Hamilton maradt az élen, verhetetlennek tűnik Kínában

Vágólapra másolva!
2015.04.11. 05:50
null
Lewis Hamiltoné a harmadik szabadedzés is Kínában (Fotók: Action Images)
Az első kettőhöz hasonlóan a harmadik szabadedzésen is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az F1-es Kínai Nagydíj hétvégéjén Sanghajban. A Mercedes angol pilótája mögött Nico Rosberg zárt, majd a Ferrarik és a Red Bullok következtek az eredménylistán. Fernando Alonso McLaren-Hondája az első körében tönkrement.

A pénteki tréningek után a szombati 3. szabadedzés is Lewis Hamiltoné lett Kínában. A napsütésben megtartott edzésen az angol nem volt olyan gyors, mint péntek délután, de így sem előzték meg. Hozzá hasonlóan Kimi Räikkönen is lassabb kört futott a péntek délutánihoz képest lágy gumikon, a finn csak a 4. helyen zárt.

A Mercedes- és Ferrari-pilóták közül csak Sebastian Vettel köre volt ugyanolyan, mint az előző tréningen, Nico Rosberg sokat javított, ennek köszönhetően a két Mercedes a két Ferrari előtt zárt.

Utánuk a két Red Bull következett, de Daniel Ricciardo autóján a fékek mentek tönkre, míg Danyiil Kvjatéból a motor ereje szállt el az edzés végére.

Ami az orosszal az utolsó körében történt, az Fernando Alonsóval az elsőben, a McLaren-Honda a boxból kihajtva leállt motorhiba miatt.

Folytatás magyar idő szerint 9 órakor az időmérő edzéssel.

KÍNAI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.615 átlag: 201.030 km/ó 14 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:37.841 0.226 mp h. 16
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:38.313 0.698 17
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:38.512 0.897 16
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:39.020 1.405 8
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:39.106 1.491 14
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:39.113 1.498 17
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:39.243 1.628 15
9. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:39.274 1.659 19
10. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:39.405 1.790 14
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:39.410 1.795 17
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:39.513 1.898 14
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:39.559 1.944 18
14. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:39.591 1.976 19
15. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:39.694 2.079 16
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:39.766 2.151 16
17. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:39.781 2.166 17
18. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:42.928 5.313 15
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:44.956 7.341 9
-. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda idő nélkül 1

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

6.59 Kvjat Red Bulljában a motor ment tönkre, nincs ereje az autónak. Az orosz a 6. helyen zárta a tréninget.

6.57 Ricciardo autóján a hátsó fék meghibásodott, emiatt ért véget korán az edzése.

6.56 A Mercedes és a Ferrari pilótái közül csak Vettel ment ugyanolyan kört, mint péntek délután, Rosberg sokkal gyorsabb, Hamilton és Räikkönen lassabb, mint az első napon.

6.55 Vettel és Räikkönen a 3. és a 4. helyen, 1:38.3-mal, illetve 1:38.5-tel.

6.54 Hülkenberg a Force Indiával csak egy tizeddel marad el Massától. Szinte mindenki a pályán, csak Ricciardo, Merhi és Alonso nincs kint.

6.52 Hamilton egy lassabb kör után ismét belehúzott, legjobb első szektor után lassult, a kör végén visszatért a boxba. Eddig mindenki az első mért körén volt a leggyorsabb a lágy gumikon.

6.50 Ricciardo 1:39.0-val a harmadik, Massa 1:39.4-gyel az ötödik helyre jött be, a Williams a két Red Bull mögött áll. Massa csak 1.3 másodpercet gyorsult a lágyabb gumikon.

6.48 Az angol ezúttal is gyorsabb Rosbergnél, 1:37.615-re javított, azaz a pénteki legjobbjától azért elmaradt. Räikkönen ment hasonló időt a 2. szabadedzésen (1:37.662).

6.46 Hamilton a pályán a lágy gumikon.

6.45 Rosberg sokkal gyorsabb, 1:37.841-gyel átvette a vezetést. 2.2 másodpercet javult a közepesen kemény gumikon futott köréhez képest. Gyorsabb, mint a második edzésen, de nem olyan gyors, mint Hamilton volt pénteken (1:37.219).

6.44 Az orosz 1:39.106-tal az élre állt.

6.43 Kvjat lágy gumikon száguld, akárcsak Rosberg.

6.42 Verstappen megpördült, a McLaren garázsában Ron Dennis is próbál segíteni Alonso autójának megjavításában.

6.41 Massa jelentette, eltűnt a füst az autójából. Ennek örömére javított eddigi legjobbján, de Bottas mögött maradt.

6.38 A két Mercedest a két Ferrari, a két Williams, a két Reed Bull és a két Toro Rosso követi, a makulátlan sormintát a Red Bullok közé beékelődő Ericsson szakítja meg.

6.36 Még mindenki a keményebb keverékű gumikat használta, a lágyak az utolsó húsz percben kerülnek fel az autókra.

12. KÍNAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: A Mercedes megkezdte kínai erődemonstrációját
2. szabadedzés: A Ferrari ismét ott van a Mercedes sarkában
Alonso: Ha a Ferrari az idén második lesz, jól döntöttem
Massa sofőrt fogadott; fukszos Hamilton – képgaléria
SZOMBAT
9.00–10.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
8.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Schumi utolsó vagy a Merci első diadala? Talán Hamilton hibája?
Ecclestone bekeményített, a Mercedest támadja

6.33 Bottas első mért körével bejött a két Ferrari közé, de Räikkönen máris visszaelőzte. Megtörtént Hamilton üléscseréje.

6.32 Hamilton, Rosberg, Vettel, Bottas, Räikkönen, Massa, Kvjat, Ericsson, Ricciardo, Verstappen, Grosjean, Sainz, Button, Maldonado, Nasr, Hülkenberg, Pérez, Merhi, Stevens a sorrend.

6.28 Hamilton is visszatérő problémával küzd, akárcsak pénteken, felmelegedő ülésére panaszkodik. Arra kérte csapatát, cseréljék ki, ha visszatér a boxba.

6.25 Button McLarenjét megjavították, az angol a 9. helyen az első mért körével. Alonso autóját visszaszállították a boxba, elkezdődhet a versenyfutás az idővel, hogy megszereljék az időmérőre.

6.23 Bottas nem fejezte be első mért körét, Massa pedig azt követően tért vissza a boxba, hogy arra panaszkodott, füst van a pilótafülkében. Ez már pénteken is előfordult vele.

6.20 Bejött az ötödik helyre Massa, aki pénteken kicsúszásakor összetörte a Williams egyetlen új fejlesztésű első légterelőjét. Mentségére szóljon, azért csúszott meg a hátsó egyenes fékzónájában, mert a hátsó légterelőjén nem oldott ki a DRS, így sokkal kisebb leszorítóereje volt a kelleténél.

6.19 Hamilton másodikra 1:39.776-ot ment, az élen áll.

Lewis Hamilton pénteken uralta a sanghaji pályát, szombaton is erre készül
Lewis Hamilton pénteken uralta a sanghaji pályát, szombaton is erre készül

6.18 Räikkönen a harmadik helyre jött fel, Hamilton lassú körrel kezdett. Vettel felzárkózott Rosbergre, de maradt a 2. helyen.

6.16 Megvan a Mercedes első köre, Rosberg 1:40.055-tel az élen. A Mercedes garázsában Edwin Moses legendás gátfutó figyeli az eseményeket.

6.15 Valaki nagyon ráér a Hondánál, Button motorjának Twitter-profilja Alonso hajtóművét siratja, egyben jobbulást kíván…

6.13 Vettel 1:40.713-at ment első próbálkozásra. Többen arra panaszkodnak, hogy a péntekinél rosszabb a tapadás.

6.12 Verstappen a második, Vettel gyors körön a Ferrarival.

6.11 Sainz 1:41.302-es kezdő körével az élre állt. A Toro Rosso ezen a pályán nem tűnik olyan erősnek, mint Ausztráliában és Malajziában.

6.09 A két-két Red Bull és Mercedes még nem jött ki, Alonso már visszafelé sétál a boxutcában.

6.08 Ericssoné az első mért kör, 1:42.174-gyel kezdett. Nasr három századdal gyorsabb nála.

Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!
Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!

6.07 „Nem érzem jól magam. Miért történt ez? Engedjétek, hogy versenyezzek!” – Alonso Honda-motorjának Twitter-profilja is megszólalt.

6.05 Buttont figyelmeztette a mérnöke, hogy legyen óvatos, mert nem találtak megoldást a problémára – az ő autójával is baj lehet. Pedig a pénteki edzésnap biztató volt a McLaren számára. Fontos, hogy Alonso autóját mihamarabb visszakapják, mert ha motort kell cserélni, Alonso időmérője is veszélybe kerülhet.

6.04 Nem volt szükség piros zászlóra, eltolták a McLarent a pályabírók, Alonso elsétált a helyszínről. Folytatódik a körözés.

6.02 Alonso McLaren-Hondája leállt a pályán. A spanyol szerint a motor ment tönkre – a csapat több alkatrészből is a harmadikat használja már mindkét autón, miközben négy az éves limit. Rengeteg büntetésre számíthatnak.

6.01 A lelátókon sokkal több a biztonsági ember, mint pénteken, meg akarják előzni a pénteki kellemetlen fiaskót, amely során egy néző átrohant a pályán.

6.00 Stevens az első a pályán, a két Ferrari is a korai kezdők között.

5.58 A Mercedes a lágy gumikon sokkal kevésbé gyorsult, mint a többi autó, két másodperc alat maradt a javulása, míg a legtöbben több mint két másodpercet nyertek vele. Ám akkora előnye van a német istállónak, hogy Hamiltonnal így is az élen maradt.

5.55 Szép az idő, a levegő 17, az aszfalt 42 fokos. Sőt, a legfrissebb előrejelzések szerint a vasárnapi eső is csak a verseny után érkezik meg, azaz teljesen száraz körözésre van kilátás a hétvégén.

F1-es sztárok és kínai gokartosok egy képen
F1-es sztárok és kínai gokartosok egy képen

5.51 Az edzés előtt Bernie Ecclestone szervezésében több pilóta – Hamilton, Rosberg, Vettel és Alonso – találkozott kínai gokartos gyerekekkel, akik a paddockból figyelhetik a szombati eseményeket. A csapatfőnökök közül Maurizio Arrivabene és Christian Horner ment el a találkozóra.

5.50 Köszöntjük olvasóinkat a Kínai Nagydíj 3. szabadedzését élőben követő cikkünkben! Pénteken mindkét edzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, de amíg az elsőn csak Nico Rosberg tudott a közelébe férkőzni, a másodikon Kimi Räikkönen és a Ferrari volt a második leggyorsabb. Vajon tényleg éles Kínában is a Mercedes–Ferrari csata?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik