F1: heves Hamilton vagy lemezt cserélő Rosberg?

Vágólapra másolva!
2016.05.15. 16:50
null
A Mercedes nem ilyen futamra számított
Teljesen megosztja az F1-es közösséget, hogy Lewis Hamilton vagy Nico Rosberg okozta kettejük ütközését a Spanyol Nagydíj első körében. A csapatfőnök nem foglalt állást, a sportfelügyelő testület versenybalesetnek nyilvánította a történteket, egyik versenyzőt sem büntette meg. Kiderült, Rosberg motorja rossz üzemmódban volt, 180 lóerővel kevesebbel gyorsított ki, mint Hamilton.

A Mercedes elöljárójaként dolgozó Niki Lauda első felindulásából a paddockban tett nyilatkozata szerint Hamilton hibázott. „Ez butaság volt, megnyerhettük volna a versenyt. Lewis túl agresszív volt. Beszélnem kell velük, mielőtt többet mondanék” – mondta az osztrák.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki volt a hibás Hamilton és Rosberg ütközésénél?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Más korábbi pilóták közül Damon Hill és Rubens Barrichello is inkább Rosberget találta vétkesnek.

„Mintha Rosberg lemezt cserélt volna a kocsi lejátszójában” – írta Hill a Twitteren.

„Versenybaleset volt, mindketten tehettek volna érte, hogy elkerüljék. Inkább Rosberg hibázott, túl későn csukta be a kaput” – írta Barrichello.

A felvételek alapján Hamilton első kerekei Rosberg hátsó kerekei mellett voltak, amikor még lett volna egy autónyi hely a pálya jobb oldalán, de Rosberg teljesen kiment a szélre, és leszorította Hamiltont. Ugyanakkor sokan úgy vélik, az angolnak sem kellett volna az első körben belemennie az előzésbe, de a versenyen később láthattuk, hogy nagyon nehéz volt előzni.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sem foglalt állást.

„Nagyon nehéz elemezni a történteket, nem egyértelmű az eset. Most egyiküket sem mondanám hibásnak – mondta Wolff. – Niki korábbi pilótaként állást foglalt. Benne van a vérében, az ő szempontjából ez érthető. Az adatokat figyelve és a pilótákkal beszélve azonban bonyolultabbá válik a kép. Mindkét pilótánk mérges, a saját szemszögéből igaza van, de még sok mindent elemeznünk kell, és újra át kell beszélnünk. Bocsánatot kértek a csapattól, mert nulla ponttal zárta a hétvégét kettős győzelem helyett. Tudtuk, hogy ez megtörténhet, most jött el a napja.”

Wolff elmondta, hogy a történtek ellenére nem tervezik a két versenyző egymás elleni csatáinak megtiltását.

Hamilton és Rosberg a sportfelügyelő testület előtt felelt a karambolért, amely egyébként nagyon jót tett a versenynek, és új színt hozott az elmúlt két évben el-elszürkülő F1-be. Amikor ennyire bizonytalan a helyzet, a legbölcsebb döntés, ha egyik pilótát sem büntetik meg, és versenybalesetnek kiáltják ki a történteket.

Így is lett, a Spanyol Nagydíj sportfelügyelő testülete versenybalesetnek nyilvánította az ütközést. Kiderült, hogy Rosberg Mercedesének motorja rossz üzemmódban volt, ezért lassan gyorsított ki a 3-as kanyar után. Mindkét pilóta elfogadja a történteket.

„Jól kaptam el a rajtot, de Nico a szélárnyékomat kihasználva megelőzött az egyes kanyar előtt – mondta Hamilton. – A hármas kanyarból kijövet éreztem, hogy a D-módban volt, véletlenül a rossz üzemmódot állíthatta be. Ezt a rajt előtt be kell állítanunk, és úgy tűnt, akkor 180 lóerőt vesztett. Gyorsan közeledtem hozzá, láttam, hogy a jobb oldalon van több hely, onnan akartam előzni. Ha 17 kilométer per órával gyorsabb vagy nála, meg kell próbálnod bemenni mellé. A kerekeim a hátsó kerekei mellé értek, amikor még volt hely a pályán, de el kellett kerülnöm az ütközést. Nem megyek bele abba, ki volt a hibás.”

Az angol elmondta, elsősorban azért érezte rosszul magát, mert a csapat 1300 dolgozójának munkáját tették tönkre ezzel a balesettel.

„Valóban rossz motormódban voltam, de tudtam, mit kell tennem. Láttam, hogy Lewis jobbról támad, ezért lezártam az ívet. Nem maradt helye, mégis próbálkozott. Nem hibáztatom, a viszonyunk ettől semmit sem változik” – mondta Rosberg, aki megőrizte 43 pontos előnyét csapattársával szemben.

46. SPANYOL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (66 KÖR, 307.104 KM)
1.
Max Verstappen
hollandRed Bull-TAG Heuer
1:41:40.017
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 0.616 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 5.581 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 43.950 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 45.271 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:01.395 p h.
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:19.538 p h.
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:20.707 p h.
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
11. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
12. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
13. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
14. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Kevin Magnussen dán Renault 1 kör h.
16. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
17. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 56
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 45
Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 20
Lewis Hamilton brit Mercedes 0
Nico Rosberg német Mercedes 0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 4 4 100
2. Kimi Räikkönen 3 4 61
3. Lewis Hamilton 3 4 57
4. Sebastian Vettel 3 3 48
5. Daniel Ricciardo 4 48
6. Max Verstappen 1 1 4 38
7. Felipe Massa 5 36
8. Valtteri Bottas 5 29
9. Danyiil Kvjat 1 3 22
10. Romain Grosjean 3 22
11. Carlos Sainz Jr. 3 12
12. Fernando Alonso 1 8
13. Sergio Pérez 2 8
14. Nico Hülkenberg 1 6
14. Kevin Magnussen 1 6
16. Jenson Button 2 3
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 157
2. Ferrari 109
3. Red Bull-TAG Heuer 94
4. Williams-Mercedes 65
5.
Toro Rosso-Ferrari
26
6. Haas-Ferrari 22
7. Force India-Mercedes 14
8. McLaren-Honda 12
9. Renault 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik