A Red Bull nem tervezi, hogy esélyt adjon riválisainak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.25. 10:24
null
Vettel az első szabadedzésen szoros üldözőbolyt előzött meg, a másodikon messzebb voltak a riválisok (Fotó: Reuters)
Sebastian Vettel nem bízza a véletlenre, nem fog arra játszani Indiában, hogy az első ötben elég végeznie, folytatni akarja egyeduralkodását Indiában, és győzelemmel ünnepelné vb-címét, mint 2010-ben tette Abu-Dzabiban. Az első két szabadedzésen csapattársa, Mark Webber került a legközelebb Vettelhez, a többiek csak abban reménykedhetnek, hogy Szuzukában Romain Grosjeannak majdnem sikerült megfognia a két Red Bullt.

Nehéz elképzelni, hogy ne Red Bull-Renault nyerje meg vasárnap az Indiai Nagydíjat, a Buddh-versenypályán ugyanis egyesül Mark Webberről tudjuk elképzelni, hogy veszélyt jelentsen Sebastian Vettelre. A Red Bull egyértelműen a leggyorsabb egy körön, s hosszú távon is páratlan a tempója.

Az egyeduralkodónak tűnő sötétkék-lila autókhoz Romain Grosjean és a Mercedes párosa került legközelebb a köridőjével. Nico Rosberg és Lewis Hamilton a lágy gumikon könnyű autóval valamivel hosszabb etapot ment, mint a riválisok, de kétséges, hogy kiélezett rövid menettel meg tudta volna szorongatni a Red Bullt. A szombati időmérőn, amely magyar idő szerint 10.30-kor kezdődik, kiderül.

Az időjárás pénteken egész nap fülledt volt, a levegő 26 és 30, az aszfalt 35 és 40 fok között ingadozott, a délelőtti szmog délutánra valamelyest ritkult, a célegyenes elejétől már el lehetett látni annak végéig.

INDIAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:25.722 átlag: 215.230 km/ó 35 kör
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:26.011 0.289 mp h. 38
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:26.220 0.498 36
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:26.399 0.677 36
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:26.430 0.708 39
6. Nico Rosberg német Mercedes 1:26.582 0.860 40
7. Felipe Massa brazil Ferrari 1:26.601 0.879 41
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:26.632 0.910 32
9. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:26.857 1.135 40
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:26.972 1.250 39
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:27.304 1.582 17
12. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:27.375 1.653 36
13. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:27.429 1.707 31
14. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:27.491 1.769 40
15. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:27.608 1.886 38
16. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:27.720 1.998 23
17. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:27.949 2.227 34
18. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:28.431 2.709 30
19. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:28.692 2.970 39
20. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:28.799 3.077 32
21. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:29.366 3.644 37
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:30.164 4.442 27

 

PERCRŐL PERCRE

Véget ért az edzés, amelyen az elsőhöz hasonlóan a Red Bull két autója volt a leggyorsabb Grosjean és az egyik Mercedes előtt.

Grosjean a lágy gumikon közel volt ahhoz a tempóhoz, amit Vettel a közepesen keményeken mutatott.

Rosberg a kopott közepesen kemény gumikon gyorsabb volt Webbernél, de hat tizeddel elmaradt Vetteltől. Hamiltonnal közölték, Rosberg eredményei elmaradtak a várakozástól.Túlságosan rapszodikus a Mercedes, csak akkor tud jó köridőt elérni, ha előtte lassít, hogy kímélje a gumikat.

A finn elfékezte magát, de a kopott abroncsokon is 1:33 körüli köröket ment.

11.49: Räikkönen utasítást kapott: addig hajtsa a lágy gumikat, amíg biztonságosnak érzi a száguldást. A Lotus ismerni akarja a határokat.

Ahogy koptak a gumik, úgy vált Vettel gyorsabbá Webbernél a hosszú menetben.

11.44: újra tiszta lett a pálya.

A pályabírók lassan tüntették el Maldonado Williamsét a box bejáratától. A csapatot az FIA figyelmeztette a japán eset után, de a módosított szerkezetet elfogadta. Bizto, ami biztos, Bottas már nem ment vissza a pályára.

Érdekes, hogy a közepesen kemény gumis hosszú menet során Webber gyorsabb Vettelnél.

11.37: Maldonado jobb első kereke szikrázott, miután lejött a rögzítő csavar, a venezuelai leállította a kocsiját. Japánban ugyanő elhagyta a kerekét a szabadedzésen.
11.35:
Newey a Webber autójáról lekerült lágy gumikat vizsgálgatta a Red Bull garázsában, miközben Rosberg azt jelentette, hogy a szemcsésedéses fázis után stabillá váltak az első kerekei.

Hamilton gyors körei után már mindenki a versenyre gyakorolt megtankolt autóval. Vettel, Webber, Grosjean, Hamilton, Alonso, Rosberg, Massa, Räikkönen, Pérez, Button volt az első tíz sorrendje.

A dél-koreai és japán szabadedzésen is kicsúszó Räikkönen itt is szenvedett a Lotusszal, többször lesodródott az útról.

Hülkenberg erős szemcsésedést jelentett a bal elsőjén. A Pirelli a Twitteren megerősítette, a két kiállás a cél a futamon, ami az első jelek szerint rövid lágy gumis első etapot és két hosszabb közepesen kemény gumis szakaszt jelent majd vasárnap.

11.23: mért körével Grosjean és Alonso közé, a 4. helyre jött be.
11.20:
Miközben többen is elkezdték hosszú menetüket a lágy gumikon, Hamilton még a sprintre sem jött ki rajtuk. Azaz éppen elhagyta a depót.

Alonso feljött Grosjean és Rosberg közé a 4. helyre.

11.15: Grosjean a második gyors körével 5 tizedre megközelítette Vettelt.

Rosberg hatkörös menetet futott a lágy gumikon, a leghosszabbat a mezőnyből, a negyedik helyen állt Grosjean mögött. Alonso és Hamilton adós volt még a lágy gumis gyors körével.

11.11: Grosjean is megkapta a lágy gumikat, 7 tizeddel elmaradt velük Vetteltől. A két Red Bull maradt az élen.
11.08:
Massa váltott, feljött az 5. helyre, megelőzve Pérezt, aki szintén a lággyal jött be Grosjean elé.

A Mercedesek és a Ferrarik a keményebb gumikon köröztek.Rosberg a 3., Hamilton a 7. helyre jött fel rajtuk.

3. INDIAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Vettel még mindig megállíthatatlan Indiában (is)
SZOMBAT
7.30–8.30: 3. szabadedzés
10.30–11.30: időmérő edzés
VASÁRNAP
10.30: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.
GUMIK. A Pirelli az első két Indiai Nagydíjra a kemény és a lágy gumikat szállította, az extra sima felületű aszfalton nem volt gondjuk a pilótáknak az abroncsok kopásával. Az idén a lágy mellett a közepesen keményet használják a pilóták, talán több kerékcsere lesz, mint a korábbi években.
IDŐJÁRÁS. Kiegyensúlyozott, napos idő lesz az Indiai Nagydíj hétvégéjén, 30 fok és szikrázó napsütés várható mindhárom napon.
VETTEL VB-ESÉLYEI. Vettel világbajnok lesz Indiában, ha…
…Alonso nem végez az első két hely valamelyikén.
...Alonso második lesz, Vettel pedig nyolcadik vagy jobb.
...Alonso nyer, Vettel pedig ötödik vagy jobb.

11.03: Webber feljött a 2. helyre, Raikkönen is megelőzte Grosjeant. A finn három tizeddel volt gyorsabb csapattárásnál, igaz, a két gumi között nagyobb különbségnek kell lennie a Lotusnál.

Vettel a második gyors körében az első két szektorban lila,m azaz abszolút legjobb részidőt száguldott, majd a kör végén bement a boxba, így nem tudtuk meg, mennyi maradt a vb-éllovasban.

11.01: Hülkenberg két tizedet javított a lágy gumikon, s Webber is a pályán volt.

Grosjean közben a közepesen kemény gumikon elsőként bejött 1:27 alá, és a második helyre jött fel.

10.59: Vettel viszont 1:25.722-re faragta legjobbját, 1.3 másodpercet javított a keményebb gumihoz képest.
10.57:
Räikkönen az első szektorban futott rekord részidő után a második szektorban nagyot hibázott, levágott egy kanyart, két másodpercet veszített, lassított, így nem tudott javítani.

Elsőként Räikkönen döntött úgy, hogy kipróbálja a lágy gumikat. Vettel is a gyorsabb abroncsokon hagyta el a depót.

10.55: kis szünet után többen is visszajöttek a pályára, de többségében még mindig a közepesen kemény gumikat használták.

Jó hír Di Restáról és a Marussiáról. A Force India skót pilótája jobban van, ezért vesz részt az edzésen az után, hogy az elsőt rosszullét miatt ki kellett hagynia. A Marussia pedig a csapatok közül utolsóként aláírta a Concorde-szerződést, miután megegyezett Bernie Ecclestone-nal a pénzügyi feltételekről. Így biztossá vált, hogy nem olvad bele másik istállóba, s 2014-ben is marad a 11 csapat.

Az első menetek után Rosberg, Webber, Vettel, Pérez, Grosjean, Massa, Hamilton, Räikkönen, Ricciardo, Hülkenberg, Button, Alonso, Maldonado, Bottas, Vergne, Sutil, Di Resta, Gutiérrez, Van der Garde, Pic, Bianchi, Chilton volt a sorrend.

10.48: Rosberg nem adta meg magát, 1:27.010-et ment, azaz egy ezreddel megelőzte Webbert.
10.46:
az ausztrál 1:27.011-gyel válaszolt, s a lista tetejére állt.
10.45:
Pérez feljött a 2. helyre a McLarennel, amely agresszív beállításokat kapott. Egy körön gyors, de nagyon nem kíméli a bal első kereket. Rosberg is megelőzte Webbert.

Vettel 1:27.059-re javított, a második helyre feljött Webber, megint a két Red Bull állt az élen,. akárcsak délelőtt.

10.42: Grosjean újabb gyors körével két ezredre megközelítette Vettelt. Räikkönen csütörtökön ismét elismerte, hogy egy körön a gumik megváltoztatása óta nem elég gyors, nem bízik annyira az autójába, mint korábban, mert kevésbé tapadnak az első kerekek. Érdekes, hogy közben Grosjeannak ugyanez a változás jót tett, ennyit számít, kinek milyen a vezetési stílusa.

Ricciardo feljött Grosjean mögé, a két Ferrari Hamilton mögött, a 6. és a 7. helyen állt Alonso, Massa sorrendben.

10.40: Vettel 1:37.360-nal állt az első helyre.
10.38:
megérkeztek az utóbbi hetekben remeklők is, előbb Hamilton, majd Grosjean állt az élre, a francia 1:27.531-gyel vezetett. Räikkönen megpördült a 3-as kanyarban, majd továbbment.

A Lotus pilótája mögött Pérez, Ricciardo, Buutton, Bottas, Hülkenberg, Di Resta sorrend alakult ki.

10.35: Räikkönen 1:28.419-cel kezdett, ő volt a leggyorsabb a korai kihajtók között. Máris jobb volt az ideje, mint délelőtt.

Räikkönen is a pályán volt. Az első edzésen a finn az időeredmények tekintetében a 17. lett, a boxutcában viszont ő volt a leggyorsabb. Ám ezért nem elismerés járt, hanem a sebességhatár átlépéséért kirótt 400 eurós bírság.

10.30: Chilton és Bottas azonnal a pályára hajtott. Többen követték őket.

Érdekes lesz látni, melyik csapat nyer többet a lágy gumikon egy körön, és melyik autó koptatja gyorsabban a sárga betűs gumikat.

10.28: a második edzésen szokás szerint a két gumikeverék összevetése lesz a csapatok fő célja. Az előző két évben a kemény keverékkel kellett a lágyat összehasonlítani, az idén a közepesen kemény és a lágy áll a csapatok rendelkezésére. Előbbi elméletileg lágyabb, mint a tavalyi lágy gumi, úgyhogy lehet gondjuk a csapatoknak a különösen sima útfelületen.

DRS-ZÓNA

Indiában két DRS-zóna lesz a hétvégén, az egyik a célegyenesben, a másik a négyes kanyar előtti hosszú egyenesben. Aki egy másodpercen belül lesz az előtte haladóhoz képest a mérőpontokon (DRS detection a grafikán), a zónákban kinyithatja a légterelőjét, hogy könnyebb legyen végrehajtania az előzést. Az edzéseken mindegyik körben használható a DRS, de kizárólag ezekben a zónákban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik