F1: Newey elismerte, hogy hibás volt az új Red Bull

2014.02.17. 14:23
Adrian Newey, a Red Bull technikai igazgatója elismerte, hogy az elkapkodva megtervezett autó túlságosan szűkös motortere okozta a Red Bull problémáit a január végi jerezi Formula–1-es teszten.

„Azért kellett mindig olyan hamar leállítanunk az autót, mert akasztni mindig meggyulladt a forró kipufogócső miatt – mondta Newey az Autosportnak. – Ezt a problémát egyértelműen az idő szűkössége okozta, ha több időnk lett volna a tesztpadon elvégzett próbák megvizsgálására, időben át tudtuk volna tervezni a kocsit. Ám a Renault-hoz hasonlóan mi is a saját feladatainkra összpontosítottunk, nem egyeztettünk, ami elsősorban a mi hibánk. Agresszív motorteret alakítottunk ki, hogy ellensúlyozzuk a hatalmas hűtőnyílások okozta aerodinamikai kárt. Remélhetőleg Bahreinben már minden rendben lesz.”

A Red Bull Jerezben 21 kört tett meg négy nap alatt, ez a legkevesebb volt a mezőnyből – még az egy héttel később Dél-Spanyolországba utazó Lotus is 22 kört tett meg egy nap alatt.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
12 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
14 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
14 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
17 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35