F1: hivatalos dokumentumfilm készül Michael Schumacherről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.12. 11:49
null
A filmben Schumacher karrierjének kulcsfontosságú szereplői is felbukkannak (Fotó: AFP)
Decemberben érkezik a Michael Schumacher életét feldolgozó dokumentumfilm, melyben a hétszeres világbajnok családja is megszólal, és állítólag korábban sosem látott felvételeket tartalmaz.

 

A filmet Schumacher honfitársai, Michael Wech és Hanns-Bruno Kammertöns készítik, akik többek között egy másik német sztársportolóról, Boris Beckerről is készítettek korábban egy hasonló alkotást. A filmben megszólal a legendás versenyző családja, valamint olyan szereplők, akik kulcsfontosságúak voltak a sikereinek elérése során.

Sabine Kehm, aki már jó ideje menedzseli Schumachert, elmondta, hogy a család teljes mértékben a projekt mögött áll.

„Michael kiemelkedő karrierje megérdemli, hogy méltóképpen megünnepeljük a 25 éves évfordulóját annak, hogy megszerezte az elsőt a hét világbajnoki címe közül. Nagyon örülök, hogy ez a film ilyen elhivatott szakemberek kezében van” – mondta Kehm.

A tervek szerint 2019 decemberében láthatja a nagyvilág az alkotást, melynek címe egyszerűen Schumacher lesz.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
12 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik