Hamilton simán nyert Kanadában, Vettel nagyot mentett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.11. 19:32
null
Lewis Hamilton hatodszor nyert a Kanadai Nagydíjon (Fotó: AFP)
A brit Lewis Hamilton senkitől sem zavartatva nyerte meg a Formula–1-es Kanadai Nagydíjat, mercedeses csapattársát, Valtteri Bottast megelőzve. A dobogó harmadik fokára a Red Bull-lal versenyző Daniel Ricciardo állhatott fel. Az összetettben vezető Sebastian Vettel a futam elején visszaesett az utolsó helyre, de a végül negyedik lett. A Ferrari német versenyzőjének előnye 12 pontra csökkent.  

Lewis Hamilton sorozatban harmadszor nyerte meg a pole pozícióból a Kanadai Nagydíjat. Amilyen egyszerűnek hangzik, olyan sima is volt a Mercedes-pilóta vasárnap délutánja, az angolt senki sem szorongatta meg Montréalban.

Hamilton a negyedik grand slamjét aratta karrierje során (pole, rajt–cél győzelem és leggyorsabb kör), ezzel is utolérte Ayrton Sennát, akit szombaton a pole-ok számában ért be. Ezen felül először nyert hatodszor egy versenyen, ami Sennánál is egyéni rekord volt, igaz, az ő esetében Monacóban.

A Mercedes kettős győzelmet aratott, miután Valtteri Bottas ért célba a második helyen. Bár a német istálló az idén először jegyzett egy-kettőt, ez a futam valójában nem róla szólt.

48. KANADAI NAGYDÍJ
JÚNIUS 9., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:13.809
2. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:12.935
JÚNIUS 10., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:12.572
pole: Hamilton 1:11.459, 2. Vettel 1:11.789
JÚNIUS 11., VASÁRNAP
futam: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Ricciardo
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 25., 15.00: Azeri Nagydíj
Július 9., 14.00: Osztrák Nagydíj
Július 16., 14.00: Brit Nagydíj

Inkább Max Verstappenről, aki szenzációsan rajtolva az 5. helyről feljött a másodikra, de nem sokáig élvezte a pozíciót, mert az energia-átalakítójában elromlott az akkumulátor, és kiesett. Verstappen a nagy rajt során eltalálta Sebastian Vettel első légterelőjét, a németnek a bokszba kellett állnia, és az utolsó helyről folytatta a versenyt, amely során sérült padlólemezzel is feljött a negyedik helyre.

Így a 25 pontos előnyéből 12-t sikerült megmentenie.

A felzárkózásához kellett plusz egy kerékcsere is, valamint az, hogy Kimi Räikkönen hibázzon előtte, majd a Force Indián belül ellentét alakuljon ki.

Sergio Pérez és Esteban Ocon üldözte a 3. helyen haladó Daniel Ricciardót, a mexikói nem tudta támadni a Red Bullt, de a francia autóján sokkal frissebbek voltak a gumik. Ocon könyörgött, hadd tegyen egy próbát az ausztrál ellen, de Pérez a csapat utasítása ellenére sem engedte el, s Ricciardót sem támadta.

Vettel utolérte őket, és egymás után megelőzte a két Force Indiát. Ocon nagyon mérges volt a csapatra és Pérezre, úgy érezte, dobogós lehetőségtől fosztották meg.

Räikkönen nem követhette Vettelt a Force Indiák elleni csatában, ugyanis elromlott az autójában az energia-átalakító, és inkább annak örült, hogy Nico Hülkenberg előtt célba ért.

Lance Stroll hazai pályán szerezte meg első F1-es pontjait, és egy pont jutott Romain Grosjeannak is, aki a rajt után nagy karambolba keveredett. Az autóját rá húzó Carlos Sainz Juniorral koccant, a spanyol pedig nekicsúszott Felipe Massának. A Haas-Ferrari továbbment, és egy pontot szerzett.

Az a pont Fernando Alonsóé is lehetett volna, ha a hajrában nem áll le alatta a McLaren-Honda. A nap hőse így is a spanyol volt, a kiesése után felment a lelátóra a nézők közé.

Az F1-es vb két hét múlva Azerbajdzsánban folytatódik.

KANADAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (70 kör, 305.720 km)
1.
Lewis Hamilton
britMercedes
1:33:05.153
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 19.783 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 35.297 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 35.907 mp h.
5. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 40.476 mp h.
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 40.716 mp h.
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 58.632 mp h.
8. Nico Hülkenberg német Renault 1:00.374 p h.
9. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
11. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
14. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
15. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 2 kör h.
16. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 4 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK megtett körök
Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 54
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 10
Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 0
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 3 6 7 141
2. Lewis Hamilton 3 5 7 129
3. Valtteri Bottas 1 4 6 93
4. Kimi Räikkönen 2 6 73
5. Daniel Ricciardo 3 5 67
6. Max Verstappen 1 4 45
7. Sergio Pérez 6 44
8. Esteban Ocon 6 27
9. Carlos Sainz Jr. 5 25
10. Felipe Massa 4 20
11. Nico Hülkenberg 4 18
12. Romain Grosjean 4 10
13. Kevin Magnussen 2 5
14.Pascal Wehrlein

1
4
15. Danyiil Kvjat 2 4
16. Lance Stroll 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 222
2. Ferrari 214
3. Red Bull-TAG Heuer 112
4. Force India-Mercedes 71
5. Toro Rosso-Renault 29
6. Williams-Mercedes 22
7. Renault 18
8. Haas-Ferrari 15
9. Sauber-Ferrari 4

A FUTAM (70 kör, 305.720 km)

 

A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari
3. Valtteri Bottas finn Mercedes
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
9. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes
10. Nico Hülkenberg német Renault
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
13. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
15. Jolyon Palmer brit Renault
16. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda
17. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
Pascal Wehrlein* német Sauber-Ferrari
*a bokszból rajtol

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik