Mercedes-sikert hozott az eső a Hungaroringen, Hamilton a pole-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.28. 14:33
null
Hamilton idei 5. pole-jának örülhet (Fotó: Földi Imre)
Fél órával a Magyar Nagydíj időmérője előtt megérkezett az eső a Hungaroringre, az intenzitása viszont folyamatosan változott a kvalifikáció alatt. Az égi áldásnak az eddig nem éppen a legjobb formában lévő Mercedes örülhetett a legjobban, hiszen a címvédő istálló végül kisajátította az első sort. Lewis Hamilton indulhat a pole pozícióból, Valtteri Bottas pedig a második helyről. Kimi Räikkönen lett a harmadik csapattársa, Sebastian Vettel előtt. Daniel Ricciardo már a Q2-ben búcsúzott, és csak a 12. helyről rajtolhat vasárnap.

A harmadik szabadedzés még napsütésben és nagy melegben zajlott, de nagyjából fél órával a 33. Magyar Nagydíj időmérőjének a kezdete előtt megérkezett az eső a Hungaroringre. Az intenzitása nem volt túl nagy, és el is állt néhány perccel azelőtt, hogy zöldre váltottak a lámpák a bokszutca végén. Így is a legtöbben azonnal a pályára hajtottak, amint lehetett, hiszen nagy volt az esély arra, hogy később újra elkezd esni.

A pálya bizonyos pontjain igencsak nedves volt még a kvalifikáció kezdetén, így a mezőny átmeneti esőgumikon kezdte meg a körözést, viszont mivel egyes helyeken szinte teljesen száraz volt az aszfalt, többen panaszkodtak, hogy gyorsan elkopnak ezek a gumik. Ezért sokan hamar slick abroncsokra váltottak.

A csapatok arra számítottak, hogy néhány percen belül újabb eső érkezik, így a versenyzők próbálták addig bebiztosítani a továbbjutást a Q2-be, amíg ideálisak voltak hozzá a körülmények.

Hét perccel a Q1 vége előtt már jelentették is a versenyzők, hogy újra esik, az állás ekkor az élen folyamatosan változott. Pár perccel később viszont úgy tűnt, megint csak ijeszteget kicsit a szeszélyes nyári időjárás, ugyanis mindössze néhány csepp eső érkezett.

A topversenyzők közül Daniel Ricciardo továbbjutása az utolsó percekig kérdéses volt, az ausztrál ugyanis az élmezőnyből az utolsóként tette fel a száraz pályára alkalmas gumikat, ráadásul a legtöbb pilótával ellentétben ultralágy helyett lágy gumikon próbálta kiharcolni a továbbjutást. Ricciardónak végül sikerült bekerülnie a 15-be, Stoffel Vandoorne, Charles Leclerc, Esteban Ocon, Sergio Pérez és Szergej Szirotkin viszont kiesett a Q1 végén.

33. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 27., PÉNTEK
1. szabadedzés: Ricciardo 1:17.613
2. szabadedzés: Vettel 1:16.834
JÚLIUS 28.,SZOMBAT
3. szabadedzés: Vettel 1:16.170
időmérő edzés: Hamilton 1:35.658
JÚLIUS 29.,VASÁRNAP
15.10: a verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 26., 15.10:Belga Nagydíj
Szeptember 2., 15.10:Olasz Nagydíj
Szeptember 16., 14.10:Szingapúri Nagydíj

Az első szakaszt követően úgy tűnt, hogy ezúttal jelentősebb eső érkezhet. Sebastian Vettel például azonnal átmeneti gumikon ment ki a Q2-ben, a száraz gumikkal pályára hajtó versenyzők pedig elkezdtek csúszkálni, így ők is hamar váltottak.

Ekkor Vettel és a Ferrari döntése tűnt helyesnek, ám néhány perccel később már hevesebben esett, így már az sem bizonyult elégnek. Lance Stroll meg is forgott, és keresztbe csúszott a pályán, végül a szalagkorlát állította meg a Williamst, amely ezután orrkúpcserére szorult. Kimi Räikkönen is megforgott a Ferrarival, de az ő autója nem sérült meg.

Ekkorra már sok autón az esőgumik voltak fenn, Ricciardo és a Red Bull viszont nem időzített jól. Az ausztrál nem ment elég jó kört, amikor még jobbak voltak a körülmények, így csak a 12. helyen végzett, és nem jutott tovább a Q3-ba. Ricciardón kívül Fernando Alonso, Nico Hülkenberg, Marcus Ericsson és Lance Stroll búcsúzott a Q2 végén. Kisebb meglepetésre viszont mindkét Toro Rosso-Honda továbbjutott.

A Q3 elején továbbra is intenzíven esett az eső, ám a pálya bizonyos pontjain már javult a helyzet. A harmadik szakasz első felében a Mercedesek álltak az élen. A címvédő istálló eddig szenvedett kicsit a hétvégén, így a topcsapatok közül egyértelműen a Mercedes örülhetett legjobban, hogy nem száraz körülmények között rendezték meg az időmérőt.

Néhány perccel a kvalifikáció vége előtt Räikkönen vette át a vezetést, míg Vettel csak az ötödik volt, Sainz viszont a harmadik helyen állt. Az utolsó próbálkozás után a Mercedes került az élre: először Bottas révén, de jött Hamilton, aki több mint két tizedmásodpercet adott csapattársának, ezzel pedig megszerezte a pole-t.

A második sorból a ferrarisok indulhatnak majd a vasárnapi versenyen. Räikkönen lett ugyanis a harmadik, Vettel pedig a negyedik. Az ötödik helyen Sainz Jr. végzett, utána Pierre Gasly, Max Verstappen és Brendon Hartley következett a sorban. Az első tízet a két Haas-Ferrari zárta Kevin Magnussen, Romain Grosjean sorrendben.

A Magyar Nagydíj programja vasárnap 15.10-kor folytatódik a versennyel.

Hamilton volt a leggyorsabb az esőben
Hamilton volt a leggyorsabb az esőben
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:35.658átlag: 164.874 km/ó
2.Valtteri BottasfinnMercedes1:35.9180.260 mp h.
3.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:36.1860.528
4.Sebastian VettelnémetFerrari1:36.2100.552
5.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:36.7431.085
6.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:37.5911.933
7.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:38.0322.374
8.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:38.1282.470
9.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:39.8584.200
10.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:40.5934.935
11.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:35.2146.578
12.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:36.4427.806
13.Nico HülkenbergnémetRenault1:36.5067.870
14.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1:37.0758.439
15.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedesidő nélkül
16.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:18.7822.116
17.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber1:18.8172.151
18.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1:19.1422.476
19.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:19.2002.534
20.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:19.3012.635
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ2. SZAKASZ
1.Vettel1:16.6661.Vettel1:28.636
2.Verstappen1:16.9402.Sainz1:30.771
3.Bottas1:17.1233.Verstappen1:31.178
4.Hamilton1:17.4194.Hamilton1:31.242
5.Räikkönen1:17.5265.Gasly1:31.286
6.Sainz1:17.8296.Bottas1:32.081
7.Grosjean1:17.9017.Hartley1:32.590
8.Hülkenberg1:17.9058.Räikkönen1:32.762
9.Alonso1:18.2089.Magnussen1:32.968
10.Magnussen1:18.31410.Grosjean1:33.650
11.Hartley1:18.42911.Alonso1:35.214
12.Ricciardo1:18.54012.Ricciardo1:36.442
13.Stroll1:18.56013.Hülkenberg1:36.506
14.Gasly1:18.57714.Ericsson1:37.075
15.Ericsson1:18.64115.Strollidő nélkül
16.Vandoorne1:18.782
17.Leclerc1:18.817
18.Ocon1:19.142
19.Pérez1:19.200
20.Szirotkin1:19.301

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik