F1: Kubica sikeres tesztnapon van túl a Williamsnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.12. 08:33
null
Robert Kubica a jövő héten tesztel a Hungaroringen (Fotó: AFP)
Robert Kubica túl van az első tesztjén a Williams-istállónál, és készen áll arra, hogy a jövő hét elején a Hungaroringen is beüljön a csapat 2014-es autójába.

A lengyel pilóta egynapos gyakorlása a csapat elmondása szerint sikeres volt, bár semmiféle adatot nem hoztak nyilvánosságra a körözésről.

Kubica jövő héten ül autóba a Hungaroringen, ahol már augusztus elején is tesztelt egy idei Renault-val. A következő napon Paul di Resta ül a Williamsbe, a csapat így hasonlítja egymáshoz a két versenyző teljesítményét.

Nem ez az első alkalom, hogy a csapat teszten veti össze a pilótákat a versenyzői állásért. Jenson Button a 2000-es idény előtt ilyen teszten szerezte meg a versenyzői állást a brazil Bruno Junqueirával szemben, 2005-ben pedig Nick Heidfeld „győzte le” a szintén brazil Antonio Pizzoniát.

Persze még az is lehetséges, hogy Felipe Massa marad Lance Stroll csapattársa 2018-ban, vagy ha sikerül meggyőzni a Martinit, hogy ne ragaszkodjon 25 évnél idősebb versenyzőhöz, Pascal Wehrlein is befuthat.

Kubica a 2011-es idény előtt ralibalesetben súlyos karsérülést szenvedett, azóta nem indult F1-es futamon.

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
28 perce

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
9 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
Tegnap, 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03