F1: hasítottak a Mercedesek a Hungaroringen, Hamilton az élen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.22. 11:38
null
Lewis Hamiltonnál senki sem volt gyorsan az első szabadedzésen (Földi Imre)
A címvédő brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a 2016-os Magyar Nagydíj első, pénteki szabadedzésén. A másfél órás teszt a két Mercedes óriási fölényéről szólt: a második Nico Rosberg is több mint egy másodperccel előzte meg a harmadik Sebastian Vettelt. 


Valtteri Bottasé volt a 2016-os Magyar Nagydíj szabadedzésének első mért köre, ám 1:28-as idejét Fernando Alonso hamar letornázta két másodperccel. Fél óra elteltével beindult a nagyüzem, kijött a pályára a Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen, Nico Rosberg trió – a címvédő brit 1:26-os körrel nyitott, amire Rosberg 1:24.088-cal válaszolt.

Ezekben a percekben a két Mercedes viaskodott egymással, Hamilton 1:23.464-gyel gyorsan letaszította az első helyről csapattársát, ahogy javult a pálya állapota, úgy gyorsultak a pilóták, Hamiltonék pedig szinte percről percre lefaragtak egymás idejéből.

A teszt felénél Rosberg két tizeddel (1:22.801) vezetett Hamilton előtt, míg a harmadik leggyorsabb a Red Bullos Daniel Ricciardo volt (1:23.940).

Az autók gyorsaságát jól jelzi, hogy a tavalyi első szabadedzés legjobb körideje 1:25.141 volt Hamiltontól.

Miután a versenyzők visszatértek a bokszba kereket cserélni, Rosberg szuperlágy gumikon 1:21.584-es kört repesztett, ám sokáig ezúttal sem örülhetett, miután Hamilton nagyszerű kört autózva két tizedet még ezen is faragott (1:21.347) – 2013 óta nem voltak ilyen gyorsak az F1-es autók a Hungaroringen.

A két Mercedes jól elviaskodott egymással, eközben a harmadik Ricciardo több mint két másodperccel volt mögöttük, úgy tűnt tehát, a riválisok nem tudják megközelíteni az Ezüstnyilakat. Mindeközben a ferraris Sebastian Vettel szemlátomást szenvedett, a német megpördült, csakúgy, mint nem sokkal előtte Alonso (a spanyol nem sokkal később ismét elmatekozta magát az egyik kanyarnál), amin csapattársa, Jenson Button jót mosolygott… majd negyed óra múlva ő is kicsúszott.

Fél órával az edzés vége előtt Vettel megmutatta, korai még leírni, fel is jött a harmadik helyre (igaz, ideje még így is másfél másodperccel lassabb volt, mint az éllovas Hamiltoné).

Noha Räikkönen a végén a negyedik helyre beautózott, a két Ferrari ezúttal nem tudta megközelíteni a Mercedeseket. Az első szabadedzésen Hamilton volt a leggyorsabb, a második Rosberg lett, Vettel a harmadik, finn csapattársa pedig a negyedik pozícióban zárt.

 

MAGYAR NAGYDÍJ – AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:21.347 átlag: 193.880 km/ó 34 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:21.584 0.237 mp h. 34
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:22.991 1.644 22
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:23.082 1.735 19
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:23.174 1.827 28
6. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:23.457 2.110 27
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:23.935 2.588 28
8. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:23.961 2.614 18
9. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:24.013 2.666 22
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:24.073 2.726 29
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:24.120 2.773 29
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:24.154 2.807 27
13. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:24.370 3.023 33
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:24.579 3.232 27
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:24.981 3.634 19
16. Charles Leclerc monacói Haas-Ferrari 1:25.181 3.834 22
17. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:25.256 3.909 18
18. Esteban Ocon francia Renault 1:25.260 3.913 28
19. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:25.324 3.977 16
20. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:27.012 5.665 23
21. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:27.249 5.902 9
22. Jolyon Palmer brit Renault 1:28.560 7.213 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik