenyzője tudja, hol a határ, és el fogják kerülni az ütközést.

13.48 Nagy találgatás előzi meg a rajtot, amelyet a két Mercedes vár az első sorból: Rosberg megint nekimegy Hamiltonnak? Esetleg annyira óvatos lesz, hogy valaki más megelőzi? Vagy mindketten olyan óvatosak lesznek, hogy a 3. helyről induló Bottas jön ki jól az első körből?

13.45 Csodás idő van Monzában, a levegő 28 fokos, ideális körülmények között versenyeznek az istállók az Olasz Nagydíjon.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik