F1: kezd eldurvulni a szakítás Ricciardo és a Red Bull között

2018.08.22. 12:42
null
Helmut Marko azt állítja, hogy Ricciardo félrevezette a Red Bullt (Fotó: AFP)
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója és juniorprogramjának vezetője azt állítja, hogy az istállótól a szezon végén távozó Daniel Ricciardo korábban már megegyezett velük a folytatásról. Azt követően viszont, hogy alá kellett volna írni az új szerződést, telefonon mondta el neki, hogy a Renault-hoz igazol.

 

Nem kis meglepetést okozott Daniel Ricciardo, amikor a Magyar Nagydíjat követő szünetben bejelentette, hogy elhagyja a Red Bullt és a Renault-hoz igazol. Előbbi istálló azóta Ricciardo utódját is megnevezte – az ausztrált a jelenleg a Toro Rossónál versenyző Pierre Gasly váltja.

Helmut Marko nemrégiben új fejleményről számolt be a Ricciardóval való szakításról. Elmondása szerint ugyanis biztosak voltak abban, hogy a hétszeres futamgyőztes marad, és már azt is megbeszélték, mikor írják alá az új szerződést.

„Magyarországon azt mondta Mateschitz úrnak (a Red Bull tulajdonosa – a szerző) és nekem, hogy mindennel elégedett, és aláírja az új szerződését a keddi tesztnapon. De ezt végül nem tette meg. Csütörtökön aztán felhívott és elmondta, hogy a Renault-hoz igazol” – mesélte az osztrák szakember, hogy mi történt a Magyar Nagydíj hétvégéjén és azt követően.

A telefonbeszélgetés során azonban úgy tűnik, hogy nem került szóba a távozás oka, ugyanis Marko sem tudja pontosan, hogy miért döntött Ricciardo a váltás mellett.

„Csak feltételezni tudom, hogy nem hisz a Honda-projektben, vagy a Renault rengeteg pénzt ajánlott neki” – árulta el a lehetséges indokokat.

Később az ESPN a Ricciardóhoz közeli egyik forrásra hivatkozta azt írta, hogy Marko vádja alaptalan, ugyanis bár közel volt a megállapodás, az ausztrál soha nem fogadott el új szerződést a Red Bulltól.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
12 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik