F1: Hamilton menedzsmentje áll a távozása hátterében - Brawn

2012.09.29. 10:40
Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke szerint Lewis Hamiltont az őt képviselő emberek beszélték rá arra, hogy elhagyja a McLaren Formula–1-es istállóját és a Mercedeshez szerződjön. A brit pilóta pénteken jelentette be, hogy hároméves megállapodást kötött a német istállóval, amelynek színeiben 2013-tól versenyez majd.
„Lewis menedzsmentje jelezte az érdeklődését, tudni akarták, mik a terveink, az egész innen indult – idézi a BBC Ross Brawnt. – Mindenki tudta, hogy Lewis szerződése az év végén lejár, ez nagyban befolyásolta a dolgokat. Azt hiszem, pályafutása ezen pontján pontosan arra van szüksége, amit mi neki nyújtani tudunk a célokat és az ezekhez szükséges erőfeszítéseket tekintve.”

Brawn elmondta még, Hamilton soha nem kérte tőlük, hogy első számú pilóta legyen, nem akart jövendőbeli csapattársa, Nico Rosberg elé kerülni a rangsorban.

„Nálunk nincs első számú pilóta. Csak hogy tisztázzuk, Lewis sosem beszélt erről a tárgyalásaink során” – tette hozzá a Mercedes csapatfőnöke.

„Nálunk nincs első számú pilóta. Csak hogy tisztázzuk, Lewis sosem beszélt erről a tárgyalásaink során” – tette hozzá a Mercedes csapatfőnöke.

Legfrissebb hírek

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
2026.04.09. 17:53

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
2026.04.09. 11:45

„Az idény eddigi eredményei megmutatták, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
2026.04.08. 16:50

A győztes sosem fog beszélni róla, de az idei F1 javításra szorul

F1
2026.03.31. 14:29

Őrségváltás az élen: Piastri volt a leggyorsabb a második szuzukai edzésen

F1
2026.03.27. 08:07

A Mercedes tökéletes formában kezdett Japánban; Albon Pérezzel ütközött a nyitányon

F1
2026.03.27. 04:52

A Ferrari meglepheti a Mercedest a Japán Nagydíjon?

F1
2026.03.26. 16:45

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04
Ezek is érdekelhetik