F1: Hamiltont figyelmeztették a lassú felvezető köre miatt

2014.05.11. 12:48
Lewis Hamiltont figyelmeztették a Spanyol Nagydíj előtt, ne ismételje meg a Kínai Nagydíjon bemutatott felvezető körét, amely során úgy fékezett le, hogy a mögötte érkezők alig tudták kikerülni egymást, és többeknek meg is kellett állnia a pályán. Sanghajban büntetés is szóba került a sportfelügyelők körében, de végül elmaradt.

„A szabályokban nincs rögzítve, hogy milyen gyorsan vagy milyen lassan lehet megtenni a felvezető kört, ezérttöbb szélsőséget is kipróbáltam. Azt mondták, túl messzire mentem, elnézést is kértem emiatt, és ígérem, a mostani felvezető kör gyorsabb lesz. A gond az, hogy a pole pozícióban állva az ember kerekei egy perc alatt lehűlnek, ezért a célegyenesben, még mielőtt leállnék, igyekszem annyit pörgetni a kerekeket, amennyit csak lehet, hogy ezt a hátrányt ellensúlyozzam. Ám ez három hete túl sok volt” – ismerte el Hamilton.

Nico Rosberg elmondta, Charlie Whiting FIA-versenyigazgató arra kérte a pilótákat, hogy ne maradjanak le túlságosan az előttük haladótól, mert ez is problémát okozhat. „Most már minden tiszta, biztosan minden rendben lesz” – mondta a német.

Romain Grosjean arra mutatott rá, hogy az új energiaátalakítókat a nagyobb teljesítményük miatt sokkal nehezebb feltölteni a felvezető kör alatt, ez is extra nehézséget okoz.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
14 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

Antonelli, a koraérett tehetség – F1 sajtószemle

F1
2026.03.16. 10:48

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik