F1: a csapatfőnök elhagyja a Saubert – hivatalos

2017.06.22. 10:22
null
Azt viszont még nem tudni, hogy ki lesz Kaltenborn utódja (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy Monisha Kaltenborn, az F1-es Sauber-istálló csapatfőnöke nagy eséllyel távozhat a posztjáról, nemrégiben azonban ezt hivatalosan is megerősítette Pascal Picci, annak a cégcsoportnak az elnöke, amely tavaly nyáron vásárolta meg az alakulatot.

Kaltenborn 2012-ben került a svájci kiscsapat élére, ezzel ő lett a Formula–1 első – és eddigi egyetlen – női csapatfőnöke. A BMW távozását követően segítette a Saubert az újrakezdésben, ám most a nemrégiben kiadott hivatalos közlemény szerint azonnal elhagyta a teamet, amelyet így már a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon is más fog irányítani.

„Az istálló jövőjét érintő eltérő nézetek miatt Monisha Kaltenborn közös megegyezéssel, azonnali hatállyal távozik a Sauber Groupnál betöltött posztjáról – jelentette be Pascal Picci. – Köszönjük neki a sokéves munkáját, amely során erős elhivatottsággal vezette a Sauber F1-es alakulatát, és szeretnénk számára a legjobbakat kívánni a jövőre nézve. Azt, hogy ki lesz az utódja, hamarosan bejelentjük, addig is sok szerencsét kívánunk a csapatnak az Azerbajdzsáni Nagydíjon."

Egy ideje azt pletykálták, a Longbow Finance – amely tavaly vásárolta fel a Saubert – megkérte Kaltenbornt, hogy a pilótákat illetően részesítse előnyben Marcus Ericssont Pascal Wehrleinnal szemben. Az osztrák hölgy azonban ezt nem szerette volna, és sokan úgy gondolják, ez vezetett a távozásához. Később a vezetőség emiatt újabb közleményt adott ki.

„A tulajdonosok és a Sauber Motorsport vezetősége egyértelműen cáfolja a média spekulációit, melyek szerint a versenyzőink nem részesülnek egyenlő bánásmódban – szögezték le. – Ez nyilvánvalóan nem igaz, és ellenkezne a csapat régóta fennálló elveivel a fair versenyről. Ezek az ismeretlen forrásból származó híresztelések rosszat tesznek a pilótáink, a vezetőségünk, s mindenki más számára is az istállónál."

Legfrissebb hírek

Christian Horner teljes nyugalomban élne, ha nem térne vissza az F1-be

F1
1 órája

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30