Vettel megint a pole-ban, Räikkönen megint a 7. rajthelyen

Vágólapra másolva!
2013.03.23. 08:49
null
Sebastian Vettel a második 2013-as versenyt is az első rajtkockából kezdheti meg (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel a szezon második időmérőjén is kiharcolta a pole pozíciót, a Red Bull német versenyzője a Malajziai Nagydíj kvalifikációjának eső áztatta harmadik szakaszában majdnem egy másodperccel megverte a második leggyorsabb Felipe Massát, aki egy hete, majd most is legyőzte csapattársát, Fernando Alonsót az időmérőn. A spanyol a harmadik lett, míg az idénynyitót a hetedik rajtkockából megnyerő Kimi Räikkönen megint a 7. starthelyet szerezte meg a vasárnap 9 órakor kezdődő futamra.

Bár a szabadedzéseken a harmadik tréning első helyezése ellenére sem volt annyira meggyőző Malajziában a Red Bull, mint egy hete Ausztráliában, Sebastian Vettel az időmérő harmadik szakaszában megint előhúzta a nyuszit a kalapból. Bár a második szakasz végén eleredt az eső, és az első tíz rajthelyről döntő etapot vizes pályán rendezték meg, a németet ez nem zavarta, nagyjából egy másodpercet adott a két Ferrarinak, és kettőt a negyedik rajtkockát megszerző Lewis Hamiltonnak.

Nagyon jó döntés volt tőle, hogy az edzés hajrája előtt új intermediate gumikért a boxba hajtott, de ugyanezt Fernando Alonso és Kimi Räikkönen is megtette – kevesebb sikerrel.

A német egy hete Melbourne-ben is az első helyről rajtolt, ám a gumijai a versenyen elkoptak, s csak harmadik lett. A Red Bull ettől tart Sepangban is, a Ferrari pedig készen áll arra, hogy a rajtnál lecsapjon a címvédőre: a hosszú célegyenesben a remek Albert Park-i rajtot megismételve Felipe Massa és Alonso is a Red Bull-Renault elé kerülhet.

Hamilton megverte Mark Webbert, míg a múlt héten a hetedik rajtkockából indulva nyerő Kimi Räikkönen ezúttal is a hetedik helyet szerezte meg – pedig a szabadedzések alapján jobb rajtpozícióra számíthatott. Rossz hír a finn számára, hogy a csapat a Lotusban túl alacsony hidraulikai nyomást mért, ami még problémát okozhat Räikkönennek a rajt előtt – a váltócsere sem kizárható.

A McLaren erősebbnek tűnik, mint egy hete, míg Romain Grosjean a 11. rajtkockából indulva nem számolhat a friss gumik előnyével, hiszen az esős harmadik szakasz miatt az első tíznek nem kell azokkal az abroncsokkal startolnia, amelyekkel az időmérőt zárta.

A verseny vasárnap 9 órakor rajtol.

PERCRŐL PERCRE

8.55: az időmérő megkezdése előtt 33 fokos a levegő, 40 fokos az aszfalt Sepangban, ahol egyelőre nem esik az eső. Helyi idő szerint 16 órakor kezdődik az edzés, pénteken ilyenkor esett a pályán.

Az első szakasz nagy kérdése, hogy ki esik ki a két Marussia és a két Caterham mellett. Egy hete Melbourne-ben a williamses Maldonado és a sauberes Gutiérrez akadt fent a rostán.

1. SZAKASZ

Az előrejelző rendszerek szerint a 20 perces első szakaszban nem fog esni az eső.

9.00: elkezdődött az edzés, a pilóták nem igyekeztek a pályára.
9.02: Chilton törte meg a csendet a Marussiával, csapattárs, Biachi követte.
9.03: a Williams, a Toro Rosso, a Caterham és a Sauber párosa is kiment.

Az élmezőnyből Rosberg szánta el magát elsőként.

9.05: Chilton 1:40.683-mal kezdett, Bianchi fél másodperccel gyorsabb volt nála a közepes keverékű abroncson.
9.06: Bottas a kemény keveréken 1:38.376-ot ment, gyorsabb volt, mint Gutiérrez.
9.07: Rosberg 1:37.239-cel nyitott, már csak a Red Bull, a Lotus és a Force India versenyzői voltak a depóban.
9.08: Massa fél másodperccel elmaradt a Mercedestől, Alonso 75 ezreddel kapott ki a némettől.
9.09: Hamilton a harmadik helyre jött be.

A Malajziában felgyorsuló McLarennel Button 2 századdal kapott ki Hamiltontól. A két Force India a lágyabb gumikon jött ki a boxból, Di Resta csak a 7. helyre jött be.

9.12: Sutil sokkal jobb volt, 1:36.809-cel az élre áll a lágyabb gumikon.

Räikkönen is a versenyre tartogatja a kemény keverékeit, a lágyabban jött ki, akárcsak Grosjean és Webber.

9.14: Grosjean a 4. helyre jött be, Räikkönen 150 ezreddel elmaradt Sutiltól, de a második hely lett az övé.

Vettel az első két szakaszban tartalékolt
Vettel az első két szakaszban tartalékolt

Hülkenberg Pérezre panaszkodott, mert szerinte a mexikói feltartotta. Vettel első köre a 11. helyre volt elég, Webber elvette a gázt, és 1:47-et ment.

9.18: Webber a második körében a 15. helyre jött fel, a kicsik mellett Bottas és Vergne volt a kiesőzónában, Gutiérrez is az ausztrál mögött volt.

Egyikük sem tudott javítani, egy-egy körük maradt a kopott gumikon.

9.19: Webber feljött a 9. helyre.
9.20: lejárt az idő, Vergne és Bottas kiesett. Vettel a 15. helyen jutott tovább.

A 17. helytől hátrafelé Vergne, Bottas, Bianchi, Pic, Chilton, Van der Garde sorrend alakult ki. Bianchi 2 tizeddel maradt el Bottastól, és fél másodperccel a továbbjutó Hülkenbergtől. Picnek 9 tizedet adott.

Az élen Sutil zárt Räikkönen, Rosberg, Alonso, Grosjean és Button előtt.

2. SZAKASZ

9.27: Di Resta nyitotta meg a sort.
9.29: Grosjean az első szakaszban is használt közepesen hajtott a pályára. A fehér betűs gumi volt az általános választás.
9.30: Di Resta hibázott, nem fejezte be mért körét, Gutiérrez 1:39.221-gyel nyitott.
9.31: Sutil 1:36.834-gyel az élre állt, kissé elmaradt az első szakaszban futott körétől, de az élre állt.
9.32: a Sepangban 2009-ben pole pozíciós Rosberg 1:36.190-nel átvette a vezetést, a radarképek szerint eső közeledett.
9.33: Webber három tizeddel elmaradt Rosbergtől, Räikkönen a 4. helyre jöttbe, Vettel csak hatodik volt.

Akárcsak pénteken, az 5-ös és a 6-os kanyar felől jött az eső, a célegyenesre fordító kanyar is veszélyes volt.

VÁLASZOLT A PIRELLI A KRITIKÁKRA

A Pirelli a támadások kereszttüzébe került Malajziában, de az olasz gumigyár képviselői nem estek kétségbe. Paul Hembery sportigazgató elmondta, az előző két év is így kezdődött, aztán a hatodik verseny környékére rájöttek a csapatok, hogyan kell kezelni a gumikat.

A szakember korábban is kiemelte, hogy a Pirelli kihívásnak tartja a csapatok mérnökeivel folytatott versengést. „Nagyon okos szakemberek dolgoznak a csapatoknál, nem könnyű fejtörést okozni nekik. A gumikkal az is a célunk, hogy megnehezítsük a dolgukat, ne legyen könnyű megfejteni, hogyan kell kezelni azokat, hiszen amikor az F1-be kerültünk, mindenki azt akarta, hogy ne egy kerékcserés versenyeket lássunk" – mondta Hembery.

A mostani kritikákra is reagált. „Évek óta nem volt ilyen izgalmas Ausztrál Nagydíj száraz pályán. Gondolom, senki sem szeretné azt, hogy unalmasak legyenek a versenyek" – mondta, miközben elárulta, sejtése szerint pár futam után mindenki rájön, mi szükséges a sikeres versenyhez, és folytatódhat a szellemi üldözőverseny a mérnökökkel.

9.34: Alonso bejött a 7. helyre, Massa a 6. lett, Grosjean kicsúszott a tízből.

Az első gyors menet után Grosjean mellett Hülkenberg, Ricciardo, Gutiérrez, Di Resta és Maldonado volt a veszélyzónában, a pálya egyik részén szemerkélt az eső.

9.36: Di Resta a gyors körében le is csúszott a vizes pályáról.

Az eső már láthatóan esett, a kiesők listája szilárdulni látszott.

9.37: Di Resta erőltette, megpördülés lett a vége. Esélytelen volt, hogy bárki javítson, Rosberg, Webber, Hamilton, Räikkönen, Sutil, Massa, Alonso, Button, Vettel és Pérez megnyugodhatott, ott volt az első tízben.

A 11. helytől lefelé Grosjean, Hülkenberg, Ricciardo, Gutiérrez, Di Resta, Maldonado sorrend alakult ki.

9.42: lejárt az idő, semmi sem változott.

A Williams a 16. és a 18. helyen semmit sem javult Melbourne-höz képest.

3. SZAKASZ

Az eső továbbra is esik, de nem annyira, hogy el kelljen halasztani a záró etapot.

Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója elmondta, Vettel ugyanazzal a készlettel jutott túl az első kért szakaszon, azaz öt új készlete maradt száraz pályára.

9.50: újraindult az edzés, a nagyobb esőtől tartva a pilóták kimentek az intermediate gumikon.

DRS nélkül kell teljesíteni a szakaszt, közölte az FIA versenyigazgatója.

9.51: Webber és Alonso pozícióért harcolt a pályán, Hamilton lecsúszott az útról.
9.53: Rosbergé a legjobb első szektor, Vettel é a legjobb második.
9.54: Vettel 1:52-5-tel az élre állt, mögötte Rosberg, Alonso, Hamilton, Pérez, Räikkönen sorrend alakult ki.

Öt perc maradt, a pálya folyamatosan szárad. Aki a legvégére hagyja a körét, az lesz a leggyorsabb.

9.56: Sutil, Räikkönen, Alonso és Vettel a boxba hajtott új intermediate gumikért. Webber feljött a 2. helyre.
9.57: Webber újabb gyors körével megelőzte Vettelt, 1:52.2-t ment.
9.58: Hamilton 1:51.699-cel az élre állt.

Räikkönen elképesztő első szektort ment, gyorsabbat, mint Vettel és Sutil az új gumikon.

10.00: A második szektorban Vettel két másodperccel jobb Räikkönennél. A finn az 5. helyre jött fel, Alonso 1:50.727-tel, Vettel 1:49.674-gyel zárt.
10.01:
Massa bejött Vettel mellé az első sorba, a szezon második időmérőjén is megverte Alonsót.

Vettel megszerezte idei második pole pozícióját, pályafutása során 38-adszor indulhat az élről, közel egy másodperccel megverve Massát.

Az első sorban Vettel és Massa, a másodikban Alonso és Hamilton, a harmadikban Webber és Rosberg foglalhat helyet. Räikkönennek megint a 7. rajtkocka jutott, ahonnan Button mellől rajtol.

MALAJZIAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:49.674 átlag: 181.946 km/ó
2. Felipe Massa brazil Ferrari 1:50.587 0.913 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:50.727 1.053
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:51.699 2.025
5. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:52.244 2.570
6. Nico Rosberg német Mercedes 1:52.519 2.845
7. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:52.970 3.296
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:53.175 3.501
9. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:53.439 3.765
10. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:54.136 4.462
11. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:37.636
12. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:38.125
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:38.822
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:39.221
15. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:44.509
16. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault idő nélkül
17. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:38.157
18. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:38.207
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:38.434
20. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:39.314
21. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:39.672
22. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:39.932

 

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYLISTÁJA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Sutil 1:36.809 1. Rosberg 1:36.190
2. Räikkönen 1:36.959 2. Webber 1:36.449
3. Rosberg 1:37.239 3. Hamilton 1:36.517
4. Alonso 1:37.314 4. Räikkönen 1:36.640
5. Grosjean 1:37.363 5. Sutil 1:36.834
6. Button 1:37.487 6. Massa 1:36.874
7. Di Resta 1:37.493 7. Alonso 1:36.877
8. Hamilton 1:37.513 8. Button 1:37.117
9. Webber 1:37.619 9. Vettel 1:37.245
10. Pérez 1:37.702 10. Pérez 1:37.342
11. Gutiérrez 1:37.707 11. Grosjean 1:37.636
12. Massa 1:37.712 12. Hülkenberg 1:38.125
13. Ricciardo 1:37.722 13. Ricciardo 1:38.822
14. Maldonado 1:37.867 14. Gutiérrez 1:39.221
15. Vettel 1:37.899 15. Di Resta 1:44.509
16. Hülkenberg 1:37.931 16. Maldonado idő nélkül
17. Vergne 1:38.157
18. Bottas 1:38.207
19. Bianchi 1:38.434
20. Pic 1:39.314
21. Chilton 1:39.672
22. Van der Garde 1:39.932

 

DRS-ZÓNA

A Nemzetközi Automobil-szövetség két DRS-zónát jelölt ki a sepangi pályán a Malajziai Nagydíjra. A zónákhoz (amelyek az aktiválási ponttól az első fél távig tartanak) külön mérési pontok tartoznak, aki ezeken a pontokon (DRS detection) a versenyen egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, kinyithatja a hátsó légterelőjét, hogy nagyobb legyen a végsebessége. S ha a versenyhelyzet úgy hozza, a hátsó egyenesben megelőzött versenyző a célegyenesben visszaveheti a pozícióját. Az előző évekhez képest újítás, hogy az idén az edzéseken is már csak ezeken a szakaszokon lehet használni a DRS-t.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik