HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2017.09.21 16:40 Frissítve: 2017.09.21 16:41

F1: nem sérült Vettel erőforrása Szingapúrban, mégis újat kaphat

Habár jelentős károkat szenvedett el Sebastian Vettel Ferrarija a Szingapúri Nagydíj első körében, jó hír, hogy az erőforrás nem sérült meg, így annak cseréje nem lenne indokolt, egy okból mégis új kerülhet be mindkét SF70H-ba.

HIRDETÉS

Max Verstappennel ütközött Szingapúrban a rajtnál a két Ferrari-pilóta, aminek következtében mindhármuk számára hamar véget ért az első, esőben megrendezett villanyfényes F1-es futam. Először az is felvetődött, hogy emiatt a Ferrari szerelői kénytelenek végleg lemondani a Vettel autójában használt erőforrásról, ám mégsem kerül erre sor.

Nem mellesleg Vettel és csapattársa, Kimi Räikkönen is hármat kezdett már el használni belső égésű motorból, energiatárolóból és MGU-K-ból (mozgási energia-visszanyerő rendszer) is, turbófeltöltőből pedig már a negyedik van az autóikban. Ezen felül Vettel az elektronikus vezérlőből, Räikkönen az MGU-H-ból (hőenergia-visszanyerő rendszer) jutott már el négyig.

Az összes elemből legfeljebb négyet lehet felhasználni büntetlenül a szezon során, így ha Vettelnek vagy Räikkönennek szüksége lesz, mondjuk, turbóból még egyre, az automatikusan 10 rajthelyes büntetéssel jár, ami a német számára borzasztóan jön a világbajnoki címért folyó csatában, melyben lemaradása egyre nagyobb riválisával, Lewis Hamiltonnal szemben.

Mégis előfordulhat, hogy Vettel és Räikkönen új erőforrást kap a soron következő versenyhétvégén, Malajziában, a hírek szerint ugyanis a Ferrari ott vetné be a továbbfejlesztett változatot. Ha viszont ezen felül újabb motorra is szükség lenne a hátralévő versenyeken, az a rajtrácson való hátrasoroláshoz vezetne.

AZ EDDIG MEGKEZDETT MOTORELEMEK

 


 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.16 12:31:33

F1 nemzetisport.hu

A brit szezonbeli 7., pályafutása 69. sikerét érte el • Pérezt, Szirotkint és Grosjeant is megbüntették.

2018.09.15 13:35:56

F1 nemzetisport.hu

Gyorsult a Red Bull, Verstappen a 2. • Vettel nem tudta felülmúlni Hamilton idejét, és csak a 3. lett.

2018.09.15 10:51:33

F1 nemzetisport.hu

A második Räikkönen is három tizedet kapott a csapattársától • Verstappen végig panaszkodott.

2018.09.14 12:45:48

F1 nemzetisport.hu

A Red Bull tempója eltűnt • A Williamsen füstöltek a fékek • A Ferrari németje nehéz helyzetbe hozta magát.

2018.09.14 08:20:47

F1 nemzetisport.hu

A „vörös bikák” egyelőre a Ferrarival vívnak, ám a Mercedes az elérhető legkeményebb gumin teljesítette a legjobb körét.

HIRDETÉS
HIRDETÉS