Rosberg nyerte meg a Mercedes csatáját Szuzukában

Vágólapra másolva!
2014.10.04. 06:48
null
Hamilton délelőtti balesete után Rosberg volt az időmérő esélyese, meg is lett neki a pole (Fotó: Action Images)
Miután reggel a Red Bull bejelentette, hogy Sebastian Vettel az idény végén távozik, a Japán Nagydíj időmérő edzése a nap második legfontosabb eseményévé fokozódott le Szuzukában szombaton. Nem is volt sok izgalom, a Mercedest nem tudták megközelíteni a riválisok, a csapaton belüli csata pedig ezúttal Nico Rosberg győzelmét hozta Lewis Hamiltonnal szemben. A második sor a Williamsé, Fernando Alonso az 5.

Nico Rosberg szerezte meg az első rajtkockát a vasárnapi Japán Nagydíjra,miután majdnem két tizedmásodperccel megverte Lewis Hamiltont a szombati időmérőn. A két Mercedes az egész hétvégén kiemelkedett a mezőnyből, Hamiltont a délelőtti edzésen történt kicsúszása is csak annyira lassította le, hogy Rosberggel szemben ne legyen esélye, a többieket könnyedén legyőzte.

A Mercedes a Spanyol Nagydíj óta nem volt ekkora fölényben a többiekkel szemben, a legközelebb a Williams párosa, közülük is Bottas került, de még ős is több mint fél másodperccel kikapott Rosbergtől. A második sport Felipe Massa teszi teljessé.

Fernando Alonso a már szinte hozzáragadt 5. rajtkockát szerezte meg Daniel Ricciardo előtt, míg a Red Bulltól az idény végén távozó Sebastian Vettel a 9. lett valószínűsíthető jövő évi csapattársa, Kimi Räikkönen előtt.

Az időmérőt még szép időben, de erős szélben rendezték meg, vasárnap a magyar idő szerint reggel 8-kor rajtoló futamba viszont beleszólhat a Phanfone nevű szupertájfun, amelynek „extrém veszélyes” és „nagyon veszélyes” zónájának határán fekszik Szuzuka. Az a kérdés, mikor csap le az erős széllel és esővel járó jelenség, az FIA abban bízik, hogy a versenyre nem lesz veszélyes.

JAPÁN NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:32.506 átlag: 225.507 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.703 0.197 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:33.128 0.622
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:33.527 1.021
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:33.740 1.234
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:34.075 1.569
7. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:34.242 1.736
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:34.317 1.811
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:34.432 1.926
10. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:34.542 2.036
11. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:34.984
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:35.089
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:35.092
14. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:35.099
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:35.364
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:35.681
17. Pastor Maldonado* venezuelai Lotus-Renault 1:35.917
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:35.984
19. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:36.813
20. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:36.943
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:37.015
22. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:37.481
*Maldonado motorcsere miatt a 22. helyről rajtol, és 5 rajthelyes büntetést átvisz a következő futamra

PERCRŐL PERCRE

3. SZAKASZ

8.01 Hamilton 1:32.703-mal második, 197 ezreddel kikapott csapattárástól. Bottas és Massa a 2. sorban, Alonso szokás szerint az 5. helyen.

8.00 Ricciardo megelőzte Vettelt, Räikkönen csak a 9., Rosberg 1:32.506-ra javított.

7.59 Vettel a 6. helyre jött fel, de a többiek gyors körön vannak.

7.57 Mindenki a pályán. Hamilton kezdi meg utolsóként a mért körét.

7.56 Vettel nyit, utána jön Ricciardo és Bottas. „Kritikus a tiszta felvezető kör” – mondta Ricciardo.

7.54 Rövid szünet, aztán jön a nagy hajrá.

7.52 Rosberg 1:32.629-cel kezdett, Hamilton 3 tizedet kapott csapattárástól. Az első két szakaszhoz hasonlóan a két Mercedes mögött Bottas, Massa, Alonso, Magnussen a sorrend.

7.51 Bottas 1:33.329-cel kezdett, Massa a szokásos két tizedet kapta tőle.

7.50 A Red Bullnál elmondták a Skynak, hogy azért lassabbak a szokásosnál, mert teljes esős beállításokkal mennek az autók, így az egyenesekben a sebesség alacsonyabb.

7.49 Räikkönen maradt a boxban, a finn az első szakaszban elhasznált egy friss készlet közepesen kemény gumit, emiatt csak egyszer jön ki a záró 12 percben.

7.48 Nagyon kiegyenlített a két Mercedes közötti csata, nüánszok dönthetnek a pole-ról. A két Williams az első két autó a pályán.

7.43 A két-két Mercedes, Williams, Ferrari, McLaren és Red Bull az első tízben. A Mercedes fölénye a Spanyol Nagydíjon látottat idézi, Barcelonában a versenyen 40 másodperccel verték meg Hamiltonék a riválisokat.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:33.611 1. Rosberg 1:32.950
2. Rosberg 1:33.671 2. Hamilton 1:32.982
3. Bottas 1:34.301 3. Bottas 1:33.443
4. Massa 1:34.483 4. Massa 1:33.551
5. Alonso 1:34.497 5. Alonso 1:33.675
6. Magnussen 1:34.930 6. Magnussen 1:34.229
7. Räikkönen 1:34.984 7. Ricciardo 1:34.466
8. Hülkenberg 1:35.000 8. Button 1:34.648
9. Button 1:35.150 9. Räikkönen 1:34.771
10. Vergne 1:35.155 10. Vettel 1:34.784
11. Kvjat 1:35.210 11. Vergne 1:34.984
12. Gutiérrez 1:35.308 12. Pérez 1:35.089
13. Pérez 1:35.439 13. Kvjat 1:35.092
14. Vettel 1:35.517 14. Hülkenberg 1:35.099
15. Ricciardo 1:35.593 15. Sutil 1:35.364
16. Sutil 1:35.736 16. Gutiérrez 1:35.681
17. Maldonado 1:35.917
18. Grosjean 1:35.984
19. Ericsson 1:36.813
20. Bianchi 1:36.943
21. Kobajasi 1:37.015
22. Chilton 1:37.481

7.41 Vettel a 10. helyen továbbjutott, mögötte Vergne, Pérez, Kvjat, Hülkenberg, Sutil, Gutiérrez a sorrend.

7.40 Bottas és Massa fél másodpercre megközelítette a Mercedeseket, Alonso sem sokkal maradt el tőlük.

7.39 Vettel és Ricciardo a továbbjutásért küzdött, a német a 8., az ausztrál a 6. helyre jött be.

7.37 A két Mercedesen kívül mindenki a pályán.

7.33 Rosberg, Hamilton, Bottas, Alonso, Massa, Magnussen, Räikkönen, Button, Pérez, Kvjat az első tíz sorrendje, a két Red Bull kiesőhelyen.

7.32 Csak Bottas van egy másodpercen belül a két Mercedeshez képest. Hamilton a hajtűkanyarban elfékezte magát, majd vibrációra panaszkodott a szögletesre fékezett gumi miatt.

7.31 Hamilton 31 ezreddel kikapott csapattársától egyelőre. Az első szektor az angolé, a második és a harmadik a németé.

7.30 Rosberg 1:32.950-nel máris az élre állt. Azért nem kockáztat a Mercedes a kemény keverékű gumikkal.

7.29 Sutil 1:36.6-tal kezdett, Bottas 1:33.801-gyel az élen.

7.28 Az illetékes időjárási testületek közben szupertájfunnak minősítették a Szuzukára vasárnap lecsapó Phanfone-t, azaz a legveszélyesebbek közé tartozik a közeledő jelenség.

7.26 Lassan szivárognak a pályára az autók.

7.24 Öt század választotta el egymástól a két Mercedest az első szakaszban a kemény gumikon. Most már a lágyakat használják, Hamilton a 3. szabadedzésen kicsúszása miatt nem ment rajtuk mért kört. A Mercedes fölénye miatt talán azt is megkockáztathatná, hogy ebben az etapban is csak a kemény gumikat használja.

1. SZAKASZ

7.22 Grosjean tavaly a Lotusszal lerajtolta a két Red Bullt, és az első kanyarban az élen állt. Most csapattársa büntetésének köszönheti, hogy a 17. helyre jön előre a rajtrácson.

7.21 Maldonado a 22. helyről rajtol, és öt rajthelyes büntetést átvisz az Orosz Nagydíjra is – ez a halmozódás csak a motorcsere miatti büntetésekre vonatkozik.

7.19 Sutil csak a két Lotust előzte meg, Maldonado a 17., Grosjean a 18., mögöttük Ericsson, Bianchi, Kobajasi, Chilton a kiesők sorrendje.

7.18 Lejárt az idő, Gutiérrez feljött a 12. helyre, de Maldonado nem javított, a Red Bullok mögött maradt.

7.17 Vettel és Ricciardo a boxban vár, a 13. és a 14. helyen állnak. A McLaren, a Williams és a Mercedes párosa sem váltott lágyabb gumikra, Alonso sem. Räikkönen igen.

7.16 Pérez a lágyabb gumikon feljött a 10. helyre, Grosjean a 16.-ra javított, Gutiérrez és Sutil a két kieső jelenleg.

7.15 A kiesőzónában Grosjean, Pérez, Bianchi, Ericsson, Kobajasi, Chilton a sorrend.

7.14 Az autókra felkerültek a lágyabb gumik, a két Mercedesnek várhatóan nem lesz rájuk szüksége.

7.11 Annyiban nem váratlan Vettel döntése, hogy körülötte az elmúlt hetekben összeomlott a műszaki gárda. Adrian Newey háttérbe lépése már régi hír, de Guillaume Rocquelin versenymérnök áthelyezése után a héten kiderült, hogy Vettel vezető szerelője, Kenny Handkammer távozott a Red Bulltól.

7.09 Az első mért körök után Hamilton, Rosberg, Bottas, Massa, Alonso, Magnussen, Button, Vettel, Ricciardo, Vergne, Räikkönen, Hülkenberg az első 12 sorrendje.

30. JAPÁN NAGYDÍJ
A helyszín: Szuzuka
A pálya hossza: 5807 méter
Kanyarok száma: 18 (9 bal és 9 jobb)
A verseny hossza: 53 kör (307.471 km)
Gumitípusok: kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:28.954 (Michael Schumacher, Ferrari, 2006)
Tavalyi pole pozíció: 1:30.915 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:34.587 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Romain Grosjean (Lotus)
A Japán GP helyszínei: Szuzuka (25), Fudzsi (4)
Győzelmek a pole-ból Szuzukában: 12
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Kimi Räikkönen (2005) 17.
Győztesek a mostani mezőnyből: Vettel 4, Alonso, Räikkönen, Button (ezen felül Alonso és Hamilton nyert egyszer-egyszer Fudzsiban)

7.08 Vettel és Ricciardo a 8. és a 9. helyre jött be a két McLaren mögé.

7.07 Alonso a két Williams mögé, az 5. helyre érkezett.

7.06 Vettel is a pályán, a Red Bullja működik. A két Mercedes mögött Bottas, Massa, Vergne és Räikkönen sorakozik, Alonso, Ricciardo és Vettel még mért kör nélkül.

7.05 A köre elején a kigyorsítást elrontó Rosberg 1:33.671-et, Hamilton 1:33.611-et ment. Az angol autója jónak tűnik…

7.03 Kobajasi 1:37-tel kezdett, Vergne az élen 1:35.729-cel.

7.01 Sokan kijöttek a japán pilóta után, Rosberg és Hamilton is elindult a Mercedesszel. Az angol a 3. szabadedzésen túl heves volt, emiatt csúszott ki.

7.00 Kobajasi az első apályán, a japán szurkolók örülnek.

ELŐZMÉNYEK

6.59 A levegő 24, az aszfalt 40 fokos.

6.57 A nap nyertese Vettel bejelentése után Danyyil Kvjat, aki a Red Bullhoz kerül 2015-ben, illetve Jean-Éric Vergne, akinek így újra van reménye arra, hogy a Toro Rossónál maradjon. A vesztes pedig Jenson Button vagy Kevin Magnussen lehet, hiszen ha Fernando Alonso a McLarenhez szerződik, egyiküknek mennie kell.

6.54 A Ferrari büszkén közölte, hogy Räikkönen autójában rekordidő alatt cserélték ki a hajtóművet, a finn így szintén kész az időmérőre.

6.52 Az FIA bejelentette, hogy a Szuzukát fenyegető tájfun lelassulása miatt elvetették azt az ötletet, hogy a magyar idő szerint 8 órára tervezett vasárnapi rajtot korábbra hozzák.

6.50 Hamilton autóját Rosberg szerelőinek bevonásával összerakta a Mercedes a délelőtti baleset után, váltócserére sem volt szükség, így az angol simán készülhet az időmérőre.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 7 11 11 241
2. Nico Rosberg 4 11 12 238
3. Daniel Ricciardo 3 7 12 181
4. Fernando Alonso 2 13 133
5. Sebastian Vettel 3 11 124
6. Valtteri Bottas 4 12 122
7. Jenson Button 1 9 72
8. Nico Hülkenberg 12 72
9. Felipe Massa 1 7 65
10. Sergio Pérez 1 9 45
11. Kimi Räikkönen 10 45
12. Kevin Magnussen 1 9 39
13. Jean-Éric Vergne 5 19
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 479
2. Red Bull-Renault 305
3. Williams-Mercedes 187
4. Ferrari 178
5. Force India-Mercedes 117
6. McLaren-Mercedes 111
7. Toro Rosso-Renault 27
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik