F1: Lewis Hamilton utolsóként lép a fékre

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2018.07.27. 19:30
null
Hamilton úgy érzi, a divat világa az igazi szenvedélye (Fotó: Meder István)
Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája Budapest belvárosában járva beszélt a zenéről, a divatról, a briteket elkapó nyári futball-lázról, az egy lépéssel előttük járó Ferrariról és a gokartos emlékekről.

– Igazak a pletykák, hogy zenészként új karrierbe kezd a Formula–1 után?
– Most is zenésznek tartom magam, sokat foglalkozom zenekészítéssel, de nem akarok karrierbe kezdeni, és egyáltalán nem célom, hogy albumot készítsek – mondta Lewis Hamilton a magyar újságírók egy szűk csoportjának adott interjújában a Nemzeti Sport kérdésére a Mercedes budapesti jótékonysági eseményén. – A dolgok jelenlegi állása szerint egészen mással akarok foglalkozni, más az álmom.

MINT JÉZUS KRISZTUS

Lewis Hamilton szereti a nyilvánosságot, és bár népszerűségét a Formula–1-nek köszönheti, sokszor egyáltalán nem F1-es pilótaként áll a nyilvánosság elé.

„Összekeveri a Formula–1-et Hollywooddal – mondta róla az 1997-es világbajnok, a kanadai Jacques Villeneuve. – Minden, amit csinál, színpadias. Olyan képet fest magáról a közösségi médiában, mintha ő maga lenne Jézus. Mikor a sikertelen időmérő után az autója mellé térdelt, olyan volt, mintha ő maga lenne a szenvedő Krisztus, amit pedig utána mondott, úgy hangzott, mint a hegyi beszéd. Arról nem is beszélve, hogy a dobogón állva olyan drámai módon gesztikulált, amiből mindenki megtudhatta, ki küldte a hirtelen esőt futam közben.”

– Megtudhatnánk, mi?
– Elkezdtem dolgozni a divattervező Tommy Hilfigerrel, hogy gyakorlatot szerezzek ruhatervezésben. Szeptemberben jön ki az első kollekcióm, és úgy érzem, a divat az igazi szenvedélyem. Szeretnénk együtt felépíteni valamit, aminek a végén egyedül is meg tudom majd állni a helyem, és folytatni tudom a munkát ruhatervezőként, saját csapattal, amellyel megvetjük a lábunkat a divatiparban.

– A Magyar Nagydíj után kezdődik a nyári szabadság. Mit fog csinálni?
– Korábban mindig hétfőn kezdtem a szabadságomat, de most el kell mennem egy háromnapos konferenciára, és lesz pár találkozóm Londonban is, aztán irány a legjobb barátom esküvője. Így csak egy hét lesz az igazi nyaralás, valahova elmegyek a barátaimmal és a kutyáimmal, de még tudom, hova.

– Nézte a nyári futballvébét? Önt is elkapta az a láz, ami az angolok többségét?
– Persze! Lelkesebb voltam, mint életemben bármikor, le is foglaltam a jegyemet a moszkvai döntőre. A korábbi években mindig nagyok voltak az elvárások a válogatottal szemben, idén viszont volt egy fiatal csapatunk, amellyel majdnem bejutottunk a döntőbe, amit nagyon szerettem volna. A finálét néztem, és örültem, amikor a franciák nyertek, mert remek együttesük volt.

A PÉNTEKI EDZÉS UTÁN
„Ahogy arra számítottunk, a Ferrari és a Red Bull is elég gyors és jobb a tempójuk is a miénknél, így bőven lesz dolgunk még ma este. A pálya trükkös, a gumik elég hamar túlmelegednek, főleg a hátsókkal van bajom. A hőmérséklet és a folyton, szinte kanyarról kanyarra változó körülmények nem könnyítették meg a fő gumikezelési problémánkat: nincs idő lehűteni az abroncsokat.”

– Ha Moszkvába nem is jutott el, Budapestre igen. Mit gondol a városról?
– Nagyon szeretem, többször voltam már itt, és jó barátom, Palvin Barbara körbevezetett és megmutatta Budapestet. Csodálatos az építészet, nagyon barátságossá teszi a várost. Bevallom, az ételeiket viszont még nem kóstoltam, csak valami hasonlót ettem pár éve, ami nem ízlett.

– Ehhez a vonzalomhoz hozzájárul az a tény is, hogy már ötször nyert a Hungaroringen?
– Tudom, ez rekord, pedig nincs semmi titkom, sőt, legalább kétszer úgy veszítettem el itt futamot, hogy meg kellett volna nyernem. Az egyik alkalommal esett az eső, a másodiknál pedig a pole-ból indultam, ám rosszul rajtoltam.

– De azért szereti a Hungaroringet?
– Nagyon, pedig nem könnyű rajta vezetni, és nehéz előzni. A pálya nem olyan gyors, agresszíven kell vezetni és későn fékezni, ez azonban fekszik nekem. És nem tudom, miért, de itt vannak a legjobb szurkolóim, a magyarok sokszor külföldre is elkísérnek.

– A múlt heti hockenheimi verseny, amelyen a tizennegyedik helyről jött fel az élre, mennyire volt különleges a karrierjében?
– Az egyik legjobb futamom volt, bár kétszáz verseny közül nehéz kiemelni egyet, és azt mondani, hogy különlegesebb volt, mint a többi. Az előző hétvégére büszke vagyok, és ha azt nézzük, mekkora boldogságot éreztem utána, valóban az egyik legjobb volt.

FONTOSAK A JÓTÉKONY CÉLOK

Lewis Hamilton is ellátogatott a tizedik születésnapját ünneplő Fashion Streeten tartott rendezvényre, amely a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot segítő jótékonysági esemény volt Budapest belvárosban. A Fashion Street, a Tommy Hilfiger és a karitatív szervezetet húsz éve támogató Mercedes-Benz exkluzív eseményén Hamiltonnal együtt jó barátja, a modell Palvin Barbara is segédkezett az adományok gyűjtésében. A rendezvényen a felajánlásoknak köszönhetően több mint hárommillió forint gyűlt össze, amit a szervezők a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak (NGYSZ) ajánlottak fel.

– Ez a fordulópont lehet az idei szezonban?
– Ezt nem állítanám, mert több versenyre is el lehetne mondani. Van mit tanulni belőle, egyre jobban dolgozunk együtt csapatként, és én is közelebb kerültem ahhoz, hogy megtudjam, mi az én utam, hogyan kell vezetnem. Az utolsó két verseny kicsit emlékeztetett arra az időszakra, amikor egy régi gokarttal kezdtem, amire apám megpróbált olyan külsőt barkácsolni, mintha új lenne, mostohaanyám pedig rávarrta a nevem a ruhámra. Mindig a végéről rajtoltam, mert a többiek gazdagabb srácok voltak menőbb cuccokban és jobb autóban, mégis, azok voltak életem legizgalmasabb futamai.

– A csapatfőnöke, Toto Wolff szerint Hockenheimben a Ferrari körönként fél másodperccel volt jobb a Mercedesnél az egyenesekben. Egyetért vele?
– Három tized szerintem biztosan volt, ez húsz lóerő különbséget jelent, ami hatalmas előny, pláne, ha nem is új a motor. Ezért dolgozunk azon, hogy a harmadik motor erősebb, a leszorító erő pedig nagyobb legyen. Tavaly is kemény csatáink voltak a Ferrarival, majd idén ez a párbaj szintet lépett, mert olyan csapattal kell harcolnunk, amely gyorsabb nálunk. Tavaly még hol ők voltak gyorsabbak, hol mi, ám idén az erőviszonyok az ő irányukba tolódtak el, ezért gyakran erőnkön felül kell teljesítenünk, mert minden egyes milliméter számít.

– A Magyar Nagydíjon is az olaszok a favoritok?
– Nálam biztos nem, nekem a saját csapatom a favorit. A tévén nem jön át a háttérmunka, pedig rengeteg erőfeszítést teszünk, hogy az élen legyünk. Ott vannak a Red Bullok, és mivel ezen a pályán nem számít annyira a motorerő, valószínűleg megint elég közel lesznek hozzánk. Tavaly a Ferrari volt a leggyorsabb a Hungaroringen, ami szerintem így lesz idén is, ezért kellene a lehető legtöbbet fejlődnünk ezen a téren. A pálya forró, a kanyarok fekvése pedig nem kedvezett nekünk korábban, a Mercedesek inkább a nyitottabb és gyorsabb pályákon jobbak, ahol a kanyarokban jobban számít a leszorító erő. A Hungaroring a sebességet tekintve közepes, vagy inkább lassú, ezért mindenképpen a pole pozícióból kellene indulnom.

– Mostanában nem érzi úgy, hogy a Mercedes egyet hátralépett?
– Nem tudunk minden hétvégén száz százalékot nyújtani. A Ferrari egy lépéssel előttünk jár, ám megvan az illúziónk, hogy képesek vagyunk felvenni a harcot vele. Tavaly jó voltam az időmérőkön és a rajtoknál, idén viszont dolgoznunk kell mindkettőn. Mindig van valami, amin javítani kell, de azt szeretem a csapatban, hogy senki sem panaszkodik. Hihetetlen, amit csütörtök és vasárnap között véghez visznek, lelkes és intelligens emberek dolgoznak a gyárunkban, akik bármin képesek javítani.

33. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 27., PÉNTEK
1. szabadedzés: Ricciardo 1:17.613
2. szabadedzés: Vettel 1:16.834
JÚLIUS 28.,SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
JÚLIUS 29.,VASÁRNAP
15.10: a verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 26., 15.10:Belga Nagydíj
Szeptember 2., 15.10:Olasz Nagydíj
Szeptember 16., 14.10:Szingapúri Nagydíj

– Idén keményebb a párbajuk a Ferrarival. Mekkora kihívás ez? Élvezi?
– Egyáltalán nem szeretem, ha egy verseny egyoldalú, legyen szó bármilyen sportágról. A legnagyobb kihívás számomra az, ha egy erősebb istálló ellen harcolhatok, márpedig a Ferrari sokkal erősebb a Mercedesnél, amit különösen az elmúlt futamokon lehetett érezni.

– Mekkora a mentális harc Ön és Sebastian Vettel között?
– Tavaly is volt olyan pontja a szezonnak, amikor ekkora volt a nyomás, de idén sokkal többet számít minden kis hiba, mert nagyobb ára van. A pszichológiai harc az élsport egyik legnehezebb része, az elmúlt kilenc hónap pedig extrém volt ebből a szempontból. Az emberek nem látják, milyenek vagyunk a pályán kívül. Megerőltető, hogy márciustól novemberig megőrizd a hidegvéredet minden hétvégén. Keményen dolgozom fizikailag és mentálisan is, hogy én legyek az utolsó, akit meg lehet törni. Apám szerint mindig én vagyok az, aki utolsóként lép a fékre, ám ez a kiegyensúlyozottság nálam sem mindig működik. Ismertem teniszezőket, akik az első szervájukat elrontották, a másodikra pedig ütöttek egy ászt. Ilyeneknek kell lennünk nekünk is.

– Az elvárásokat jól kezeli?
– Senki sem tökéletes, a büszkeségem mégis arra sarkall, hogy megpróbáljak az lenni és elkerüljem a hibákat. Sebastiannak és nekem idén sokkal magasabbak az elvárásaink, de egyáltalán nem bénít meg ez a helyzet, inkább izgatott leszek tőle, ezért csak üdvözölni tudom a stresszt, isten hozta!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik