F1: nem a McLaren-vezérlő okozta Webber problémáit

2013.03.18. 15:22
A McLaren hétfőn cáfolta, hogy meghibásodott Mark Webber autójának központi elektronikai vezérlője, amelyet minden istálló számára a wokingi team szállít. A Red Bull vezetői mérgesen nyilatkoztak az FIA egységes vezérlők szállítására kiírt pályázatát hat évvel ezelőtt elnyerő McLarenről, miután Webber autójában az Ausztrál Nagydíj rajtja előtt elromlott a vezérlés, és az ausztrál pilóta a futam első 20 körét KERS nélkül tette meg, így visszaesett a 2. helyről. Ám, mint kiderült, a Red Bull garázsában romlott el a számítógépes vevőrendszer.

„Mark Webber autójának adatátviteli rendszere meghibásodott a Red Bull garázsában. Az autóbanlévő számítógépes vezérlőnek semmi baja sem volt – mondta Peter van Manen, a McLaren elektronikai alvállalatának (MES, McLaren Electronic Systems) ügyvezető igazgatója. – Sajnáljuk, ha ez gondot okozott Marknak a verseny előtt és alatt, és szükség esetén szívesen segítünk a Red Bullnak, hogy a későbbiekben ne forduljon elő hasonló probléma."

A McLaren a 2013-as idényre megváltoztatta az elmúlt öt évben használt eszközt, az új verzió már a 2014-es turbómotorok mellé is használható lesz.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
11 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
12 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
15 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
18 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02