F1: Lauda kizárva, sárga lapot kaptak a Mercedes pilótái

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.08. 10:02
null
Nico Rosberg és Lewis Hamilton súlyos szankcióra számíthat egy újabb baleset után (Fotó: AFP)
Az F1-es Mercedes-istálló vezetősége csütörtökön a Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone-ban leült Nico Rosberggel és Lewis Hamiltonnal, és elmondta a két versenyzőnek, hogy bár továbbra is szabad a verseny, a következő karamboljuknak nagyon súlyos következményei lesznek. A tárgyalásról kizárták a napokban belső titkokat kifecsegő Niki Laudát.

A Mercedes azzal kezdte, hogy kiadott egy közleményt Niki Lauda múlt heti nyilatkozatáról, amelyet egy tévéműsorban tett Lewis Hamiltonról. A közlemény szerint Lauda félrebeszélt, azaz Hamilton nem verte szét a szobáját az Európai Nagydíj időmérőjén elkövetett hibája után, és nem hazudott a Rosberggel fennálló viszonya javulásáról.

A közlemény után jöhetett a tárgyalás a két pilótával, a belső titkok kifecsegésére hajlamos Lauda nélkül. Újabb közlemény következett, amelyben a csapat közölte, továbbra is szabad a verseny csapaton belül, de vannak bizonyos szigorítások a csapaton belül – azaz csak akkor szabad a versenyzés, ha nem történik baleset, illetve ha a csatájuk nem veszélyezteti a csapat által megszerezhető pontok mennyiségét.

67. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 8., PÉNTEK
11.00–12.30: 1. szabadedzés
15.00–16.30: 2. szabadedzés
JÚLIUS 9., SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
JÚLIUS 10., VASÁRNAP
14.00: a verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja
A KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Július 24., 14.00: Magyar Nagydíj
Július 31., 14.00: Német Nagydíj
Augusztus 28., 14.00: Belga Nagydíj

„Mindenki tudja, mi a legfontosabb egy pilóta számára, de ha még egy olyan eset történik, mint Ausztriában, az a vétkes számára súlyos következményekkel járhat – mondta Toto Wolff csapatfőnök, aki nem akart belemenni a részletekbe. – A pilótákon múlik, mit tesznek. Ha egy labdarúgó kap egy sárga lapot, megváltoztatja, hogyan próbál szerelni utána, a pirosat kockáztatva? Mondjuk azt, hogy a csapaton belül megtörtént az utolsó figyelmeztetés. Nincs baj azzal, hogy versenyeznek egymással, inkább az elfogadhatatlan, hogy öt versenyen belül háromszor ütköztek. Nem lehetetlent kérünk. Nem minden előzési kísérlet végződik ütközéssel az F1-ben. Van olyan jó a két pilótánk, hogy képes legyen tisztán versenyezni.”

Lewis Hamilton mindezt úgy értelmezi, hogy semmi sem változott.

„A lehetséges szankciókról nem beszélhetünk, de azt elmondhatom, hogy ijesztőek. Ami engem illet, nem érzem úgy, hogy változtatnom kellene, hiszen a verseny sportfelügyelői egyik esetben sem vontak felelősségre – mondta Hamilton. – Semmi sem változott, nincs csapatutasítás, nincs sorrend, szabad a versenyzés, ami nagyszerű nekünk és a nézőknek is.”

Hamilton szerint az Osztrák Nagydíj után azért fütyülték ki az eredményhirdetéskor, mert az terjedt el a lelátón, hogy ő lökte ki Rosberget. Hamilton biztos benne, hogy a Brit Nagydíj közönsége nem fogja kifütyülni.

Az ütközés után Ausztriában az FIA által megbüntetett Nico Rosberg örül, hogy megbeszélte a csapat az Ausztriában történteket. A német már a verseny után beszélt volna Hamiltonnal, aki viszont azt mondta, nincs mit megbeszélni.

„Ez jelentős probléma, beszélni kell róla. Csapattársak vagyunk, nem fordulhatnak elő ilyen balesetek. Azt hiszem, túl vagyunk rajta, előre nézhetünk – mondta Rosberg. – A csapat az értésünkre adta, amit tudnunk kell. Nem mehetünk bele a részletekbe, ez a csapat belső ügye. És különben is, ne hátrafelé tekingessünk, hanem előre, újabb verseny következik.”

Fernando Alonsót is megkérdezték az ügyről. A spanyol szerint teljesen mindegy, milyen belső szabályrendszert alkot a Mercedes, a két pilótája így is, úgy is az első két helyen zárja a világbajnokságot.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 5 5 8 153
2. Lewis Hamilton 3 6 8 142
3. Sebastian Vettel 5 6 96
4. Kimi Räikkönen 4 7 96
5. Daniel Ricciardo 1 8 88
6. Max Verstappen 1 2 7 72
7. Valtteri Bottas 1 8 54
8. Sergio Pérez 2 5 39
9. Felipe Massa 7 38
10. Romain Grosjean 4 28
11. Danyiil Kvjat 1 3 22
12. Carlos Sainz Jr. 6 22
13. Nico Hülkenberg 4 20
14. Fernando Alonso 2 18
15. Jenson Button 4 13
16. Kevin Magnussen 1 6
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 295
2. Ferrari 192
3. Red Bull-TAG Heuer 168
4. Williams-Mercedes 92
5. Force India-Mercedes 59
6. Toro Rosso-Ferrari 36
7. McLaren-Honda 32
8. Haas-Ferrari 28
9. Renault 6
10. Manor-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik