Vettel ellenállt a Lotus nyomásának, győzött hazai pályán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.07. 13:05
null
A vb-listavezető Sebastian Vettel egyaránt első júliusi és első németországi győzelmét aratta az F1-ben (Fotó: Reuters)
Formula–1-es karrierje során először nyerte meg hazája nagydíját, a Német GP-t Sebastian Vettel: a Red Bull pilótája a lotusos Kimi Räikkönent tartotta maga mögött a Nürburgringen; a dobogó harmadik fokára a szintén lotusos Romain Grosjean állhatott fel. Fernando Alonso a negyedik, a pole-ból induló Lewis Hamilton az ötödik lett az őrült versenyen, amelyen Felipe Massa kicsúszott, (a végül hetedik) Mark Webber rosszul rögzített jobb hátsó kereke pedig elszabadult a boxban, és letarolt egy operatőrt, míg Jules Bianchi kigyulladó Marussiája a domboldalban üresen visszagurult a pályára – szerencsére egyik esetben sem történt súlyos sérülés.

Sebastian Vettel mozgalmas, mondhatni, őrült futamon törte meg németországi és júliusi nyeretlenségi sorozatát a Formula–1-ben: a Red Bull háromszoros világbajnoka a rajtnál átvette a vezetést a pole pozícióból rajtoló Lewis Hamiltontól, majd ellenállt a Lotus-pilóták hatalmas nyomásának. A futam nagy részében Romain Grosjean, majd a hajrában a lágy gumikon támadó Kimi Räikkönen üldözte, de valós esély egyikük előtt sem mutatkozott az előzésre.

A finn a végén megkockáztatta a lágy gumik bevetését, és gyors is volt, de már Grosjean elé is csak a csapat utasításának köszönhetően került, annyival nem volt gyorsabb, hogy élesben előzni tudjon.

Fernando Alonso sokáig kivárásra játszott, a közepesen kemény abroncsokon indulva neki mindenképpen lágyakra kellett váltania, de hiába volt még Räikkönennél is gyorsabb, mire utolérte Grosjeant, csökkent a sebességkülönbség.

Alonso hátránya 21-ről 34 pontra nőtt Vettel mögött a Magyar Nagydíj előtt.

Lewis Hamilton a rajtnál visszaesett a harmadik helyre a két Red Bull mögé, s Mercedese a verseny első felében nagyon lassú volt. A futam második felére felgyorsult, az ötödik helyig feljött, ennél többet azonban nem tehetett.

A McLaren kettős pontszerzéssel feledtette a silverstone-i kudarcot, a Williams ugyanakkor nem tudta megszerezni idei első pontjait.

Felipe Massa zsinórban a negyedik versenyhétvégén csúszott ki vezetői hiba miatt, ezúttal a versenyen hibázott. Később ennél nagyobb malőröket is láttunk: a Red Bull-istálló Mark Webber első kerékcseréjekor rosszul rögzítette a jobb hátsó kereket, de elindult az ausztrál, és a boxutcában elszabaduló gumi a szintén szervizelő Räikkönent követő operatőrt találta el. A kamerásnak látszólag nem esett nagy baja, de megfigyelésre kórházba szállították.

A versenyen a biztonsági autóra is szükség volt, Jules Bianchi ugyanis a kigyulladó autóját a szabályoknak megfelelően üresben otthagyta a sikánnál, csakhogy a sofőr nélküli Marussia a domboldalon elindult visszafelé, átgurult a pályán, egyenesen neki a túloldalon lévő hirdetőtáblának, amely végül is megállította. Óriási szerencse, hogy azokban a pillanatokban egy versenyző sem jött arra a pálya leggyorsabb pontján, mert könnyen tragédia történhetett volna.

NÉMET NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (60 kör, 308.623 km)
1.
Sebastian Vettel
német
Red Bull-Renault
1:41:14.711
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1.008 mp h.
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 5.830 mp h.
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 7.721 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 26.927 mp h.
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 27.996 mp h.
7. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 37.562 mp h.
8. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 38.306 mp h.
9. Nico Rosberg német Mercedes 46.821 mp h.
10. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 49.892 mp h.
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 53.771 mp h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 56.821 mp h.
13. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 57.738 mp h.
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:00.160 p h.
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:01.929 p h.
16. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1 kör h.
17. Charles Pic francia Caterham-Renault 1 kör h.
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1 kör h.
19. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1 kör h.
FELADTA
megtett körök
Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 22
Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 21
Felipe Massa brazil Ferrari 3
Leggyorsabb kör: Alonso (51. kör) 1:33.468
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 4 6 8 157
2. Fernando Alonso 2 5 8 123
3. Kimi Räikkönen 1 5 9 116
4. Lewis Hamilton 3 8 99
5. Mark Webber 3 8 93
6. Nico Rosberg 2 2 7 84
7. Felipe Massa 1 6 57
8. Romain Grosjean 2 5 41
9. Paul di Resta 7 36
10. Jenson Button 6 33
11. Adrian Sutil 4 23
12. Sergio Pérez 4 16
13. Jean-Éric Vergne 3 13
14. Daniel Ricciardo 3 11
15. Nico Hülkenberg 4 7
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 250
2. Mercedes 183
3. Ferrari 180
4. Lotus-Renault 157
5. Force India-Mercedes 59
6. McLaren-Mercedes 49
7. Toro Rosso-Ferrari 24
8. Sauber-Ferrari 7

A FUTAM (60 kör, 308.623 km)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNKAT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

A levegő öt perccel a rajt előtt 24 fokos, az aszfalt 42 fokos. Az idei tapasztalatok szerint ez a hőség könnyen a Lotus kezére játszhat – Vettelhez hasonlóan még Räikkönen sem nyert Németországban.

A Red Bull szerint a 7. kör végén várhatók az első kerékcserék a lágy gumikon, a közepesen kemények a 22. körig bírhatják. Az élmezőnyben Alonso, Massa és Rosberg is közepes gumikon rajtol majd. Rajtuk kívül Button, Hülkenberg, Bottas és Maldonado választotta a fehér feliratos abroncsokat, amelyekkel a verseny elején várhatóan lassabbak lesnek a többieknél, de tovább bírják majd.

A rajtnál Vettel jobbról, Webber balról előzte meg Hamiltont, aki a pole-ból visszaesett a 3. helyre. A GP2-es és GP3-as futamokon látott tendencia folytatódott az F1-ben is, és a második helyről induló állt az élre. Räikkönen megtartotta negyedik helyét Grosjean előtt, Massa feljött a hatodik helyre.

A két Red Bull bezárta a rajtnál az élről induló Hamiltont
A két Red Bull bezárta a rajtnál az élről induló Hamiltont

Az első kört Vettel, Webber, Hamilton, Räikkönen, Grosjean, Massa, Ricciardo, Alonso, Button, Pérez sorrendben teljesítette az első tíz, de a mexikói megelőzte mclarenes csapattársát a célegyenesben.

Az első öt távolodott Massától, aki a keményebb gumikon nem tudta tartani a tempót – egyelőre. Aztán a brazil a 4. kör elején megpördült, zsinórban a negyedik versenyhétvégén hibázott, ezúttal a versenyen. Autója le is állt az első kanyarban, Rob Smedley versenymérnök dühösen vette le a fejhallgatóját.

Nem volt szükség a biztonsági autóra, Ricciardo feljött a 6. helyre, Alonso a 7. helyen folytatta. A 4. kör végén néhányan kijöttek a boxba kereket cserélni, Massa autóját gyorsan eltávolították a kanyarból.

Az 5. körben Ricciardo kijött Alonso elől, Hamilton a 6. körben állt be a boxba. Ám az élen a két Red Bull és a két Lotus még gyorsabb volt Alonsónál.

Grosjean panaszkodott, hogy Räikkönen túl lassú (valószínűleg még Hamilton miatt), de a csapat nem szólt bele kettejük párharcába.

A hetedik körben Vettel is kereket cserélt, éppen Rosberg elé jött vissza. A következő körben Webber és Räikkönen állt ki. Az ausztrál jobb hátsó kerekét rosszul rögzítették, de Webber elindult, és elszabadult a kereke, amely egy operatőrt talált el a boxutcában. Úgy tűnt, nem lett nagy baja, legalábbis eszméleténél maradt.

Massa a 4. kör elején kiesett
Massa a 4. kör elején kiesett

Grosjean vezetett Alonso előtt. Webbert visszatolták a garázsa elé, és újra útjára engedték.

Grosjean volt a leggyorsabb a pályán, Vettel hozzá hasonló tempót diktált, Buttont megelőzve már a 3. helyen haladt.

Hamilton és Räikkönen viszont beragadt Rosberg mögé. Szóltak a németnek, ne tartsa fel csapattársát. Alonso a 12. körben kereket cserélt, Grosjean viszont a lágyakon ment tovább.

Vettel gyorsabb volt Grosjeannál, de a francia mindenki máshoz képest növelte az előnyét az élen. A 12. kör végén 14 másodperccel vezetett a német előtt. A 13. körben viszont kiállt, és a 2. helyen folytatta.

Rosberg elengedte Hamiltont, majd Räikkönen is elment a német mellett.

A 14. kör végén Vettel, Grosjean, Button, Hülkenberg, Hamilton, Räikkönen, Rosberg, Alonso, Maldonado, Botttas volt az első tíz sorrendje. Button, Hülkenberg, Rosberg, Maldonado és Bottas még nem volt a boxban.

Grosjean egyre közelebb került Vettelhez, Rosberg a 16. kör végén szervizelt. Egy körrel később Hülkenberg is kiállt Hamilton elől, már csak Button ment előtte azok közül, akik még nem cseréltek kereket.

Räikkönen a 18. körben a célegyenes előtti sikánnál megelőzte az autójával küszködő Hamiltont. Az angolt már Alonso támadta.

Hamilton: „Ezek a srácok más gumikon mennek, mint mi." Pedig mindenki a közepesen keményeken száguldott.

Grosjean a 20. körre 2 másodpercre csökkentette hátrányát Vettellel szemben, Alonso nagyot csatázott Hamiltonnal, de nem tudta megelőzni. Räikkönen gyorsan utolérte Buttont, aki a 21. körben kiment kereket cserélni.

A Mercedesek szenvedtek a gumikon, Hamilton a 22. kör végén a boxba hajtott új gumikért. Ebből három boxkliállás lesz.

Lewis Hamilton ugyanúgy szenvedett a gumi miatt a Mercedesszel, mint a Spanyol Nagydíjon
Lewis Hamilton ugyanúgy szenvedett a gumi miatt a Mercedesszel, mint a Spanyol Nagydíjon

Bianchi Marussiája motorhiba miatt hatalmas füstöt eregetve leállt, miközben a pontszerző helyeken Vettel, Grosjean, Räikkönen, Alonso, Button, Pérez, Hülkenberg, Hamilton, Sutil, Di Resta volt a sorrend.

Bianchi üresben hagyta a kocsiját, de a domboldalon elindult üresen visszafelé. Szerencsére senki sem jött a sikánhoz, de gyorsan beküldték a biztonsági autót.vettel, Grosjean, Räikkönen és Alonso gyorsan kiállt a boxba új gumikért. Mindannyian Button előtt maradtak, a McLarent Hülkenberg, Hamilton, Maldonado, Pérez és Sutil követte.

Webber visszavehette a kerékcserekor elveszített körét, esélyt kapott a pontszerzésre.

„Össze-vissza csúszkálok, mint Barcelonában" – mondta Hamilton.

A Lotusnál azt tervezik, hogy addig mennek a közepesen kemény gumikon, amíg csak lehet. Lehet, hogy a végéig?

A 29. kör végén újraindult a verseny. Fél verseny maradt. A pilóták között nem változott a sorrend. Vettel megpróbálta lerázni Grosjeant, akire tapadt Räikkönen és Alonso.

Alonso a 32. körre lemaradt az első háromról, Räikkönen közelebb volt csapattársához, mint Grosjean Vettelhez. A 34. körre viszont a francia lőtávolon belülre került.

Hülkenberget Hamilton támadta, a 6. helyen haladó német is szenvedett a gumikkal. Azt mondták neki, még 12 kört kell mennie a kerékcseréig. „Nem hiszek abban, hogy menni fog" – jött a válasz a 11-es rajtszámú autóból.

A 35. kör eredményei: Vettel 1:36.603, Grosjean 1:36.608, Räikkönen 1:36.610. Vettel KERS-e egy ideig nem működött tökéletesen, de sikerült megjavítani.

A 38. körben Webber szervizelt, a 14. helynél nem jutott előrébb, elakadt Gutiérrezben. Alonso közben elkezdett visszazárkózni az első háromra. Vettel elhúzott Grosjeantól, aki a 40. körben kereket cserélt. Tiszta pályára jött vissza, a Hamilton és Pérez közé.

Räikkönen a szabad pályán felgyorsult, Grosjean második szektora öt tizeddel volt jobb, mint Vettelé. A német a 41. körben kiállt, és Grosjean elé jött vissza. Räikkönen kint maradt, a 42. körben sem jött a boxba. Ám már sokkal lassabb volt, mint Vettelék, akik utolérték Hamiltont.

A Mercedes-pilóta két másodperccel volt lassabb náluk. Vettel másfél kört mögötte töltött, csak utána tudta megelőzni. Räikkönen 15 másodperces előnyben volt Vettelhez képest. Grosjean megelőzte Hamiltont, aki kiállt a boxba, de Räikkönen a pályán maradt.

Tizennégy kör maradt hátra. Kiáll-e még a finn? És Alonso? Neki mindenképpen jönnie kell lágy gumikért.

Vettel Buttont is utolérte, a 3. helyért küzdött. A 46. kör végén Hamilton a 10., Rosberg a 11. helyen állt.

Button a 47. körben jött ki a lágy gumikért, amiket addig még nem használt. A két McLaren nagyon jól állt idei önmagához képest, Pérez az 5., Button a 6. helyen haladt.

Räikkönen és Alonso a 49. kör végén jött, lágy gumikat kaptak. Alonso az egyes kanyarban majdnem ki is sodródott. Hamilton megelőzte a 8. Di Restát.

Vettel mögött Grosjean hátránya 1.5., Räikkönené 4 másodperc volt az 50. körben. Alonso 8.4-re volt a némettől a negyedik helyen. Maldonado boxkiállása után Hamilton feljött a 7. helyre, Webber a 9. helyen haladt. Bottas a 10., de Ricciardo támadja. Az idei első Williams-pontért kell védekeznie a finnek.

Meddig lesznek gyorsabbak a lágy gumik a közepesen keményeknél?

Raikkönen az 52. körben csak 3 tizeddel volt gyorsabb Vettelnél, a hátránya még mindig 3 másodperc volt. Alonso viszont nyolc tizedet hozott Vettelen, 6.3-ra volt a némettől.

Räikkönen taktikája sikertelennek tűnik, a finn Grosjeant sem tudta megelőzni, nemhogy Vettelt. Aztán a francia az 55. kör végén elengedte.

Grosjean visszaesett, Alonso támadta, míg Räikkönen Vettelre kezdett el jobban felzárkózni. Hamilton megelőzte Pérezt, akit Webber üldözött. Button autóján elkoptak a lágy gumik.

Räikkönen és Alonso támadott, de nekik kellett tartaniuk a gumik elkopásától, nem üldözöttjeiknek. Egy kör maradt hátra, Vettel és Grosjean helyezése is biztonságban volt. Hamilton megelőzte Buttont, és feljött az 5. helyre.

Vettel megszerezte első győzelmét Németországban, Raikkönen lett a második, Grosjean a harmadik, Alonso a negyedik. Hamilton a pole-ból indulva bejött az ötödik helyre, a Mercedes csak a verseny második felében volt versenyképes.

WEBBER KEREKE ELGURULT A BOXBAN

ELŐZMÉNYEK

Lewis Hamilton szombaton meglepte Sebastian Vettelt és megszerezte a Német Nagydíj első rajtkockáját, de a Mercedes angol pilótája igencsak izgulhat a rajt előtt, szerelői ugyanis azt vették észre az autóján vasárnap délelőtt, hogy szivárog belőle az üzemanyag. Lázas szerelésbe kezdtek, amit lehetett, megtették, hogy a W04-es üzemanyagpumpája a rajtig megjavuljon.

Hamilton ezalatt „hivatali ügyeit intézte”, nem sokkal dél után részt vett a pilóták parádéján, amelyet ezúttal a Magyar Nagydíjhoz hasonlóan Németországban is egy kamion platóján tartottak meg, nem nyitott oldtimereken.

A Caterhamnél is nagy sürgés-forgás volt, Charles Pic autóján a váltót kellett kicserélni, ami a francia esetében öt rajthelyes büntetéssel járt, így a 19. rajtkockából visszakerült a 22. helyre.

A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
4. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
5. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
6. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
7. Felipe Massa brazil Ferrari
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
10. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari
11. Nico Rosberg német Mercedes
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
13. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
15. Adrian Sutil német Force India-Mercedes
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
17. Valtteri Bottas finn Williams-Renault
18. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth
20. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault
21. Max Chilton brit Marussia-Cosworth
22.
Charles Pic *
francia
Caterham-Renault
*Pic váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott

Sebastian Vettel esetében a fő kérdés természetesen az, hogy sikerül-e megtörnie júliusi átkát, amelybe a Német Nagydíjak is beletartoztak: még sohasem tudott nyerni hazájában F1-es futamot, pedig Red Bull-pilótaként már négyszer is volt rá lehetősége.

VETTEL JÚLIUSI EREDMÉNYEI
TORO ROSSO
2008. július 6. Brit GP 8.
kicsúszott
2008. július 20. Német GP 9. 8.
RED BULL
2009. július 12. Német GP 4. 2.
2009. július 26. Magyar GP 2. kiesett (felfüggesztés)
2010. július 11. Brit GP 1. 7.
2010. július 25. Német GP 1. 3.
2011. július 10. Brit GP 2. 2.
2011. július 24. Német GP 3. 4.
2011. július 31. Magyar GP 1. 2.
2012. július 8. Brit GP 4. 3.
2012. július 22. Német GP 2. 5.
2012. július 29. Magyar GP 3. 4.
A harmadik oszlopban a rajthely, a negyedikben a versenyen elért helyezés szerepel.

A Pirellinek a Német Nagydíjon eddig egyáltalán nem kellett amiatt aggódnia, hogy előjönnek a Brit GP-n látott defektek. Az átdolgozott gumik biztonságosak, ráadásul a változástól tartó Lotus, Ferrari, Force India hármasból csak utóbbinak vannak problémái velük. Fernando Alonso ugyanakkor megjegyezte, ezen a versenyen nem szabad a gumikkal foglalkozni, a végleges verzió ugyanis csak három hét múlva, a Magyar Nagydíjon kerül elő.

13.10: Ross Brawn azt mondta, Hamilton autójában kicseréltek egy tömítést, szűrőt és mechanikus üzemanyagpumpát, amit büntetés nélkül megtehettek, és remélik, ezzel megoldódott a probléma.

A verseny díszvendége az 1976-os idényről készült Rush film rendezője, Ron Howard, aki Niki Laudával és Kimi Räikkönennel is találkozott, s az F1-es szereplők nagy része már látta a filmet. „Lenyűgöző, mindenkinek látnia kell" – mondta például Lewis Hamilton, aki utazáskor a repülőn mindig filmeket néz.

A szombati időmérő alatt Massa, Van der Garde és Gutiérrez doppingteszten esett át.

13.30: kinyitott a boxutca, a pilóták 15 percet kapnak, hogy elfoglalják a helyüket a rajtrácson. A körülmények hasonlóak a szombat délutánihoz: az aszfalt 40, a levegő 23 fokos, enyhe szél fúj, eső nem lesz.

Elsőként Webber ment ki a boxból, rendkívül fontos rajtgyakorlatot hajtott végre azután, hogy Montrealban és Silvesrtone-ban is rendkívül rosszul rajtolt. Hamilton is gond nélkül elhagyta a boxutcát. Természetesen nem csak Webber gyakorolt a rajtra, mindenki kihasználta az alkalmat.

MÁR ELÉRHETŐ ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNK, AMELYET IDE KATTINTVA OLVASHAT.

A Pirelli a hét végén bejelentette, nem él az FIA és Bernie Ecclestone ajánlatával, s a jövő héten a Paul Ricard-on és a Magyar Nagydíj hetében Barcelonában idei autó helyett 2010-es Renault-val teszteli az új gumikat. A csapatokat a silverstone-i fiatal pilóták tesztjén vonja be.

13.42: az összes pilóta gond nélkül elfoglalta helyét autójával a rajtrácson.

A Mercedesnél itt van Norbert Haug, a cég korábbi sportigazgatója, aki a tavalyi csalódások miatt mondott le, s adta át helyét Toto Wolffnak. Mára minden alaposan megváltozott az istállónál, sokkal jobbak az eredmények.

A GP2-es és GP3-as sorozatban két-két versenyt rendeztek a hétvégén a Nürburgringen. A négy rajtból három alkalommal a második helyről induló megelőzte a pole pozícióst, ami Vettel mellett szólhat.

Hamilton autójával újabb gond van, a bal első kereke erősen füstölt, extra hűtést intéztek a szerelők az ottani féknek.

DRS-ZÓNA

A Nemzetközi Automobil-szövetség két DRS-zónát jelölt ki a Nürburgringen. A zónákhoz (amelyek az aktiválási ponttól az első féktávig tartanak) külön mérési pontok tartoznak: aki ezeken a pontokon (DRS detection) a versenyen egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, a következő zónában kinyithatja a hátsó légterelőjét, hogy nagyobb legyen a végsebessége, és esélyt kapjon az előzésre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik