Rosberg nem dühből vezet, Räikkönent megbüntették

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.01. 00:35
null
Vettel és Hamilton is Rosberg első helyére pályázik, lehetőleg az első kanyar előtt megszereznék (Fotók: Action Images)
Nico Rosberg tagadta, hogy az Amerikai Nagydíjon történtek után dühből vezetett volna a Mexikói GP időmérő edzésén, és ezzel győzte volna le Lewis Hamiltont. Csapattársa szerint ezen a pályán a rajtvonal és az első kanyar közötti 900 méter miatt nem olyan fontos a pole pozíció, mint a jól elkapott rajt, ezért bizakodó, akárcsak Sebastian Vettel, aki versenybe szállna a Mercedesekkel. Csapattársa, Kimi Räikkönen váltócsere miatt rajtbüntetést kapott, csak a két McLaren-Honda indul mögüle.

Nico Rosberg zsinórban negyedszer győzte le Lewis Hamiltont időmérő edzésen, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a mexikóvárosi Rosberg-részsikert azzal magyarázta, hogy „ezt méregből csinálta." Ezzel Wolff Rosberg egy héttel korábbi, austini vereségére utalt vissza, ám Rosberg tagadta, hogy indulatból vezetett volna.

„Nincs különösebb háttere, ugyanúgy nyomtam, a gázt, mint máskor. Nem vagyok mérges, az nem megfelelő hozzáállás – mondta Rosberg. – Lehajtott fejjel dolgozom, mint mindig. Még van három verseny, teszem a dolgom, támadok. Nem tudom, mitől voltam gyorsabb, mindegyik edzésen jól éreztem magam az autóban. Az első kanyarral kapcsolatban nem szabad a múlt héten történteket emlegetni, nagyon hosszú egyenes vezet odáig, meglátjuk, mi lesz. Nem lesz könnyű jól bánni a gumikkal, érdekes verseny lesz."

Lewis Hamilton nem különösebben aggódik a második rajtkocka miatt, már csak azért sem, mert Rosberg legutóbbi három pole pozíciója után ő szerezte meg a győzelmet.

„Néhány pályán rendkívül fontos az első rajthely megszerzése, de ez nem tartozik közéjük, nagyon hosszú egyenes vezet az első kanyarig. Ha jól kapom el a rajtot, azonnal eltűnik a hátrányom – mondta Hamilton. – Talán esni fog éjszaka, és a versenyen megint új körülmények fogadnak minket, újra tanulhatjuk az íveket a pályán, nagyon érdekes lesz. Azt sem tudjuk, meddig bírják a gumik, a stratégia is dönthet."

Sebastian Vettel azt kérdezte a két Mercedes-pilótától a sajtótájékoztatón, megtennék-e a szívességet, hogy összeütköznek a rajtnál, és akkor ő könnyedén megnyerheti a futamot.

„Igen? Nem? Mindegy, megpróbáltam – maradt magára nem először a humorával Vettel, aki szerint az időmérőn nem lehetett legyőzni a Mercedest, de a versenyen más lehet a helyzet. – Nem vagyok jós, de az idén szinte mindig közelebb voltunk hozzájuk versenytávon, mint az időmérőn egy körön."

A másik Ferrarival Kimi Räikkönennek meglehetősen furcsa időmérője volt, a finn a második szakaszban csak a keményebb gumikeveréket használta, a pályára guruló 15 autóból az övé volt a leglassabb, és a végén nem is erőltette, kiszállt a kocsiból. Utóbb kiderült, a 3. szabadedzésen történt leállása után a Ferrari régebbi motorját kapta vissza, illetve váltót is cseréltek az autójában, ami miatt az utolsó előtti rajtsorba kerül a rajtnál.

„A délelőtti edzés után a motort és a váltót is kicserélte a csapat, a srácok kiváló munkát végeztek, és elkészültek az időmérőre. Ám nem volt minden tökéletes, a fékekkel gond volt, ezért megbeszéltük, hogy az első szakaszból mindenképpen továbbjutok, utána pedig megyek három kört, amelynek eredményei alapján ellenőrizzük az autót, a büntetés miatt nem lett volna értelme erőlködni."

Sergio Pérez hazai pályán körözve a 9. rajtkockát szerezte meg a Force India-Mercedesszel, és tisztában van vele, hogy magasak az elvárások vele szemben a verseny előtt.

„Megtisztelő volt hazai pályán, ilyen nagy támogatottság mellett száguldani. A harmadik szakasz végén próbáltunk utolsóként a pályára hajtani, hátha akkor lesz a leggyorsabb, de nem jött össze. Talán nyolcadik lehettem volna, mert Max nem volt messze, de így is úgy érzem, hogy megfelelhetünk a nagyon magas elvárásoknak" – mondta a mexikói.

Sergio Pérez úgy érzi, a versenyen is meg fog felelni az elvárásoknak
Sergio Pérez úgy érzi, a versenyen is meg fog felelni az elvárásoknak

Pérez csapattársa, Nico Hülkenberg az időmérő utolsó szakaszában alapos dorgálást kapott versenymérnökétől, Bradley Joyce-tól, miután félreértette, mi a teendője. Hülkenbergnek a bokszból kijövet az első mért körét meg kellett nyomnia, amiben nem volt biztos, ebből alakult ki a dorgálás.

– Akkor elengedem – mondta Hülkenberg, amikor Joyce a mért köre elején közölte vele, Bottas 2.5 másodperces lemaradással követi.
– Nem engeded el, nyomod a gázt! Nyomjad, ne engedd el, mért körön vagy, Nico – válaszolta ingerülten Joyce.
– Ez még mindig bemelegítő kör?
– Kussolj már! Nem bemelegítő, hanem mért körön vagy. Bottas van bemelegítő körön. Majd én foglalkozom a többiekkel, te inkább vezess!

Hülkenberg utólag elmondta, félreértés volt az egész, meg kell beszélnie a mérnökével, hogyan javíthatnak a kommunikáción. A német szerint a Force Indiának kiváló esélye van a pontszerzésre.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Danyiil Kvjat (4.): – Érdekes időmérő volt, az első két szakaszban talán mindenki magabiztosabb volt, a harmadikban viszont szinte senki sem ment tökéletes kört. A negyedik rajthely tükrözi, hol álunk, ha pár tizeddel gyorsabb vagyok, akkor sem kerülök előrébb.
Daniel Ricciardo (5.): – Nem teljesen voltam elégedett az autóval az időmérőn. Nem rossz a negyedik és ötödik rajthely, innen van esélyünk a dobogóra, de a pálya folyton változik, ha a versenyig elázik, megint más lesz.
Valtteri Bottas (6.): – Keveset javult a pálya a hétvégén, szoros időmérőnk volt. Kár, hogy a Red Bull elénk került, de a magasabb végsebességünkkel megelőzhetjük őket.
Felipe Massa (7.): – A hatodik és hetedik helyezés nem ideális. Nagyon nehéz verseny lesz, lehet baleset, sok kicsúszás, eső, műszaki hibák, meglátjuk, hogy jövünk ki belőle.
Max Verstappen (8.): – Nem könnyű ez a hétvége, hiányoznak a második edzésen elszalasztott körök, az, hogy így is nyolcadik lettem az időmérőn, nagyszerű. Ennél csak az lenne jobb, ha esne a versenyen, amire jó esély van.
Carlos Sainz Jr. (11.): – Kicsit korán mentem ki a második szakaszban, nem akkor mentem a körömet, amikor a pálya a legjobb állapotban volt, így kicsivel lemaradtam. Nem baj, a 11. helynek is megvannak a stratégiai előnyei a gumiválasztásnál, kiváló esélyünk van a pontszerzésre.
Romain Grosjean (12.): – Ide nagyon hatékony aerodinamika kell a ritka levegő miatt, ezért előre tudtuk, hogy ez nem a mi pályánk. Nehéz kezelni a gumikat, nagyon csúszik az autó. Sok motorhiba és fékhiba várható a versenyen, talán szerencsénk lesz.
Pastor Maldonado (13.): – Jobbra számítottam. A versenyeken általában gyorsabb vagyok, most is ebben bízom.
Marcus Ericsson (14.): – Sikerült folyamatosan javítani az autón, de nem vagyok maradéktalanul elégedett, az első szakasz jobban sikerült, mint a második.
Felipe Nasr (15.): – Küszködtem az időmérőn, a második menetben egyáltalán nem volt tapadás, főleg a kanyarba menet csúszkált az autó.
Alexander Rossi (16.): – A harmadik edzésen fékhiba miatt alig mentem, ami bosszantó, mert jó érezni az időmérő előtt, hogyan változik a pálya. Ennek ellenére mindent kihoztam az időmérőből.
Will Stevens (17.): – Egy menetet a gázpedál akadása miatt idő előtt befejeztem, egy másikat az FIA ellenőrzése miatt el sem kezdtem. Egy köröm maradt, örülök, hogy legalább ennyire közel tudtam kerülni Alexhez.
Fernando Alonso (19. – büntetés után): – Tudtuk, hogy a büntetések miatt biztosan az utolsó sorból rajtolunk, nem erőlködtünk feleslegesen az időmérőn. A versenyen némi eső és káosz a segítségünkre lehet.
Jenson Button (nem vett részt az időmérőn, 20.): – A szabadedzésen nem működött rendesen a motor, amelyet kicseréltünk, de nem kapkodtuk el, mert mindenképpen az utolsó helyről rajtolok. Nehéz versenyem lesz, teli tankkal még egyáltalán nem mentem itt.

Alonso és a McLaren nem sokat várt a hétvégétől, eddig nem is ért el sokat
Alonso és a McLaren nem sokat várt a hétvégétől, eddig nem is ért el sokat
MEXIKÓI NAGYDÍJ, A NEM HIVATALOS RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:19.480 átlag: 194.947 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:19.668 0.188 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:19.850 0.370
4. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:20.398 0.918
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:20.399 0.919
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:20.448 0.968
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:20.567 1.087
8. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:20.710 1.230
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:20.716 1.236
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:20.788 1.308
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:20.942
12. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:21.038
13. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:21.261
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:21.544
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:21.788
16. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 1:24.136
17. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:24.386
18.
Kimi Räikkönen*
finn
Ferrari
1:22.494
19.
Fernando Alonso**
spanyol
McLaren-Honda
1:21.779
20. Jenson Button** brit McLaren-Honda nem indult
*váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetés, **motorcsere miatt visszasorolják

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik