F1: Mosley szerint hamarosan összeomlik a sportág

MTI MTIMTI MTI
2015.04.07. 09:47
null
Max Mosley szerint csak az érett gondolkodás menthetné meg az F1-et (Fotó: Action Images, archív)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) korábbi elnöke, Max Mosley attól tart, hogy hamarosan összeomlik a Formula–1.

„Ha ez így megy tovább, akkor az F1-nek vége" – mondta a DPA német hírügynökségnek a hétvégi Kínai Nagydíj előtt a brit Mosley, aki elsősorban abban látja a problémát, hogy a bevételeket nem egyenlő arányban osztják el a csapatok között, az autók fejlesztésére és a személyzetre pedig túl magas összegeket költenek.

Mosley 1993 és 2009 között vezette a FIA-t. Korábban maga is versenyzett és társalapítója volt a March F1-es istállónak.

„Akkoriban az olyan csapatok, mint a Tyrrell, talán húsz alkalmazottal dolgoztak, s mégis világbajnokságot nyertek. Most ez a szám hétszáz és ezer között mozog – mondta Mosley, aki szerint a takarékossági program azonnali bevezetése lenne a megoldás. – A bevételeket egyenlő arányban kellene elosztani, és a csapatok ennél jelentősen nem költhetnének többet. Ehhez azonban szükség lenne az istállók egyetértésére, és a jelenlegi szerződések módosítására. Ez nem lehetetlen, csak az emberekkel meg kellene értetni, hogy erre igenis szükség van."

Az előző szezon végén a Caterham és a Marussia is csődeljárás alá került – előbbi aztán meg is szűnt, utóbbi viszont Manor Marussia néven később rajtengedélyt kapott –, továbbá a Sauber, a Force India és Lotus is hosszú ideje anyagi gondokkal küzd.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
13 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
14 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
15 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
17 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35