F1: Hamilton Vettelt legyőzve érheti utol Schumachert

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2018.07.19. 15:04
Alig ért véget a Formula–1 történetének első – és talán utolsó – „tripla hétvégéje” újabb két verseny követi egymást szünet nélkül. A szezon legzsúfoltabb időszakában eddig a Ferrari és főleg Sebastian Vettel nyert sokat, hiszen a maranellóiak mindkét bajnokságban átvették a vezetést, miközben „ellenséges” földön, Nagy-Britanniában is győzelmet arattak. Most a Mercedesen és Lewis Hamiltonon van a sor, a címvédő pedig igencsak stílusosan vághatna vissza, hiszen vasárnap vb-riválisa hazai nagydíján diadalmaskodhat, sőt az olasz istálló kedvenc vadászterületén, Németországban érheti utol Michael Schumachert.

Vettel hazai pályán vezethet, de eddig Hamilton sikeresebb Németországban (Fotó: AFP)
Vettel hazai pályán vezethet, de eddig Hamilton sikeresebb Németországban (Fotó: AFP)
Vettel hazai pályán vezethet, de eddig Hamilton sikeresebb Németországban (Fotó: AFP)

 

A BRIT NAGYDÍJON TÖRTÉNT

1: a Sauber a 2017-es Monacói Grand Prix óta először volt kénytelen kettős kiesést elszenvedni, miközben Charles Leclerc 3 verseny után maradt pont nélkül.

4: Lewis Hamilton sorozatban negyedszer indulhatott az élről a Brit GP-n, előtte ilyen sorozatra csak Stirling Moss (1955–1958) és Jim Clark (1962–1965) volt képes a „száguldó cirkusz” bölcsőjében.

63. NÉMET NAGYDÍJ
PÉNTEK
11.00–12.30: 1. szabadedzés
15.00–16.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
15.10: a verseny (67 kör, 306.458 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 29.,15.10: Magyar Nagydíj
Augusztus 26., 15.10: Belga Nagydíj
Szeptember 2., 15.10: Olasz Nagydíj

6: a brit emellett a 6. alkalommal kaparintotta meg az első rajtkockát Nagy-Britanniában, így fellépett a hazai pályán ugyancsak 6 pole-t jegyző és a vonatkozó örökranglistát vezető Ayrton Senna mellé.

8: ami pedig a hazai dobogókat illeti, a címvédő a 8. pódiumát szerezte Silverstone-ban, ezzel megelőzte Fernando Alonsót (7) és Michael Schumachert (7), így immár egyedül áll Alain Prost (11) mögött a rangsorban.

9: Kevin Magnussent a 9. helyen intette le a kockás zászló, a Haas így az első pontjait zsebelte be Angliában.

10: Sebastian Vettel amellett, hogy egyedüliként mind a 10 eddigi futamot teljesítette, egy alkalommal sem maradt pont nélkül, sőt nála több kört egyetlen pilóta sem töltött el az élen idén. Ugyanis a német 245, Hamilton 161, míg Daniel Ricciardo 90 kört fejezett be elsőként.

10: az ausztrál és a brit egyébként meglehetősen keveset autózott a mezőny hátsó traktusában, sőt Ricciardo a három kiesése ellenére sem töltött el egyetlen kört sem a 8. pozíciónál hátrébb. Hamilton pedig a Räikkönnel történt incidens után találta magát idén először az első tízesen kívül, ahol összesen 5 kört futott.

Így alakult az F1 első „tripla hétvégéjének" a „minibajnoksága”:

Formula 1 on Twitter

TRIPLE HEADER Top points scorers 50 VET* 48 RAI* 43 HAM, VER 22 RIC 20 MAG* 18 BOT 14 OCO 12 GRO 10 HUL *scored in all three races #F1FastFact #F1

51: Vettel az 51. győzelmét aratta a királykategóriában, aminek köszönhetően utolérte Alain Prostot az örökranglistán. A német egy újabb sikerrel egyedül állna a harmadik pozícióban Schumacher (91) és Hamilton (65) mögött.

105: a német ráadásul a 105., míg Räikkönen a 97. alkalommal állhatott fel a dobogóra, előbbi így megközelítette Prostot (106), utóbbi pedig beérte Alonsót (97).

A dobogósok örökranglistája:

Formula 1 on Twitter

TOTAL PODIUMS IN F1 Schumacher (155) Hamilton (124) Prost (106) Vettel (105) Alonso (97) Raikkonen (97) Seb's catching a fellow four-time champion, as Kimi closes on the club #F1 #F1FastFact

140: Räikkönen a 140. versenyét teljesítette a Ferrari színeiben, ezzel lehagyta Felipe Massát (139), miközben ő vált a maranellóiak alkalmazásában a második legtöbb GP-n résztvevő versenyzővé. A ferraris, illetve az abszolút rekordot pedig egyaránt Schumacher tartja, a német 180 futamon vett részt egyazon istállóval.

200: Alonso karrierje 200. pontszerzését könyvelte el, nála többször csak Schumacher (221) távozhatott bajnoki egységekkel nagydíjról. Az első ötösben a hétszeres vb-n kívül egyébként kizárólag aktív versenyzők sorakoznak. Räikkönen 195, Hamilton 181 és Vettel 169 versenyt zárt már a pontszerzők között.

250: Vettel érte el a brit versenyen futott leggyorsabb kört, a német így nemcsak saját pályája 34., de egyidejűleg a Ferrari-motorral hajtott autók 250. ilyen körét is jegyezte.

A NÉMET NAGYDÍJ SZÁMOKBAN

2: a V6-os hibridek bevezetése óta két Grand Prix-t rendeztek Németországban, és mindkét alkalommal a Mercedes diadalmaskodott. 2014-ben Nico Rosberg, 2016-ban Hamilton futott át elsőként a célvonalon. Utóbbi egyébként 4 évvel ezelőtt a 20. helyről rajtolva állt fel a dobogó alsó fokára.

Hamilton dupla előzése 2014-ből:

Hamilton unleashes the beast | German Grand Prix 2014

Uploaded by Federico Rosano on 2017-06-07.

3: összesen 3 helyszín – Hockenheim (35), Nürburgring (26) és Avus (1) – adott már otthont a Német Nagydíjnak, amelyet immár a 63. alkalommal rendeznek meg.

3: az ausztrál, a kanadai, az osztrák, illetve a brit nyomvonal után a német is kap egy harmadik DRS-zónát.

Megint három DRS-zóna áll a mezőny rendelkezésére (Fotó: F1.com)
Megint három DRS-zóna áll a mezőny rendelkezésére (Fotó: F1.com)

4: Jim Clark és Jacky Ickx 4-szer bizonyult a leggyorsabbnak az időmérőn, a jelenlegi rajtrácsról pedig Räikkönen (2), Hamilton (2), Vettel (1) és Alonso (1) várhatta már az élről a piros lámpák kialvását.

4: Schumacher összesen 4 alkalommal nyert hazai pályán, míg Vettel neve mellett 1 diadal szerepel. Utóbbin kívül még Alonso (3) és Hamilton (3) győzött Németországban az aktív versenyzők közül, így a brit vasárnap akár utol is érheti a hétszeres világbajnokot.

5: a német legenda még 5-ször érte el a versenyen futott leggyorsabb kört, mögötte Räikkönen (2), Alonso (2), Hamilton (2), Vettel (1) és Ricciardo (1) következik.

7: Schumacher a pódiumon is visszatérő vendég volt, ugyanis 7-szer pezsgőzhetett a Német GP-ken, míg a jelenlegi mezőnyből Alonso (5), Hamilton (4), Räikkönen (3), Vettel (3), Romain Grosjean (1), Valtteri Bottas (1), Daniel Ricciardo (1) és Max Verstappen (1) állt már dobogóra.

19: Ferrari 19-szer indult már az élről, a McLaren 12, a Williams 9, a Mercedes 4, a Red Bull pedig 3 rajtelsőséget számlál.

21: a maranellói gárda ráadásul 21-szer aratott már diadalt – ennél többször egyetlen alakulat sem örülhetett egy adott Grand Prix-n. A Ferrari mögött pedig jócskán lemaradva a Williams (9), a McLaren (8), a Mercedes (3) és a Red Bull (2) sorakozik.

32: a pole pozíciót összesen 32-szer (51.6%) váltották győzelemre, míg a leghátrábbról Rubens Barrichello diadalmaskodott Hockenheimben. A brazil 2000-ben a 18. helyről startolva nyert, nem mellesleg pályafutása során először. Azóta viszont csupán Alonso volt képes nem az első két pozíció valamelyikéről indulva nyerni, méghozzá 2005-ben, a 3. rajtkockából.

Barrichello első győzelme:

Formula 1 on Twitter

GERMANY, 2000 123rd race start Grid position: 18 First ever #F1 win? Yes, @rubarrichello! #GermanGP https://t.co/FoUz6Gzszq

49: a 2010-es Német GP 49. körében Felipe Massa elengedte az akkori ferraris márkatársát, Alonsót, miután Rob Smedley rászólt a rádión – „Fernando gyorsabb nálad" – hangoztak a versenymérnök azóta elhíresült szavai. A Ferrarit később 100 000 dollár pénzbírsággal sújtották csapatutasítás vétsége miatt.

Így szólt a rádió:

A tough day for Felipe Massa as he takes one for the team at the 2010 German Grand Prix . #F1 #Formula1 #GermanGP #Germany #Hockenheim #Alonso #Massa #ScuderiaFerrari #InstaSport

51.3 ezer kedvelés, 998 hozzászólás - FORMULA 1® (@f1) Instagram-hozzászólása: "A tough day for Felipe Massa as he takes one for the team at the 2010 German Grand Prix . #F1..."

116: Alonso legutóbb a 2012-es Német Grand Prix-n startolhatott az élről, azóta 116 versenyen vett részt.

Alonso a 2012-es Német GP óta nem volt pole-ban (Fotó: AFP)
Alonso a 2012-es Német GP óta nem volt pole-ban (Fotó: AFP)

306.458: 67, egyenként 4574 km hosszú kör teszi ki a 306.458 km-es versenytávot Hockenheimben.

1:13.780: Räikkönennek a 2004-es versenyen futott 1:13.780-es ideje számít körrekordnak a német aszfaltcsíkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik