F1: Marko nem ért egyet a büntetéssel, eltiltaná „az idióta” Ocont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.12. 10:52
null
A futamot követően Verstappen mellett Marko sem fogta vissza magát (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton hiába aratott győzelmet a Formula–1-es Brazil Nagydíjon, mégsem ő, hanem Max Verstappen és Esteban Ocon összeakadása, majd annak utóélete került a figyelem középpontjába. Az üggyel kapcsolatban a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is elmondta a véleményét, sőt egyenesen idiótának minősítette a Force India-pilótát, akit egy futamra el is tiltana.

 

A már lekörözött Esteban Ocon az interlagosi futam 44. körében úgy határozott, visszaveszi a körét az akkor vezető pozícióban autózó Max Verstappentől, ám a Force India és a Red Bull összeért, ezért a holland a második helyre esett vissza, miközben autója megsérült, így kénytelen volt lemondani a győzelemről.

A Red Bull-os pedig annyira feldühödött az elvesztett diadal miatt, hogy a kötelező mérlegeléskor nekiment Oconnak, amiért az FIA nem akármilyen büntetést szabott ki rá. Az esettel kapcsolatban később mindkét versenyző megosztotta a véleményét, míg az osztrák gárda tanácsadója, Helmut Marko élesen kritizálta a Force India franciáját, akit egy futamról el is tiltana.

46. BRAZIL NAGYDÍJ
NOVEMBER 9., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:09.011
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:08.846
NOVEMBER 10., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:07.949
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:07.281
NOVEMBER 11., VASÁRNAP
verseny: 1. Hamilton 2. Verstappen 3. Räikkönen
KÖVETKEZŐ (UTOLSÓ) FUTAM
November 25., 14.10:Abu-dzabi Nagydíj

„Egy lekörözött, aki ráadásul Mercedes-protezsált, kiüti az élen autózót, miközben csupán 10 másodperces stop-and-go büntetést szabnak ki rá. Én egy futamra eltiltottam volna. Nem akarok ennél többet mondani, azonban az biztos, hogy még nem találkoztam ilyesmivel" – jelentette ki sokat sejtetően az osztrák.

„Ez eléggé nevetséges. Egy kör hátrányban egyszerűen nem állsz neki csatázni az élen állóval. Totális baromság. Max 50 pontnyi leszorítóerőt bukott az ütközés miatt, és még így sem maradt le sokkal a győzelemről. Azonban a tény, hogy a fantasztikus versenyét egy ilyen idiótaság vágta tönkre, egyszerűen hihetetlen. Nagy sebességgel jött, és túl könnyelműen vette az egészet. Kész szégyen. Nem is értem" – magyarázta Marko, majd arra is reagált, akar-e beszélni Oconnal az ügyről.

„Oconnal beszélni? Nem beszélek azzal az idiótával!" – vágta rá az ORF kérdésére, az összeesküvés-elméletnek megágyazó Marko nyilatkozata mellett pedig a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff sem mehetett el szó nélkül.

„Nos, Dr. Marko így látja a világot, és én ezt ennyiben is hagyom. Nem akarok az ő szintjére süllyedni, egyébként is megnyertük az ötödik világbajnoki címünket, ma ünnepelünk" – reagált Wolff az ESPN-nek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik