Hamilton „visszavágott” Rosbergnek, a többiek sehol Japánban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.03. 06:57
null
Lewis Hamilton autózta az első szuzukai nap legjobb idejét (Fotó: Action Images)
A Formula–1-es világbajnokság Japán Nagydíjának második szabadedzésén nőtt a különbség a Mercedesek és a mezőny többi tagja között, így csak az volt a kérdés, hogy Lewis Hamilton vissza tud-e vágni Nico Rosbergnek a hajnali „vereségért”, végül a hétvége eddigi legjobb idejével 1:35.078-cal ezt megtette. A harmadik helyen Valtteri Bottas zárt, 1.2 másodperccel lemaradva az éllovas brittől.

 

Az élmenők lassan indultak be a második szabadedzésen, elsőként Daniel Ricciardo állított fel valós mércét, majd vágta autóját a gumifalba. A gyakorlás elején Kobajasi Kamui is csúnyán összetörte kocsiját, de ezen kívül is számos alkalommal csúsztak le az ideális ívről a versenyzők.

Ricciardo autójának kimentése után Hamilton megfutotta a hétvége addigi legjobb körét (1:35.432), Rosberg egy hiba miatt viszont elmaradt tőle. Az edzés feléhez érve a brit kis híján keresztbe állította autóját, de végül pályán tudta tartani, majd futott is gyorsan egy 1:35.078-at.

Nem sokkal később Rosberg is ment egy 1:35.3-as időt, ezzel nagyjából a lényegi kérdések el is dőltek, a harmadik idő végül Valtteri Bottasé lett.

Az edzés hajrájára ráadásul egy minimális eső is jött, így javítani már senki nem tudott – tesztelni a hétvégén várható időjárási viszonyokra viszont éppen ideális volt, amíg nem érkezett meg az edzés második piros zászló szakasza, miután Vergne hajtóműve megadta magát, és leállt a pályán.

JAPÁN NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:35.078 átlag: 219.874 km/ó 28 kör
2. Nico Rosberg Mercedes 1:35.318 0.240 mp. h. 27
3. Valtteri Bottas Williams 1:36.279 1.201 24
4. Jenson Button McLaren 1:36.409 1.331 28
5. Sebastian Vettel Red Bull 1:36.436 1.358 24
6. Kimi Räikkönen Ferrari 1:36.529 1.451 19
7. Fernando Alonso Ferrari 1:36.637 1.559 26
8. Kevin Magnussen McLaren 1:36.714 1.636 31
9. Danyiil Kvjat Toro Rosso 1:36.943 1.865 27
10. Daniel Ricciardo Red Bull 1:37.186 2.108 3
11.
Jean-Éric Vergne Toro Rosso 1:37.219 2.141 19
12.
Nico Hülkenberg Force India 1:37.504 2.426 16
13.
Romain Grosjean Lotus 1:37.563 2.485 31
14.
Felipe Massa Williams 1:37.700 2.622 18
15.
Sergio Pérez Force India 1:37.786 2.708 8
16.
Pastor Maldonado Lotus 1:37.798 2.720 27
17.
Adrian Sutil Sauber 1:38.010 2.932 25
18.
Esteban Gutiérrez Sauber 1:38.365 3.287 9
19.
Marcus Ericsson Caterham 1:39.069 3.991 22
20.
Jules Bianchi Marussia 1:39.306 4.228 20
21.
Max Chilton Marussia 1:39.333 4.255 24
22.
Kobajasi Kamui Caterham 1:42.760 7.682 3

 


PERCRŐL PERCRE

8.30 Újraindítani már nem volt értelme, véget ért a szabadedzés.

8.26 ÚJABB PIROS ZÁSZLÓ. Most Vergne hagyta ott az autóját.

8.26
Vettel és Massa is több esőt jelentett be.

8.23
Button 1:41.9-et, Alonso 1:43-at ment.

8.21
Button csúszkál 16 körös gumijain.

A 30. JAPÁN NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
3.00–4.30: 1. szabadedzés
7.00–8.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
4.00–5.00: 3. szabadedzés
7.00–8.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
8.00: a verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

8.19 Magnussen gyűjti a kilométereket, most 27 körnél jár.

8.14 A sorrend most, ha nem javul a pálya, aligha fog ez már változni: Hamilton, Rosberg, Bottas, Button, Vettel, Räikkönen, Alonso, Magnussen, Kvjat, Ricciardo.

8.10 És esik.

8.08
Räikkönen első szárnyát lecserélték a Ferrari boxjában.

8.06
Pérez a 15. időt autózta, 2.708 mp-cel volt lassabb Hamiltonnál.

8.05
Vergne brutálisat küzdött, de csak pályán tartotta az autóját. Ééés már Pérez is a pályán.

8.03
Ahogy azt az előrejelzések is felvetették, az edzés végére lehet egy kis eső.

8.00 Még fél óra, Hamilton, Rosberg, Bottas, Button, Vettel, Räikkönen, Alonso, Magnussen, Kvjat és Ricciardo a sorrend. Csak Rosberg van 1.2 mp-en belül.

7.55
Vergne korábbi problémái után visszatérhetett a pályára, Hülkenberg pedig a 10. helyig reppent.

7.51 Rosberg
is megjött, ő is hibázott, 1:35.318, így nem veri egy másodperccel a harmadik Bottast.

7.51
Az időjárás miatt aggódoknak: van néhány nagy felhő az égen, de még a nap az úr.

7.50 Vettel amúgy csak 27 ezreddel maradt le a harmadik Buttontól, Alonso pedig 108-cal az ötödik Räikkönentől.

7.48 Hamilton most az utolsó kanyarban csúszott meg, mondjuk így is javít, és nem is keveset. 1:35.078

7.47
Sokáig nem volt második, most Bottas ment 1:36.279-et.

7.46
Button 1:36.409-cel bejött a második helyre. Hamilton megfutotta a leggyorsabb első szektort, majd kis híján keresztbe állt a pályán.

7.43
Kvjat az első kanyarban ment le csúnyán a pályáról, de ő megúszta ütközés nélkül.

30. JAPÁN NAGYDÍJ
A helyszín: Szuzuka
A pálya hossza: 5807 méter
Kanyarok száma: 18 (9 bal és 9 jobb)
A verseny hossza: 53 kör (307.471 km)
Gumitípusok: kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:28.954 (Michael Schumacher, Ferrari, 2006)
Tavalyi pole pozíció: 1:30.915 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:34.587 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Romain Grosjean (Lotus)
A Japán GP helyszínei: Szuzuka (25), Fudzsi (4)
Győzelmek a pole-ból Szuzukában: 12
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Kimi Räikkönen (2005) 17.
Győztesek a mostani mezőnyből: Vettel 4, Alonso, Räikkönen, Button (ezen felül Alonso és Hamilton nyert egyszer-egyszer Fudzsiban)
IDŐJÁRÁS. Pénteken és szombaton kellemes, vasárnap viszont esős idő lesz Szuzukában. Az első edzésnapon délelőtt még süthet a nap, a délutáni edzésre megérkezhet a csapadék. Szombaton napos idő lesz, marad a 25-27 fok, de vasárnap délelőttre beborul, és délután csapadékzóna érkezik, amely a következő hét időjárását is meghatározza – azaz szinte biztosan esni fog, csak az a kérdés, hogy a verseny alatt valóban megérkezik-e a csapadék.
7.39 Räikkönen bejött Rosberg elé a második helyre, 1:36.529-cel, majd Gutiérrez is kicsúszik a pályáról.

7.38. Rosberg a kör közben csúnyán elfékezte magát, Vettel a 7. 1:37.541-gyel.

7.37 Hamilton és Rosberg gyors körön. Közepesen 1:35.432, illetve 1:36.865. Hamiltoné eddig a hétvége legjobb köre, Rosberg hajnalban 1:35.461-et ment.

7.34 Újraindult az edzés.

7.30 Amíg áll az edzés, íme, az állás az első fél óra után: Ricciardo, Magnussen, Bottas, Kvjat, Massa, Button, Alonso, Grosjean, Gutiérrez, Sutil.

7.27 PIROS ZÁSZLÓ
. Ricciardo autóját biztonságosabb helyre szállítják.

7.26
Bottas 1 tizedet kapva a 3., Massa az 5. Alonso a 7.

7.25 Alonso is hosszabb etapon, most éppen 1:56.643-ra „javított”. Räikkönen, Vettel, Rosberg, Alonso és Hamilton a sorrend – a 15–19. helyeken.

7.22 Vettel aggódva kérdezte, hogy jól van-e a csapattársa, de pozitív választ kapott. Ricciardo amúgy gyorsabb körön volt, mint amilyet az előbb ment. Ő jól van, az autójának bal eleje viszont csúnyán megsérült.

7.20 Na, Ricciardo is a falban. Az ausztrál az utolsó kanyaban csúszott le a műfüves részre.

7.17 Vettel és Rosberg más beállításokat tesztel, 1:50 körüli köröket mentek. Räikkönen 1:43-at.

7.16 Ricciardo 1:37.186-ot ment, Vergne autója megállt.

7.14 Az élmenők közül elsőként Ricciardo megy gyors kört.

7.12 A japánt nem nagyon viselte meg az eset, nevetgélve mutatták a boxban. Előbb Maldonado, majd Sutil jött fel az 5. helyre.

7.10 Az élmenők nem aktívak eddig, Magnussen, Kvjat, Button, Grosjean, Bianchi, Chilton a sorrend.

7.09 Kobajasi csúnyán keresztbe forgott, de a becsapódás már nem volt vészes. Mondjuk ettől még ki kellett menteni az autóját.

7.07
Magnussen 1:37.278-cal az élre állt, Kobajasi pedig összetörte autóját. Kvjat 1:37.7, Button 1:37.9.

7.04
Utóbbi 1:38.440-nel adja meg az alaphangot.

7.01 Szállingóznak ki a pilóták, elsőként Chilton és Grosjean.

7.00
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Elkezdődött a Japán Nagydíj második szabadedzése.

Mercedes-uralmat hozott a Formula–1-es Japán Nagydíj első szabadedzése, Nico Rosberg érte el a legjobb időt (1:35.461), rajta kívül egyedül csapattársa, Lewis Hamilton zárt 1:36-os időn belül. A harmadik helyen a Ferrari spanyolja, Fernando Alonso zárt, rajta kívül pedig mindenki legalább egy másodpercet kapott Rosbergtől. A 17 éves Max Verstappen 12. hellyel kezdett, az edzés hajrájában pedig azt is megtapasztalhatta, milyen érzés műszaki hiba miatt a pálya szélén leparkolni.

Pastor Maldonado idén a második Formula–1-es pilóta, aki azért kap rajtbüntetést, mert túllépte a szezon során maximálisan megengedett motorszámot.

A Lotus versenyzője a Japán Nagydíj első szabadedzése előtt már a hatodik idei motorját vetette be, ez pedig azt jelenti, hogy tízhelyes rajtbüntetéssel számolhat. Ez a tétel azonban áthúzódhat az Orosz Nagydíjra is, ha nem végez a 12. helynél előrébb, miután a szabályok lehetővé teszik, hogy két egymást követő hétvégén töltse le a büntetését, ha azt azon a futamon nem tudja teljesen letudni.

Korábban a Toro Rosso orosz versenyzője, Danyiil Kvjat kapott hatodik motor használata miatt büntetést. Mivel ő akkor a 11. helyen zárt az Olasz Nagydíj időmérőjén, így még azon a futamon letöltötte a büntetését.

JAPÁN NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1 Nico Rosberg Mercedes 1:35.461 átlag: 218.992 km/ó 27 kör
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:35.612 0.151 mp. h. 26
3 Fernando Alonso Ferrari 1:36.037 0.576 19
4 Valtteri Bottas Williams 1:36.576 1.115 25
5 Kimi Räikkönen Ferrari 1:37.187 1.726 19
6 Kevin Magnussen McLaren 1:37.327 1.866 24
7 Daniel Ricciardo Red Bull 1:37.466 2.005 27
8 Jenson Button McLaren 1:37.649 2.188 24
9 Sebastian Vettel Red Bull 1:37.686 2.225 26
10 Danyiil Kvjat Toro Rosso 1:37.714 2.253 26
11 Felipe Massa Williams 1:38.012 2.551 22
12 Max Verstappen Toro Rosso 1:38.157 2.696 22
13 Sergio Pérez Force India 1:38.324 2.863 10
14 Nico Hülkenberg Force India 1:38.582 3.121 9
15 Romain Grosjean Lotus 1:38.851 3.390 21
16 Adrian Sutil Sauber 1:39.046 3.585 19
17 Pastor Maldonado Lotus 1:39.097 3.636 26
18 Esteban Gutiérrez Sauber 1:39.318 3.857 18
19 Marcus Ericsson Caterham 1:40.031 4.570 18
20 Roberto Merhi Caterham 1:41.472 6.011 24
21 Jules Bianchi Marussia 1:41.580 6.119 10
22 Max Chilton Marussia 1:41.757 6.296 15

 

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 7 11 11 241
2. Nico Rosberg 4 11 12 238
3. Daniel Ricciardo 3 7 12 181
4. Fernando Alonso 2 13 133
5. Sebastian Vettel 3 11 124
6. Valtteri Bottas 4 12 122
7. Jenson Button 1 9 72
8. Nico Hülkenberg 12 72
9. Felipe Massa 1 7 65
10. Sergio Pérez 1 9 45
11. Kimi Räikkönen 10 45
12. Kevin Magnussen 1 9 39
13. Jean-Éric Vergne 5 19
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 479
2. Red Bull-Renault 305
3. Williams-Mercedes 187
4. Ferrari 178
5. Force India-Mercedes 117
6. McLaren-Mercedes 111
7. Toro Rosso-Renault 27
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik