F1: „Lewis Horner utasítását követte, nála kellene versenyeznie”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.27. 18:07
null
Az első négy szorosan egymás után ért célba, miután Hamilton szándékosan lassan ment (Fotó: Reuters)
Toto Wolff szerint megengedhetetlen, amit Lewis Hamilton művelt az Abu-dzabi Nagydíjon. A világbajnoki cím megszerzése érdekében Nico Rosberget feltartó angol a verseny hajrájában figyelmen kívül hagyta a csapat utasításait, és ezzel veszélybe sodorta a győzelmet. A Mercedes csapatfőnöke szerint a futamgyőzelem volt a legfontosabb, ami túltett a pilóták egyéni érdekein.

„A csapaton belül van egy szabályrendszer. Ennek köszönhetjük, hogy egyáltalán eljutottunk idáig – kezdte Wolff. – Próbálok versenyzőként gondolkozni. Két lehetősége volt Lewisnak. Vagy eltűnik a messzeségben, bebizonyítva, hogy ő a legjobb ebben a mezőnyben, és ez az idény igazából a balszerencsén múlt. A másik, hogy feltartja Nicót. Ezt tette.”

„Versenyzőként eszedbe juthat, hogy fel kell tartanod, mert csak így van esélyed. Másnak is eszébe jutott,. Christian Horner már a hét elején beszélt erről. Lewis Chris utasítását követte, talán nála kellene versenyeznie” – mondta Wolff, aki szerint így minden szempontból Nico Rosberg az igazi győztes.

„Nico nagyon higgadt maradt a nagy nyomás alatt. Talán megpróbálhatott volna egy előzést lesz, ami lesz alapon. Ez is egyfajta játék, mindenre van megoldás” – folytatta Wolff, arra utalva, ha mindketten kiesnek vagy hátrakerülnek, szintén Rosberg a bajnok.

Arra a kérdésre, miért szólt bele a csapat a rádión a versenybe, ha már eleve biztos volt mindkét világbajnoki cím, és azt ígérték, hogy engedik a két pilótát versenyezni:

„Lehetne kevesebb belső szabályunk, de ennek kevesebb célba érés, kevesebb győzelem és kevesebb világbajnoki cím lenne az eredménye. Mindig is az volt a szemléletünk, hogy amíg a győzelem nincs veszélyben, nem szólunk bele. Most viszont tisztán látszott, hogy Lewis lelassulásának következtében veszélybe kerül a győzelmünk.”

„Úgy döntöttünk, hogy beleavatkozunk, Lewis úgy döntött, hogy ezt figyelmen kívül hagyja. Ez azért aggasztó, mert precedenst teremthet. Ezt meg kell tárgyalnunk, de nem most. Most ünnepelnünk kell, mert új világbajnokunk van, és a csapat nagyon együtt van” – mondta Wolff.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (55 kör, 305.355 km)
1.
Lewis Hamilton
britMercedes
1:38:04.013
2. Nico Rosberg német Mercedes 0.439 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 0.843 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1.685 mp h.
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 5.315 mp h.
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 18.816 mp h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 50.114 mp h.
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 58.776 mp h.
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 59.436 mp h.
10. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 59.896 mp h.
11. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:16.777 p h.
12. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:35.113 p h.
13. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1 kör h.
14. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
17. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 41
Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 14
Jenson Button brit McLaren-Honda 12
Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 6
Kevin Magnussen dán Renault 5
A VB VÉGEREDMÉNYE
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 9 16 20 385
2. Lewis Hamilton 10 17 19 380
3. Daniel Ricciardo 1 8 20 256
4. Sebastian Vettel 7 17 212
5. Max Verstappen 1 7 17 204
6. Kimi Räikkönen 4 17 186
7. Sergio Pérez 2 16 101
8. Valtteri Bottas 1 15 85
9. Nico Hülkenberg 14 72
10. Fernando Alonso 9 54
11. Felipe Massa 13 53
12. Carlos Sainz Jr. 10 46
13. Romain Grosjean 5 29
14. Danyiil Kvjat 1 5 25
15. Jenson Button 7 21
16. Kevin Magnussen 2 7
17. Felipe Nasr 1 2
18. Jolyon Palmer 1 1
18. Pascal Wehrlein 1 1
18. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 765
2. Red Bull-TAG Heuer 468
3. Ferrari 398
4. Force India-Mercedes 173
5. Williams-Mercedes 138
6. McLaren-Honda 76
7. Toro Rosso-Ferrari 63
8. Haas-Ferrari 29
9. Renault 8
10. Sauber-Ferrari 2
11. Manor-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik