F1: Nem élveztem a futamot, örülök, hogy vége – Rosberg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.27. 17:26
null
Apjához hasonlóan Nico Rosberg is 6-os rajtszámú autóval nyert vb-t – vajon jövőre egyessel indul?
Akármennyire is egyszerűnek tűnt a képlet, Nico Rosbergnek meg kellett szenvednie azért, hogy dobogón zárja az Abu-dzabi Nagydíjat. A német második lett Lewis Hamilton mögött, és ezzel megszerezte első világbajnoki címét.

Keke Rosberg 1982-ben a Williams-istálló pilótájaként a hatos rajtszámú autóval nyerte meg a világbajnokságot, 34 évvel később a fia is a hatossal lett bajnok. Akkoriban nem Rosberg aratta a legtöbb győzelmet a szezonban (egy futamgyőzelme volt abban az évben), ahogy most a fia sem.

Ám hiába gondolják sokan, hogy 1982-ben, illetve az idén is voltak nagyobb legendák a mezőnyben, az apától és immár a fiától sem lehet elvenni a világbajnoki címet.

„Nem ez volt a legélvezetesebb versenyem, az biztos. Maxszel csatáztam, aztán a végén feljöttek rám, nem élveztem ezeket a köröket – ismerte el az egész hétvégén roppant feszült, az autóban viszont végig nagyon kiegyensúlyozott Rosberg. – Örülök, hogy vége, hihetetlen érzés. Lewisnak gratulálok, remek szezonja volt, nagyon nehéz volt legyőzni.”

Rosbergék vb-címei között ugyanúgy 34 év telt el, mint Graham Hill első (1962) és Damon Hill vb-címe (1996) között. S Keke Rosberg az első egykori F1-es pilóta (vagy Grand Prix-versenyző), aki élt fia vb-címének megszerzésekor. Ez Antonio Ascarinak, Graham Hillnek és Gilles Villeneuve-nek sem adatott meg.

Keke Rosberg Dubaiban nézte a futamot, a leintés után repült Abu-Dzabiba.

 

Azzal, hogy a 23 futamgyőzelemmel álló Nico Rosberg világbajnok lett, egy rekord visszaszállt Stirling Mossra: megint neki van a legtöbb diadala (16) azok közül, akik nem nyertek vb-t.
Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
13 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
15 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
17 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik