F1: hiába várja a Red Bull, Hamilton nem tartja fel Rosberget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.26. 17:18
null
Lewis Hamilton az élről indul, és nem beszél arról, hogy Rosberget hibába akarná hajszolni (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton önmagának akar megfelelni, nem akarja túltaktikázni az Abu-dzabi Nagydíjat, amelyen csak akkor lehet bajnok, ha nagyon megveri Nico Rosberget. A német pilóta teljesen nyugodt, tudja, ha úgy vezet, ahogy az előző hetekben, nincs mitől félnie. A Mercedest ugyanis megközelíteni is nagyon nehéz lesz vasárnap, nemhogy megverni.

Lewis Hamilton már a hétvége előtt elkezdte a lélektani hadviselést Nico Rosberggel szemben azzal, hogy brit újságíróknak arról beszélt, mélyen a szívében nem ismeri el csapattársát világbajnoknak. A pályán sem tétlenkedett, mindhárom szabadedzésen, majd az időmérő mindhárom szakaszában gyorsabb volt csapattársánál.

„Eddig nagyszerű a hétvége, az autó tökéletes, nem is erőltettem a kör elejét, mert tudtam, hogy a hátralévő kétharmadában én vagyok a gyorsabb – mondta az időmérő után. – Azért jöttem, hogy nyerjek, ezért úgy fogok vezetni, ahogy szoktam. Ha nyerek, tudom, hogy mindent megtettem, és büszkén megyek pihenni."

ABU-DZABI MATEK
Rosberg lesz a világbajnok Abu-Dzabiban, ha…
…dobogós helyen végez.
negyedik, ötödik vagy hatodik lesz, s Hamilton nem nyer.
hetedik vagy nyolcadik lesz, s Hamilton legfeljebb 3.
Hamilton nem áll dobogóra – ha Hamilton negyedik, s Rosberg nem szerez pontot, 367–367 pontjuk lesz, 9–9 győzelem után Rosberg a második helyek összevetésében 4–3-mal jobbnak bizonyul
Hamilton lesz a világbajnok Abu-Dzabiban, ha…
nyer, s Rosberg legfeljebb negyedik.
második lesz, s Rosberg legfeljebb 7. – ebben az esetben 373–373 lesz, 9–9 győzelem és 4-4 második hely után Hamilton a harmadik helyek összevetésében 4–2-vel jobbnak bizonyul.
harmadik lesz, Rosberg pedig legfeljebb 9.

Hamilton elmondta, a 2007-es idényzáró csalódása alulmúlhatatlan. Amikor felvetették neki, hogy a Red Bull szerint az élen haladva fel kellene tartania Rosberget, hogy a németet sebezhetővé tegye a többiek számára, azt mondta, ezt nem tartja jó taktikának.

A Mercedesnél a hétvégén Jorge Lorenzo vendégeskedik, ő 2013-ban a MotoGP idényzáróján hasonló helyzetben megpróbálta ezt a taktikát Marc Márquezzel, s nem járt sikerrel. Az F1-ben ez azért sem lehet jó taktika, mert a DRS-zónák miatt önmagát is sebezhetővé teszi.

Nico Rosberget pedig mostanában amúgy sem lehet megingatni. Ez látszott az időmérő utáni nyilatkozatából is.

„Nem vagyok eksztázisban, hiszen nyerni szeretnék, de nem az enyém a pole. Lewis remek volt, két tizeddel megvert, esélyem sem volt olyan jó kört futni, mint ő – mondta a német. – Az autó egyre jobb lett, a végén futottam a legjobb körömet, de az sem volt elég. A versenyen megpróbálok élni a lehetőségeimmel, győzni akarok."

A németet faggatták róla, hogy milyen szempontból más ez a verseny a többihez képest, de a vb-éllovas megerősítette, hogy a lehető legtisztább versenyt szeretné futni.

„Nem akarom túlgondolkozni a dolgot, nem töprengem külön a rajton. Egyszerűen nyerni akarok. Ha azon gondolkoznék, mi lesz ekkor vagy akkor, azzal elszúrnám" – mondta Rosberg, aki tiszta Mercedes kettős győzelemre vágyik, mert azzal biztosan világbajnok lenne.

A nagy kérdés, hogy a Red Bull bele tud-e szólni a Mercedesek versengésébe? Ez legfeljebb Daniel Ricciardónak sikerülhet, az ausztrál szuperlágy gumikon rajtolva próbálhat meg beférni Hamilton és Rosberg közé, de a rajtnál nem jelent előnyt a szuperlágy gumi, és az eddigi idei futamokat nézve a versenyen sem feltétlenül lesz előnyös.

Viszont a Red Bullnál tudják, csak akkor van esélyük a Mercedes ellen, ha valamit másképpen csinálnak.

„Alacsony kockázattal jár ez a stratégia, könnyedén továbbjutottunk a második szakaszból – mondta Christian Horner csapatfőnök, aki a héten azt mondta, Hamilton egyetlen esélye, ha feltartja a csapattársát. – Daniel rajtol a legkedvezőbb helyzetből, meglátjuk, mire megyünk a futamon. Nagyszerű zárása lenne az évnek, ha bele tudnánk szólni a Mercedesek csatájába."

A szuperlágy gumi elvileg lassabban kopik, mint az ultralágy, de az idén előnyt jelentett, ha valaki korábban kiállt a bokszba riválisánál – azaz nagyobb különbségnek kellene lennie a két gumi között ahhoz, hogy ez tényleg számítson.

Ricciardo csapattársa, Max Verstappen az utolsó mért körét elrontotta, így a második sor helyett a 6. helyre szorult vissza, így várhatóan legfeljebb a Ferrarikkal csatázhat – ami már önmagában érdekessé teheti a versenyt.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:38.755 átlag: 202.464 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:39.058 0.303 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:39.589 0.834
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:39.604 0.849
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:39.661 0.906
6. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:39.818 1.063
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:40.501 1.746
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:40.519 1.764
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:41.106 2.351
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:41.213 2.458
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:41.084 1.702
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:41.272 1.890
13. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:41.480 2.098
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:41.564 2.182
15. Jolyon Palmer brit Renault 1:41.820 2.438
16. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:41.995 2.613
17. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:42.003 2.516
18. Kevin Magnussen dán Renault 1:42.142 2.655
19. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:42.247 2.760
20. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1:42.286 2.799
21. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:42.393 2.906
22. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:42.637 3.150
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik