F1: „Nicót többre tartom annál, hogy piszkos módon játsszon”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.23. 10:36
Lewis Hamilton szerint Nico Rosberg sportszerűen fog versenyezni az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon, amelyre a német a vb esélyeseként érkezik. Bár Rosbergnek elég lenne „elintéznie”, hogy Hamilton ne kerüljön az első négybe, az angol szerint tiszta csata lesz.

„Biztos vagyok benne, hogy sportszerű csatát vívunk – mondta Hamilton, akinek győzelme esetén Rosbergnek a harmadik hely is elég lenne a vb-cím megszerzéséhez. –Persze, láttuk már a múltban, hogy milyen módon dőltek el világbajnoki címek, de Nicót többre tartom annál, hogy piszkos módon játsszon. A célom, hogy elé kerüljek.”

Rosberg a Mercedes nagy fölénye miatt kényelmes helyzetben van, egy ütközés már csak azért sem lenne ésszerű tőle, mert abban ő is belebukhat, hiszen ha csupán az ő autója sérül meg, Hamilton nyerő pozícióba kerülhet.

„Az elmúlt négy idényünkben voltak összezörrenések a versenyzőink között, ám nem csalódtunk bennük, míg most kifejezetten jó a helyzet – mondta Toto Wolff csapatfőnök. – A csapat értékei és céljai nem változtak meg. Megbízunk bennük, hisszük, hogy sportszerű csatát vívnak.”

Az elmúlt hetekben kényes kérdéssé vált, hogy a többi istálló pilótái beleszólnak-e a küzdelembe. Rosberg szerint a többieknek nem szabad figyelembe venniük, miért csatázik Hamiltonnal.

„Ha igazi versenyző vagy, nem bánsz másképpen valakivel csak azért, mert a vébécímért harcol.Mindenki ugyanolyan ellenfél, és mindenki így tekint másokra” – mondta Rosberg.

Rosberg lesz a világbajnok Abu-Dzabiban, ha...
...dobogós helyen végez.
...negyedik, ötödik vagy hatodik lesz, Hamilton pedig nem nyer.
...hetedik vagy nyolcadik lesz, Hamilton pedig legfeljebb 3.
...Hamilton nem áll dobogóra – ha Hamilton negyedik, Rosberg pedig nem szerez pontot, 367–367 pontjuk lesz, 9–9 győzelem után Rosberg a második helyek összevetésében 4–3-mal jobbnak bizonyul

Hamilton lesz a világbajnok Abu-Dzabiban, ha...
...nyer, Rosberg pedig legfeljebb negyedik.
...második lesz, Rosberg pedig legfeljebb 7. – ebben az esetben 373–373 lesz, 9–9 győzelem és 4-4 második hely után Hamilton a harmadik helyek összevetésében 4–2-vel jobbnak bizonyul.
...harmadik lesz, Rosberg pedig legfeljebb 9.

Lehetséges pontszámok
Rosberg
Hamilton

367 355
Ha Abu-Dzabiban 1. 392380
2. 385373
3. 382370
4. 379367
5. 377365
6. 375363
7. 373361
8. 371359
9. 369357
10. 368356

 

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
13 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
15 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
17 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik