Negyedszerre sikerült Rosbergnek, legyőzte Hamiltont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.01. 19:30
null
A Mercedes a Mexikói Nagydíjon is dominált (Fotó: Reuters)
Kettős Mercedes-siker a Formula–1-es Mexikói Nagydíjon: Nico Rosberg győzött a világbajnok Lewis Hamilton előtt, a harmadik helyre a williamses Valtteri Bottas futott be. Rosberg első futamgyőzelmét aratta június óta, a Mexikói Nagydíj megnyerésével megelőzte Sebastian Vettelt, és feljött a pontverseny második helyére. A versenyen a Ferrari mindkét autója balesetet szenvedett.

Nico Rosberg zsinórban negyedik rajtelsőségét már győzelemre váltotta, Mexikóban sikerültlegyőznie Lewis Hamiltont, aki a rajtnál nem tudta támadni csapattársát, majd később sem volt esélye az előzésre. Rosberg és Hamilton is rontott a futam során, az angol a verseny közben jelezte, képtelen közel kerülni Rosberghez, mert az autó a turbulenciában nehezen vezethető.

Hamilton egyszer érezhette azt, hogy megvetheti Rosberget, az egy bokszkiállásosra tervezett futam második felében a német kiállt a depóba új gumikért, ekkor Hamilton a mérnökével alkudozott, mert nem akart kereket cserélni. Végül ráparancsoltak, muszáj kiállnia, s Rosberg mögött folytatta.

Rosberg a győzelmével visszavette a vb 2. helyét Sebastian Vetteltől, akinek rémes versenye volt. Szombaton még azon poénkodott, hogy az első kanyarban összeütközhetne a két Mercedes, erre ő koccant Daniel Ricciardo Red Bulljával, defektet kapott, és visszaesett a mezőny végére. Próbált feljönni, de egyszer megpördült, majd végleg kicsúszott, a gumifalnak csapódó autója miatt a biztonsági autót is a pályára küldték.

A safety car mögött feltorlódó mezőnyben Valtteri Bottas kihasználta, hogy közel került az addig a harmadik helyen haladó Danyiil Kvjathoz, és az újrainduláskor megelőzte.

Bottas is előzött a vb-pontversenyben, méghozzá Kimi Räikkönen elé ugrott. A két finn az Orosz Nagydíj után újra ütközött, ezúttal Räikkönen húzta a rövidebbet, a jobb hátsó kereke kitört, és feladta a versenyt.

A két Force India pontot szerzett, a mexikói kedvenc, Sergio Pérez a 8. helyen ért célba.

Két hét múlva a Brazil Nagydíjjal folytatódik a vb.

MEXIKÓI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (71 KÖR, 305.654 KM)
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes
1:42:35.038
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1.954 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 14.592 mp h.
4. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 16.572 mp h.
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 19.682 mp h.
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 21.493 mp h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 25.860 mp h.
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 34.343 mp h.
9. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 35.229 mp h.
10. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 37.973 mp h.
11. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 38.538 mp h.
12. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 40.180 mp h.
13. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 48.772 mp h.
14. Jenson Button brit McLaren-Honda 49.214 mp h.
15. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 2 kör h.
16. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
FELADTA
megtett körök
Felipe Nasr
brazil
Sauber-Ferrari
57
Sebastian Vettel német Ferrari 50
Kimi Räikkönen finn Ferrari 21
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 10 15 16 345
2. Nico Rosberg 4 13 15 272
3. Sebastian Vettel 3 12 15 251
4. Valtteri Bottas 2 12 126
5. Kimi Räikkönen 2 12 123
6. Felipe Massa 2 12 117
7. Danyiil Kvjat 1 12 88
8. Daniel Ricciardo 2 12 84
9. Sergio Pérez 1 11 68
10. Max Verstappen 9 47
11. Romain Grosjean 1 8 45
12. Nico Hülkenberg 7 44
13. Felipe Nasr 6 27
14. Pastor Maldonado 5 26
15. Carlos Sainz Jr. 7 18
16. Jenson Button 4 16
17. Fernando Alonso 2 11
18. Marcus Ericsson 5 9
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 617
2. Ferrari 374
3. Williams-Mercedes 243
4. Red Bull-Renault 172
5. Force India-Mercedes 112
6. Lotus-Mercedes 71
7. Toro Rosso-Renault 65
8. Sauber-Ferrari 36
9. McLaren-Honda 27

A FUTAM (71 kör, 305.654 KM)

71. kör Rosberg megnyerte a Mexikói Nagydíjat, Hamilton a 2., Bottas a 3.

67. kör Nem tud közel kerülni Rosberghez. Bottas lerázta a két Red Bullt. A legszorosabb csata a két Lotus között van a 10. helyért.

64. kör „Itt nagyon nehéz követni a másikat” – panaszkodott Hamilton, aki belehibázott a legutóbbi körébe.

61. kör Hamilton 1.1 másodpercre van Rosbergtől, Bottasra tapad a két Red Bull.

58. kör Nasr fékhiba miatt kiesett. Rosberg, majd Hamilton is hibázott, mindketten nagyon nyomják.

57. kör Újraindul a verseny. Bottas megelőzte Kvjatot, ezzel a Williams a 3.

55. kör A 2006-os Ausztrál Nagydíj óta ez lesz az első verseny, amelyen egyik Ferrari sem fog szerepelni a hivatalos végeredményben. Kettős kiesés volt azóta is, de nem a verseny ilyen korai szakaszában.

54. kör Furcsa verseny ez Mexikóban: három világbajnok rajtolt az utolsó három helyről, és három világbajnok az első három kieső. Alonso és Räikkönen után adta fel Vettel.

53. kör Bottas kereket cserélt. Rosberg, Hamilton, Kvjat, Bottas, Ricciardo, Massa, Hülkenberg, Pérez, Verstappen, Grosjean a sorrend az első tíz helyen.

52. kör Vettel elnézést kért a csapattól, a törött első légterelőt szedegeti.

Kvjat, Ricciardo, Massa és Hülkenberg a bokszban.

51. kör Pérez a stadionban megelőzte a hibázó Verstappent, már a 8. helyen halad.

Vettel a hetes kanyarban a gumifalba csúszott, jön a biztonsági autó.

48. kör Hamilton azt mondta, szerinte nem kellene kiállni, de a mérnöke ráparancsolt, mert a lágy gumik nagyon kopottak voltak. Kiállt az angol, de megkérte Bonningtont, hogy nézze meg alaposan a levett kerekeket.

47. kör Hamilton egyelőre nem jött ki. Az angol nem érti, hogy miért kell kiállnia. A mérnöke szerint nagyon elkopnak a gumik.

46. kör Rosberg a bokszutcában, kereket cserél. Hamiltonnak is szóltak, hogy életbe lép a B-terv.

44. kör Rosberg megkérte a mérnökét, hogy ne beszéljen Hamiltonról és a távolságról a rádión. A német a júniusi Osztrák Nagydíj óta nem nyert versenyt.

43. kör A 10-es kanyarból egy bátor pályabíró összeszedte az ott heverő papír vagy rongydarabot. Rosberg tartja három másodperces előnyét, Kvjat 30 másodpercre van a két Mercedestől.

41. kör Vettel lassított, hogy elengedje Hamiltont, a mérnöke jelezte, büntetéssel játszik, ha nem teszi meg. Pedig a német úgy érezte, gyorsabb a világbajnoknál.

Vettel körhátrányban küszködik első körös defektje után
Vettel körhátrányban küszködik első körös defektje után

40. kör Vettel a 10-es kanyarban heverő törmelékekre panaszkodik.

38. kör Hamilton nem tudja lekörözni Vettelt, aki nem értette, miért megint közepesen kemény gumikat kap a lágy helyett. A mérnöke határozottan közölte, hogy mert ez a jobb.

36. kör Vettel második kerékcseréjén is túl van, a két Mercedes közé jött vissza. Rosberg három másodperccel halad Hamilton előtt.

34. kör Hiába támadott vissza a Toro Rosso pilótája, nem tudott előzni.

33. kör Pérez Sainzot támadta, a spanyol a pálya levágásával őrizte meg pozícióját. A stadionban engedte el maga mellett a mexikóit, a közönség tombolt, ő pedig a DRS-zónán belül volt.

31. kör Rosberg, Hamilton, Kvjat, Bottas, Massa, Ricciardo, Hülkenberg, Verstappen, Sainz, Pérez az első tíz sorrendje.

30. kör Rosberg előnye három másodperc.

28. kör Hamilton kereket cserélt, ismét Rosberg az élen.

27. kör Hamilton maradt a pályán, Vettel Maldonadót támadta, de elfékezte magát, így a venezuelai elöl maradt.

26. kör Rosberg a depóban, Hamilton az élen.

A Bottas, Räikkönen esetben senkit sem büntettek meg.

Räikkönen és Bottas ütközése, a ferraris kiesett
Räikkönen és Bottas ütközése, a ferraris kiesett

25. kör Ricciardo és Verstappen kereket cserélt.

23. kör A verseny sportfelügyelő testülete vizsgálja az esetet.

22. kör Bottas és Räikkönen megint koccant, Räikkönen jobb hátsó kereke kitört.

Fordított eset volt, mint Szocsiban, akkor Räikkönen azt mondta, Bottasnak helyet kellett volna hagynia. Most ő fordult túl szűken, hiába fékezett Bottas, nem maradt hely neki.

21. kör Hamilton 2.6 másodpercre van Rosbergtől, Kvjat hátránya már 20 másodperc – megy is az orosz a bokszba. z egymással küzdő Räikkönen, Bottas duó elé jött vissza.

19. kör Vettel a megcsúszáskor megdörzsölt gumijaira panaszkodik, nem ideális ezeken menni.

18. kör Vettel megpördült a 7-es kanyarban, de tovább tudott menni. A pálya későbbi szakaszán, a stadionba menet is bizonytalan volt.

Pérez kereket cserélt, Sainz elé jött vissza, de a spanyol lendületből megelőzte.

17. kör Rosberg, Hamilton, Kvjat, Ricciardo, Verstappen, Pérez, Räikkönen, Bottas, Massa, Hülkenberg az első tíz sorrendje.

14. kör A két Mercedes gyorsul, miközben egyre többen állnak ki új gumikért. A Red Bull párosa és Verstappen is a rajtnál használt gumikon halad.

11. kör Bizakodó volt a Red Bull, de Kvjat nem tudja tartani a lépést, már hét másodpercre van Rosbergtől.

Csodás a hangulat Mexikóvárosban
Csodás a hangulat Mexikóvárosban

9. kör Massa is a bokszban járt a keményebb gumikért.

8. kör Hamilton 2 másodpercre van Rosbergtől. A két Williams nem jutott előbbre, Bottas inkább kereket cserélt.

7. kör Vettel és Ricciardo is megúszta büntetés nélkül a rajtnál történt koccanást. A sors iróniája, hogy épp Vettel beszélt a Mercedesek esetleges koccanásáról szombaton. Most mérges Ricciardóra.

4. kör Massa 365 kilométer per órás végsebességgel száguldott a célegyenes végén nyitott DRS-sel, Verstappen mögött. Ez szezoncsúcs.

3. kör Bottas Ricciardót, Massa Verstappent támadja az egyenesekben. Hamilton 1.2 másodperccel van Rosberg mögött.

1. kör Rosberg, Hamilton, Kvjat, Ricciardo, Bottas, Verstappen, Massa, Pérez, Hülkenberg, Sainz az első tíz sorrendje. Vettel kereket cserélt, közepesen kemény gumikat kapott. Alonso a bokszba hajtva feladta a versenyt.

Rajt Rosberg megtartotta első helyét, Hamilton hiába húzódott be a szélárnyékba, nem tudott eléggé felgyorsulni az előzéshez. Vettel és Ricciardo az első kanyarban összeért, a német defektet kapott, és visszaesett.

20.00 Mindenki rendben eljött a felvezető körre. Rosberg a legutóbbi három versenyt az élről kezdte, de mind a hármat Hamilton nyerte meg.

ELŐZMÉNYEK

19.58 Csak a mezőny végén lévő három világbajnok, Alonso, Räikkönen és Button indul a keményebb keverékű gumikon.

19.55 22 fokos a levegő, mégis gond lehet az alkatrészek hűtésével, mert 23 százalékkal ritkább a levegő a 2200 méteres magasságban, mint más pályákon. A verseny a fékeken dőlhet el.

19.53 A Red Bull párosa és Vettel viszont épp abban bízik, hogy egyik Mercedes-pilóta sem enged majd a másiknak. Vettel a szombati sajtótájékoztatón meg is kérte a Mercedes pilótáit, üssék ki egymást a rajtnál.

19.51 Hamilton elmondta, most a rajtnál nem teheti azt, amit Austinban, nem mehet be Rosberg mellé, inkább a szélárnyékot keresné az első kanyarig, hogy aztán kilőjön csapattársa mellől. A múlt heti koccanás után felkészült rá, hogy csapattársa keményebb lesz, ezért próbál óvatos maradni, minden eshetőségre megvan a forgatókönyve az egyes kanyarra.

19.49 A csapatok felkészültek rá, hogy a verseny hajrájában megérkezhet az eső. Most még nehéz elképzelni.

19.45 A mexikóihimnuszt játsszák, a pilóták leparkolták autóikat a rajtrácson.

MEXIKÓI NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Lewis Hamilton brit Mercedes
3. Sebastian Vettel német Ferrari
4. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
8. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault
12. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes
13. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
16. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari
17. Will Stevens brit Marussia-Ferrari
18.
Fernando Alonso*spanyol
McLaren-Honda
19.
Kimi Räikkönen**
finn
Ferrari
20. Jenson Button*** brit McLaren-Honda
*15 rajthelyes büntetés, **35 rajthelyes büntetés, ***70 rajthelyes büntetés

19.44 A mezőny végéről három világbajnok indul, Alonso 15, Räikkönen 35, Button 70 rajthelyes büntetést kapott.

19.42 Ennyire nem volt forró az aszfalt pénteken és szombaton: 54 fokos, ami problémát okozhat egyes csapatoknak, mások korábbi gondjait viszont megoldhatja.

19.37 A Mercedes különleges infografikával készült, amelyen bemutatta az eddigi mexikói győzteseket. Az idei futamnál kérdőjel és egy fej árnyképe szerepel – nem Rosbergé.

A Mexikói Nagydíj eddigi győztesei a Mercedes grafikáján
A Mexikói Nagydíj eddigi győztesei a Mercedes grafikáján

19.35 A legutóbbi Mexikói Nagydíjat 1992-ben rendezték, Michael Schumacher azon szerezte meg karrierje első dobogós helyezését. Az F1-ben a jelenlegi mezőnyből elsőként bemutatkozó Jenson Button akkor még csak gokartozott.

19.32 A pilóták parádéja rendkívül mozgalmas volt. Pérez nagy pillanatai mellett a Vettelt szállító nyitott kocsi lerobbant, a németnek át kellett ülnie Räikkönen mellé. Hamilton sapkákat hajigált a közönségnek.

19.31 Az időjárás csodás Mexikóvárosban, egyelőre nyoma sincs a sokak által remélt esőnek.

19.30 Köszöntjük olvasóinkat, fél óra múlva kezdődik a Mexikói Nagydíj a napsütéses Mexikóvárosban, ahol egészen elképesztő hangulat fogadta vasárnap az F1 mezőnyét. Ilyen fanatizmust évtizedek óta nem láttunk versenynapon, a százezres közönség már a pilóták parádéján megőrült, Sergio Pérez pedig talán élete legszebb élményeként fog emlékezni arra a pillanatra, amikor kiszállt az autóból a pálya utolsó szakaszának stadion részében, amelyben úgy ötvenezer néző tartózkodik, és megízlelte a népszerűséget.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik