F1: kikerülhetnek a közvetítésből a kényes rádióüzenetek

2016.11.11. 13:42
Max Verstappen szerint az FIA nem akadályozhatja meg az F1-es pilótákat abban, hogy szükség esetén káromkodjanak mérgükben. A holland szerint a televíziós közvetítés rendezőjének a felelőssége, hogy mit ad ki adásba.

„Ártalmas a fiatal korosztálynak, ha káromkodó versenyzőt lát a tévében? Akkorne tegyék be a közvetítésbe ezeket a beszélgetéseket!” – mondta a 19 éves Verstappen, amikor szóba került, hogy Sebastian Vettel mexikói káromkodása után az FIA fontolóra vette a pilóták megbüntetését hasonló esetben.

Charlie Whiting, aki részt vett a pilóták Brazil Nagydíjat megelőző csütörtöki sajtótájékoztatóján, azt mondta, fontolóra veszik a kényes rádióüzenetek titokban tartását, de megjegyezte, hogy ez nem az FIA hatásköre, a Formula One Management a felelős azért, ami a közvetítésben megy.

Az persze nem működik, hogy csak azért büntet az FIA, ami adásba is megy, hiszen így a FOM közvetítőin múlna, kit sújtanak szankcióval.

„Nehéz kérdés. A nézők azt akarják látni, hogy az autókat érzelmektől vezérelt, szenvedélyes emberek vezetik, és ebben fontos szerep jut a rádióüzenetek sugárzásának – mondta Vettel. – Ugyanakkor nem szabad átesni a ló túloldalára, ahogy velem Mexikóban megtörtént. Persze ha a futballmeccseken adásba kerülne az edző és a játékos beszélgetése, ki kellene sípolni az egészet.”

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
13 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
15 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
17 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik