F1: Massa a Mercedes pilótáit és Räikkönent bírálja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.07. 10:20
Felipe Massa a vasárnapi Brit Nagydíj után a Mercedes pilótáit és Kimi Räikkönent is bírálta, mondván vezetési stílusukkal másoknak okoznak kárt. A Ferrari finn pilótájáról azonban kis gondolkodás után megértően beszélt.

„Nem először kell szóba hozni, hogy a Mercedesek nagyon lassan teljesítik a felvezető kört – mondta Massa, aki nagyon rosszul rajtolt, ezért is került a mezőny végére, s ment neki a falnak csapódása után a pályára visszapattanó Räikkönennek. –Azért sikerült rosszul a rajtom, mert a felvezető körben kétszer is meg kellett állnom, a kuplungom túlhevült, az autóban bekapcsolt a lefulladásgátló, így nem indult el rendesen. Korábban beszéltünk már erről, de az FIA semmit sem tesz, ugyanúgy folytatják, és nem kapnak érte büntetést. Biztosan van okuk rá a Mercedes-pilótáknak, hogy ezt tegyék, de ezzel másoknak ártanak, hiszen egy teljes mezőny próbál felkészülni a versenyre mögöttük."

Massa szerint Räikkönennek nem lett volna szabad visszasietnie a pályára azután, hogy kisodródott.

„Kiminek sokkal óvatosabban kellett volna visszatérnie a pályára, hogy elkerülje a balesetet – mondta Massa korábbi csapattársáról. – Szabadedzésen, ha ilyen történik, az ember elveszi a gázt, de ő jól rajtolt, több pozíciót is nyert, és nem akart lemondani róluk. Balszerencsés volt, hogy megdobta a bucka az autóját, de lehetett volna óvatosabb. Ugyanakkor megértem, miért nyomta padlóig a gázt. Örülök, hogy jól van, a 47 g-s becsapódás iszonyú, az enyém Kanadában 27 g volt, az sem volt kicsi."

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
4 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
8 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02