Influenza, karambol, Maldonado az élen - őrült tesztnap volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.19. 08:34
null
Maldonado az élen zárt a Lotusszal, amely délelőtt kétszer is leállt (Fotók: Action Images, AFP, Twitter)<br />
Pastor Maldonado és a Lotus-Mercedes zárta a legjobb köridővel az F1-es csapatok barcelonai tesztjének első napját, amely rendkívül mozgalmasan alakult. Az influenzás Lewis Hamilton reggel 11 kört tett meg a Mercedesszel, de rosszul érezte magát, így véget is ért a tesztje, a helyére a napot a Force Indiánál kezdő tesztpilóta, Pascal Wehrlein ugrott be, akinek lehet, hogy a nyakát fájlaló Nico Rosberget is helyettesítenie kell pénteken. A nap másik nagy eseménye Felipe Nasr és Susie Wolff ütközése volt.

Mozgalmas nappal indult a barcelonai tesztelés az F1-es csapatok számára. A dráma a korai órákban kezdődött, amikor a Mercedes Lewis Hamilton 11 köre után jelezte, hogy a világbajnoki címvédő számára ennyi volt a nap, az influenzás angol visszatér a hotelbe. Nico Rosberg bevetése kézenfekvő lett volna, hiszen ott volt a pályán, de a csapat inkább a Force Indiának kölcsönadott tesztpilótát, Pascal Wehrleint hívta vissza saját garázsába.

Először csak annyit mondtak, nem akarják túlterhelni Rosberget, de aztán kiderült, hogy a németnek begyulladt egy ín a nyakában, ezért az is kérdéses, hogy pénteken autóba ülhet. A Mercedes problémáit az üzemanyag-befecskendező rendszer meghibásodása tetézte.

A Jerezben remeklő Ferrari ezúttal sem vallott szégyent, Kimi Räikkönen sokáig az élen állt a vörös autóval, sőt Hamilton tavalyi pole-körénél is jobbat ment a közepesen kemény gumikon. Az időlistán csak a lágy gumikat használó Pastor Maldonado tudta megelőzni.

A venezuelai délelőttje nem volt sima, az arany-fekete autó kétszer is leállt alatta. A harmadik sárga zászlós szünet volt az igazi dráma, a tavaly még a Williamsnél együtt dolgozó Felipe Nasr (már Sauber) és Susie Wolff összeütköztek, és mindkét autó összetört. A két csapat szerelőgárdájától nagy tett, hogy rendbe hozták a tesztnap végére az autókat.

A McLarennek esélye sem volt kocsija megjavítására, az energiaátalakító meghibásodása miatt Jenson Button csak délelőtt körözhetett. Akkor viszont nagyon gyorsnak tűnt a McLaren, úgy néz ki, ha elindul, akkor ott lehet az élmezőnyben. A csapat módosított a programján, az eredeti beosztással szemben pénteken Button helyett Fernando Alonso vezet, mert még lehet gond a négykerekűvel, és nem akarnak csak Buttonnal kiszúrni.

A Red Bull a délelőtti órákban nem tudott mért kört futni, csak közvetlenül az ebédszünet előtt és délután ment Daniel Ricciardo, aki a lágy gumikon szintén gyors volt.

A nap legtöbb körét Max Verstappen tette meg a Toro Rosso-Renault-val, de erre a sikerre esélye sem lehetett volna, ha Wolff nem ütközik össze Nasrral.

FORMULA–1-ES TESZT, BARCELONA
1. NAP

1. Maldonado (venezuelai, Lotus-Mercedes) 1:25.011 (69 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.167 (74)
3. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.547 (59)
4. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes 2014) 1:26.636 (34)
5. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.307 (79)
6. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:27.900 (93)
7. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21)
8. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (32)*
9. Wehrlein (német, Mercedes) 1:28.489 (48)
10. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:28.906 (86)
11. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)*
*délelőtt ment

A BARCELONAI TESZT BEOSZTÁSA
csütörtök péntek szombat vasárnap
MERCEDES Hamilton/Wehrlein** Rosberg Hamilton Rosberg
RED BULL Ricciardo Ricciardo Kvjat Kvjat
WILLIAMS Wolff** Bottas Massa Bottas/Massa
FERRARI Räikkönen Räikkönen Vettel Vettel
McLAREN Button Alonso Button Alonso
TORO ROSSO Verstappen Sainz Verstappen Sainz
LOTUS Maldonado Palmer** Maldonado Grosjean
SAUBER Nasr Ericsson Ericsson Nasr
FORCE INDIA* Wehrlein**/Pérez Pérez Wehrlein**
Hülkenberg
*2014-es autóval tesztel **tesztpilóta

A TESZTNAP PERCRŐL PERCRE

18.00 Ezzel véget is ért a móka mára, péntek 9 órakor újrakezdődik a körözés.

17.57 Piros zászló. Nasr Sauberje nem tért vissza a boxba.

17.55 Wolff visszatért a boxba, Räikkönen és Nasr viszont kijött. Ám senki sem hajrázik, úgy tűnik, marad az eredménysor.

17.52 A napi körrekordért folyó párharc állása: Verstappen–Wolff 90–86.

17.51 A Williams és a Sauber szerelőinek jó felkészülés volt a mostani munka, ilyen a versenyhétvégéken is előfordulhat. A tesztek alatt meglehetősen ritkán adatik meg, hogy ezt a féle szerelést gyakorolják.

17.49 Az utolsó percekben az ábécé vége a pályán, Ricciardo, Verstappen, Wehrlein és Wolff köröz most.

17.48 Verstappen már 85 körnél tart, Wolff 83-ról kezdi a hajrát. Amint a pályára hajt, Nasr bejön a boxba, így nem fognak újra találkozni…

Susie Wolff összpontosít, mielőtt a pályára hajt
Susie Wolff összpontosít, mielőtt a pályára hajt

17.46 A Williams is kész a szereléssel, Wolff kap még pár percet.

17.45 A közepesen hosszú etapokat teljesítő Wehrlein javított mercedeses legjobbján, de picivel még mindig elmarad a Force Indiá-s időeredményétől.

17.40 Nasr körről körre gyorsul, harmadikra 1:27-et ment a közepesen kemény gumin. A Sauber ma még nem használt lágyat, Jerezben mindennap bevetette.

17.38 A Ferrari és a Mercedes a boxba hajtott, Nasr és Verstappen a pályán, a Toro Rosso a 83. körét teljesíti, amivel utoléri e tekintetben a Williamst a napi lista élén.

17.36 Räikkönen utolérte és megelőzte a hozzá hasonlóan hosszú etapot teljesítő Wehrleint. A Sauber közben elhagyta a depót.

17.35 A Sauber látványra sokkal nagyobb károsodást szenvedett Nasr és Wolff ütközése után, mint a Williams, mégis a svájciak lettek előbb készek a javítással.

17.32 Nasr pár perc múlva visszamehet a pályára. A nap körrekordere várhatóan Verstappen lesz a Toro Rossóval. Még nem érte utol Wolffot, de hamarosan megteszi.

17.30 AZ ÁLLÁS

1. Maldonado (venezuelai, Lotus-Mercedes) 1:25.011 (69 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.167 (65)
3. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.547 (50)
4. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes 2014) 1:26.636 (34)
5. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.307 (68)
6. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:27.900 (78)
7. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21)
8. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (32)*
9. Wehrlein (német, Mercedes) 1:28.821 (31)
10. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:28.906 (83)
11. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)*
*csak délelőtt ment

17.23 A finn nem Maldonadótól próbálja visszavenni az első helyet lágy gumikon, hanem közepesen keményeket használ, és 1:29-cel kezdett.

17.22 A német a kemény gumikon 1:28.8-ra javított. Räikkönen a pályán.

17.21 Wehrlein 1:28.933-at ment, ami a legjobbja a Mercedesszel, de hat tizeddel elmarad a Force Indiával délelőtt futott körétől.

17.17 Egy lassabb kör után Maldonado megint odalépett, de csak 1:26-ra futotta az erejéből.

17.13 Wehrlein menetre kész a Mercedesszel.

17.11 Verstappen kiegyensúlyozottan köröz, Ricciardo helyett Maldonado a pályán, és friss lágy gumikon az élre repíti a Lotust: 1:25.011.

17.05 Az utolsó szektorban abszolút legjobbat ment, de összességében saját legjobbjától is elmaradt, nemhogy Räikkönenétől.

17.03 Ricciardo újabb készlet lágy gumit kapott. Verstappennel együtt vannak kint a pályán.

17.02 AZ ÁLLÁS

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.167 (58 kör)
2. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.547 (42)
3. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:25.751 (60)
4. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes 2014) 1:26.636 (30)
5. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.307 (68)
6. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:27.900 (57)
7. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21)
8. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (32)*
9. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:28.906 (83)
10. Wehrlein (német, Mercedes) 1:29.286 (20)
11. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)*
*csak délelőtt ment

17.00 A Mercedesnél az üzemanyag-befecskendező rendszer hibásodott meg, azért nem láttuk már régóta Wehrleint.

16.58 Maldonado tíz lágy gumis kör után ismét a boxban.

16.56 Hivatalossá vált, hogy a Marussia ellen megszűnt a csődeljárás (vagy inkább Manor ellen, csak hogy szokjuk a régi-új nevet). Nagy lépés afelé, hogy a csapat ott legyen a rajtrácson 2015-ben.

16.54 Maldonado folytatja lágy gumis menetét, a legutóbbi köre 1:27 volt. Az első gyors kör után visszavett, de azóta fokozatosan gyorsul.

16.49 Ricciardo a boxban, de Maldonado tovább köröz, igaz, 1:28-as és 1:29-es eredményeket ér el. Egy jó kör volt a lágy abroncsokban?

Maldonado az egyik első volt a lágy gumikat használók között Barcelonában
Maldonado az egyik első volt a lágy gumikat használók között Barcelonában

16.42 Maldonado is 1:26 alatt, szintén lágy gumikon. Räikkönentől elmaradtak, pedig a finn eggyel keményebb abroncsokon futotta leggyorsabb körét – az üzemanyag mennyisége, azaz az autó tömege persze még bőven ad variációs lehetőséget a sebességre.

16.41 Először látunk lágy gumikat Barcelonában. Ricciardo 4 tizedre meg is közelítette Räikkönent.

16.40 A rég nem látott Lotus is előkerült Maldonadóval. Az utolsó másfél óra eseménydús lehet.

16.39 Verstappen, Ricciardo és Pérez is a pályán. Régen volt kint egyszerre három autó, ütközés is lett a vége…

16.37 AZ ÁLLÁS

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.167 (58 kör)
2. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes 2014) 1:26.636 (24)
3. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:26.921 (37)
4. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.307 (68)
5. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:27.510 (48)
6. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:27.900 (42)
7. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21)
8. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (32)*
9. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:28.906 (83)
10. Wehrlein (német, Mercedes) 1:29.286 (20)
11. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)*
*csak délelőtt ment

16.35 Verstappen a pályán, a Mercedes Wehrleinnel sem sokat köröz. Hamiltonnal együtt 31 kört tettek meg, ami csak a McLaren köreinél több.

16.31 Nagy a csend, a Ferrari röpke közleménye szerint ellenőrzéseket végez az autóján.

16.24 Az aszfalt hőmérséklete már csökkenőben, jelenleg 23 fokos. A levegő 13 fokos.

Susie Wolff (balra) – feltehetően még a baleset előtt
Susie Wolff (balra) – feltehetően még a baleset előtt

16.22 Ricciardo 1:26.921-re javított, de még messze van Räikkönentől. A Sauber a Twitteren jelezte, Nasr hamarosan visszatér a pályára. Nagyon gyors munkát végeztek a szerelők a kocsi összeroncsolódott hátulján.

16.21 A tavalyi Spanyol Nagydíj utáni napokban kétnapos tesztet tartottak Barcelonában, Maldonado a második napot 1:24.871-gyel zárta az élen (az elsőt Max Chilton 1:26.434-gyel a Marussiával), ettől még elmaradnak a mai tesztnapon.

16.18 Verstappen 1:27.900-ra javított, ezzel maradt a 6. helyen, Ricciardo újra a pályán.

16.17 A Wolff–Nasr ütközés óta meglehetősen eseménytelen a mai tesztnap, egy-egy autó körözget a pályán.

16.11 Ennyi volt egyelőre Ricciardótól, cserébe Verstappen először van a pályán a délutáni „félidőben”.

16.10 Az ausztrál 1:27.270-re javított, ezzel összesítésben harmadik, s a második a 2015-ös autót használók között.

Ricciardót Barcelonában is ritkán lehet látni a pályán
Ricciardót Barcelonában is ritkán lehet látni a pályán

16.05 Ricciardo a pályán a Red Bull-lal. Jerezben a Renault „hülye hibára” hivatkozva nem engedett hosszabb meneteket a csapatnak. Egyelőre még Barcelonában sem láttunk hosszú menetet tőle.

15.59 Pérez javított kicsit az eredményén, de egyébként csendes a pálya. Maldonadót és Verstappent régóta nem láttuk.

15.58 AZ ÁLLÁS

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.167 (58 kör)
2. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes 2014) 1:26.636 (22)
3. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.307 (68)
4. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:27.363 (27)
5. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:27.510 (48)
6. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:27.951 (35)
7. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21)
8. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (32)*
9. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:28.906 (83)
10. Wehrlein (német, Mercedes) 1:29.286 (20)
11. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)*
*csak délelőtt ment

15.51 A finn az utolsó szektorban napi csúcsot ment, de a köre (1:25.3) két tizeddel elmarad a legjobbtól.

15.47 Räikkönen törte meg a csendet a pályán.

15.46 A Williams megerősítette, hogy ütköztek, Wolff is jól van.

15.44 A Sauber ma már aligha jön ki a pályára, a Williams bal első felfüggesztése is eltörött.

15.43 Részletek Nasr és Wolff ütközéséről: a Williams lassú körön volt, a Sauber gyorson. Az 5-ös kanyarban Nasr előzte Wolffot, aki, úgy tűnt, helyet hagy a külső íven, de aztán áthúzta a kocsit, így összeért a két autó. Wolff elnézést kért a tavaly még szintén a Williams tesztpilótájaként dolgozó Nasrtól, és azt mondta neki, nem látta, hogy jön.

15.38 Rosberg nyaka annyira fáj, hogy erősen kérdéses a pénteki szereplése. Lehet, hogy neki is csak tucatnyi köre lesz, mielőtt Wehrlein visszaül?

15.36 Nem tartott sokáig ez az etap, máris a boxban a finn.

15.32 Räikkönen ebben a menetben lassabb, 1:30-as körökkel kezdett.

15.28 Räikkönen újra a pályán. A Ferrari vajon szándékosan megy könnyű autóval, hogy tavalyi gyengéjén, az időmérős teljesítményén javítson, vagy valóban ennyire jól sikerült az új autó?

Räikkönen gyorsabb, mint tavaly Hamilton az időmérőn
Räikkönen gyorsabb, mint tavaly Hamilton az időmérőn

15.27 A pályán a Mercedes köröz a tesztpilótával, Hamilton már a barcelonai szállodai szobájában pihen.

15.23 Wehrlein 1:30-1:31-es köröket megy, elmarad a legjobbjától ebben a hosszú menetben.

15.17 Wehrlein a pályán a Mercedesszel.

15.11 Újra üres a pálya. A McLaren mára végleg tönkrement, a Sauber is úgy néz ki, a Williamst még összekaphatják. A többiek bármikor kijöhetnek a pályára.

15.07 Wolff Williamsének eleje sérült, de nem tudni, hogy az esetleges ütközéstől, vagy a kavicságyban esett kár rajta.

15.03 Räikkönen 1:25.167-re javított, ez már jobb, mint Hamilton tavalyi pole-köre. És még csak a téli barcelonai tesztelés első napjánál járunk…

15.00 Zöld a lámpa, Räikkönen máris a pályán, akárcsak Ricciardo.

14.54 A Sauber a Twitteren azt írta, Nasr elhagyta a pályát a kocsival, de jól van. Nem utal ütközésre.

14.52 AZ ÁLLÁS

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.598 (41 kör)
2. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes 2014) 1:26.888 (8)
3. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.307 (68)
4. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:27.363 (18)
5. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:27.510 (48)
6. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:27.951 (35)
7. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21)
8. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (32)*
9. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:28.906 (83)
10. Wehrlein (német, Mercedes) 1:29.286 (6)
11. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)*
*csak délelőtt ment

A pálya belső kamerarendszerének bejövő képe a baleset után
A pálya belső kamerarendszerének bejövő képe a baleset után

14.48 Két platós kocsi a helyszínen, hogy elszállítsa a roncsokat. Tavaly olyen nem történhetett volna, hogy Nasr és Wolff karambolozik, hiszen a Williams tesztpárosaként legfeljebb egyikük ülhetett autóba egy teszten.

14.42 A Sauberről hiányzik a hátsó légterelő, Nasr autója a gumifalnál állt meg. Wolff Williamse a kavicságyban áll, ugyanúgy az 5-ös kanyarnál.

14.40 Piros zászló. Nasr és Wolff a kavicságyban. A Sauber sérült. Összeütközhettek?

14.35 A tavalyi Force India is gyorsul, a tesztre beeső Pérez 1:26.888-cal második. Räikkönen a téli kemény keverékű gumin teljesítette gyors körét.

14.34 Pérez 1:27.2-jére Räikkönen 1:25.598-as köre a válasz. Tényleg nincs messze Hamilton tavalyi 1:25.232-es pole-köre.

14.32 Pérez 1:27.372-vel már a negyedik.

14.30 Pérez 1:27.5-tel az ötödik, Wolff a „mercedeses Wehrleint” megelőzte, de Pérez miatt 9. maradt. Räikkönen újra a pályán.

14.28 Wolff 1:29.3-ra javította legjobbját, de még mindig 9. (Ha Wehrleint kettőnek számoljuk a két csapat miatt…)

14.26 Az ebéd előtt 77 kört teljesítő Wolff újra a pályán.

14.20 Pérez csak egy kört ment, csak Nasr van a pályán.

Pérez ma délelőtt kapta a hírt, hogy be kell ugrania tesztelni
Pérez ma délelőtt kapta a hírt, hogy be kell ugrania tesztelni

14.15 Pérez először pályán a Force Indiával. A mexikói Hamilton betegsége miatt körözhet ma, a Force Indiához rendelt Wehrleinnek ugyanis át kellett ülnie a Mercedesbe.

14.13 Az eredménylista teteje Jerezt idézi a Ferrarival és a Sauberrel a tetején, de a többiek ezúttal nagyon közel vannak.

14.11 Räikkönen a boxban, az élről letaszított Nasr megy ki a pályára.

14.10 Csodás idő van, a levegő 13 fokos, az aszfalt 29.

14.08 A finn egy 1:35-ös kör után ismét belehúzott. 1:27.141 lett a vége.

14.06 A következő kör első két szektorában még gyorsabb volt, de a záró harmadban túl sok időt vesztett, így nem tudott tovább javítani.

14.05 Räikkönen a jelöletlen téli kemény gumikon 1:27.180-nal az élre ugrott.

14.04 A teszt 17 helyett 18 óráig tart.

14.00 Elkezdődött a délután szakasz. A délelőtt második felét „átpihenő” Räikkönen máris a pályán a Ferrarival.

Délután Wehrlein helyettesíti az influenzás Hamiltont és a nyakát fájlaló Rosberget a Mercedesnél
Délután Wehrlein helyettesíti az influenzás Hamiltont és a nyakát fájlaló Rosberget a Mercedesnél

13.56 A németek azt is kiderítették, hogy a Marussia március első napjaira időpontot kapott az FIA-tól törésteszt elvégzésére. Lehet, hogy elkészül a 2015-ös autója? A 2014-es teljesítményéért járó több mint 40 millió eurós F1-es pénzjutalmát csak akkor kapja meg, ha elindul az Ausztrál Nagydíjon.

13.54 A német Auto Motor und Sport megtudta a Mercedestől, hogy Rosberg nyakában be van gyulladva egy idegszál, ezért nem ül a német autóba. Ma ugyanis „rásérülhet”, és ezzel a további heti gyakorlását tenné kockára.

13.17 A teszt 14 órakor folytatódik.

13.15 Közben Németországban az a hír járja, az Audi újabb próbálkozást tett volna az F1-be kerülésre, de lefújták a Red Bull-lal közös projektet, amelyet Stefano Domenicali vezetett volna.

13.10 Räikkönent és a Ferrarit akkor láttuk legutóbb a pályán, amikor Buttont, de a Scuderia nem közölte, hogy gond lenne az SF15-T-vel.

13.08 A McLaren jelezte, hogy a korábbi tervekkel ellentétben pénteken Button helyett Alonso ül autóba, s abban bízik, hogy a spanyolnál nem jön elő ugyanez a meghibásodás. Megbízható megoldás azonban csak szombatra várható. Kár érte, a McLaren-Honda biztató tempót diktált a meghibásodásig.

13.07 Egy óra pihenő, délután Hamiltont és korábbi csapata, a McLaren autóját sem fogjuk látni. Viszont idén először autóba ül Sergio Pérez, aki a Force India tavalyi autójával kezdi meg a munkát.

13.05 AZ ÁLLÁS AZ EBÉDSZÜNETBEN

1. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.307 (56 kör)
2. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:27.363 (18)
3. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:27.510 (48)
4. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:27.951 (35)
5. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:28.064 (29)
6. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21)
7. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (32)
8. Wehrlein (német, Mercedes) 1:29.286 (6)
9. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:29.400 (77)
10. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)

13.00 Leintették a délelőtti szakaszt. Nasr az élen Ricciardo előtt, Wolffé a legtöbb kör.

12.57 Tesztpilóták pillanatai: Wehrlein 1:29.2-t ment a Mercedesszel, Wolff 1:29.4-et a Williamsszel.

12.55 Button biztosan nem megy már ma ki, sőt, a Honda szerint lehetetlen garantálni, hogy a meghibásodás pénteken ne jelentkezzen újra. Az átalakított alkatrész csak szombatra érkezik meg.

12.54 Wehrlein máris gyorsabb, mint Hamilton volt a Mercedesszel influenzásan.

12.53 Wehrlein először jött ki a gyári Mercedesszel. Az ebédszünet előtt kipróbálja az autót, amellyel zsúfolt délutánja lesz.

12.51 A McLarennél az energiaátalakító rendszer meghibásodása miatt motort kell cserélni, így nem biztos, hogy Button ma újra pályára hajt.

12.49 Közeledik a tesztnap fél távja, amelynél Jerezzel ellentétben egyórás „hivatalos” ebédszünetet tartanak. A körözés 14 órakor folytatódik, s az első teszttel ellentétben 18 óráig tart.

12.46 Ricciardo közepesen kemény gumikon 1:27.363-as kört ment, 56 ezredre van Nasr legjobbjától.

12.41 Sőt, Wolff 1:30.2-vel feljött Hamilton elé.

12.40 Nasr, Maldonado és Wolff tovább élvezi az új közepesen kemény gumik tartós és kiegyensúlyozott karakterisztikáját.

12.37 Újabb egy tizedet faragott, még háromra van az influenzás Hamilton legjobbjától.

12.35 Az 1:30.8 Wolff eddigi legjobbja, de még mindig 9.

12.34 Niki Lauda tavaly kiakadt a Williamsre, hogy nem használta ki Wolff pénteki bevetését Németországban, s nem tette lehetővé, hogy könnyű autóval a szabadedzés élén zárjon. Vajon ma él a csapat azzal a marketinglehetőséggel, amit tavaly elszalasztott?

12.32 A Red Bull feltűnésével az időlista aljára kerülő Wolff kijött a boxból a Williamsszel, közepesen kemény gumikon megy, akárcsak Maldonado.

Maldonado és a Lotus az élmezőnybe került a Mercedes-motorral
Maldonado és a Lotus az élmezőnybe került a Mercedes-motorral

12.29 Maldonado 1:27.510-zel a második helyen.

12.27 Az ausztrál visszatért a boxba.

12.26 Maldonado és Ricciardo a pályán, a Red Bull következő körei is 1:27-esek voltak.

12.22 Másodikra még jobb, 1:27.5-tel a második az ausztrál. Két Renault-motoros autó a „dobogón”.

12.21 Kezdésnek nem rossz Ricciardótól: 1:28.343. Egy másodpercre van Nasr legjobbjától.

12.18 Ricciardo a pályán a Red Bull-lal. Még nincs mért köre. Wolff megállt a boxban a Williamsszel.

12.15 Wolff a 26 körös első etapja után a boxban járt, új gumikon folytatja a körözést.

12.12 Wehrlein még mindig a Force India-Mercedesszel hajtott ki a pályára. A Mercedes azzal magyarázza Rosberg mellőzését, hogy rengeteg munka vár rá pénteken, nem akarja kifárasztani. Gyenge lábakon álló indok, inkább a két versenyző feltételeinek kiegyenlítéséről lehet szó, hiszen a német már Jerezben is 400 kilométerrel többet tesztelt, mint Hamilton.

12.08 Wolff versenyszimulációja során egyre gyorsabb köröket fut, a sok 1:32 után bejutott az 1:31 perces zónába. Vettel tavalyi leggyorsabb köre a versenyen 1:28.918 volt.

12.06 AZ ÁLLÁS

1. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.307 (38 kör)
2. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:27.951 (33)
3. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:28.064 (29)
4. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21)
5. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:28.218 (29)
6. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (26)
7. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)
8. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:31.207 (53)
Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) idő nélkül (8)

12.03 Wolff túl az 50. körén, a második legnagyobb táv tavalyi közvetlen kollégájáé, az időlista élén álló Nasré.

12.01 Elmúlt dél, és a Red Bullnak továbbra sincs mért köre. Ricciardo nyolc kört tett meg eddig. Buttont is régen láttuk a McLaren-Hondával.

11.58 Továbbra is a Nasr, Wehrlein, Wolff, Maldonado négyes körözött, a Sauber brazilja többször egymás után ment 1:27-es időket, majd miután 1:28-ba csúszott vissza, a boxba hajtott.

11.47 Nasr 1:27.307-re javította a nap legjobbját.A közepesen kemény gumikat használta hozzá.

11.45 Verstappen és Maldonado a pályán, a holland a Toro Rossóval feljött a 2. helyre, 1:27.951 az eredménye. Sauber és Toro Rosso az első két helyen. Wolff 1:32-es körök sorozatát futja.

11.40 Wolff ebben a menetében sem gyors, a Williams továbbra is sajátos edzésterv szerint tesztel.

11.37 Hamiltonnak reggel magas láza volt, az autóban nem érezte jól magát. A Mercedes azt is közölte, reményei szerint szombatra elég jól lesz ahhoz, hogy beüljön az autóba. A tervek szerint a péntek és a vasárnap Rosbergé, az utolsó két napot akár fel is cserélhetik.

11.36 Nem hivatalos információk szerint Nasr és Räikkönen a speciális téli gumikon futotta eddigi legggyorsabb körét, akárcsak Wehrlein. A többiek a közepesen keményet használták.

Susie Wolffé a legtöbb kör csütörtök délelőtt
Susie Wolffé a legtöbb kör csütörtök délelőtt

11.34 A német a 20. körre végén a boxba hajtott, Wolff a pályán a Williamsszel.

11.33 Csak Wehrelin köröz. A levegő hőmérséklete elérte a 10 fokot, totális szélcsend van.

11.26 Úgy tűnik, nem azonnali a váltás, a Force India újra Wehrleinnel a volánnál hagyta el a boxutcát. Várhatóan az ebédszünet után változik a felállás. Igaz, Nico Rosberg is Barcelonában van, semmi kétség afelől, hogy szívesen beugrana az üresen maradt Mercedesbe.

11.23 A Force India átengedte Wehrleint a Mercedesnek, a 2014-es autót a továbbiakban Sergio Pérez vezeti.

11.22 Wolff legjobb körével csak a 8., de a Williams hosszú menetre rendezkedett be, a brit hölgy már 33-nál tart, ebből a szempontból vezeti a mezőnyt.

11.21 AZ ÁLLÁS

1. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.522 (24 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:28.064 (28)
3. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21)
4. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (15)
5. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:28.669 (12)
6. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:28.840 (25)
7. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)
8. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:31.207 (33)
Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) idő nélkül (8)

11.17 Nasr autóján a gyors körén a Pirelli speciális kemény téli abroncsai voltak. Az aszfalt 24 fokos.

11.16 Az autosport.com értesülései szerint valóban a lassító átvágásáért törölték Räikkönen és Button 1:27-es körét.

11.15 Maldonado is mért kört futott, 1:28.9-re javított.

A Sauber-Ferrari és Felipe Nasr az élen
A Sauber-Ferrari és Felipe Nasr az élen

11.14 Nasr 1:27.522-vel az élen a Sauber-Ferrarival. Kérdés, megtartja-e az eredményét?

11.11 Maldonado ismét a pályán a Lotusszal. A legutóbbi két körét nem tudta befejezni.

11.10 Az időmérő tábláról Button 1:27-es körét is törölték. Räikkönen esetében csak találgatás, hogy a sikán levágása miatt.

11.08 Button 1:27.989-cel az élen, Wehrlein pedig el is indult a Force Indiával, és 1:28.3-at ment.

11.06 Button újra a pályán a McLarennel, egyből 1:28-as kört ment.

11.05 Verstappen 1:29.448-cal a Renault-motort is behozta 1:30 alá.

11.03 Wehrlein a Force India-Mercedesben ül, kimenne a pályára, a silverstone-i csapat kissé tanácstalannak tűnik, kiengedje-e.

11.00 Räikkönen újra az élen, 1:28.064 a köre.

10.58 Räikkönen 1:28.212-vel kezd visszakapaszkodni törölt legjobbja felé, de még Button az első.

10.54 Nasr, Wolff, Ricciardo és Räikkönen a pályán.

Hamilton betegség miatt nem tesztel tovább, csak 11 kört tett meg
Hamilton betegség miatt nem tesztel tovább, csak 11 kört tett meg

10.50 A Mercedes közölte, hogy Hamilton betegség miatt nem tesztel tovább a mai napon. A Mercedesszel a továbbiakban Wehrlein köröz, így a Force Indiának megoldást kell találnia, hogy folytassa.

10.49 A pálya időmérő rendszere szerint Räikkönen legjobb köre 1:29.494, azaz törölték az 1:27.5-ös kört, amellyel eddig az élen állt. Így viszont Button és a McLaren-Honda a leggyorsabb.

10.48 Räikkönen és Wolff a pályán.

10.45 Újra zöld a lámpa a boxutca végén.

10.43 A Lotust feltették a teherautóra, a boxba tart.

A McLaren elégedett lehet az eddigi csütörtöki teljesítménnyel
A McLaren elégedett lehet az eddigi csütörtöki teljesítménnyel

10.37 A Lotus ma az autókat a boxba szállító platós kocsi teszteléséről is gondoskodik. Maldonadónak nem hoz szerencsét 2012-es futamgyőzelmének helyszíne.

10.36 Piros zászló, a második a mai teszten. Idő sem volt leírni, hogy Maldonado újra elindult a Lotusszal, a 4-es kanyarban megint leállt az arany-fekete autó.

10.33 AZ ÁLLÁS

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.523 (16 kör) – ezt az eredményt később törölték
2. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (12)
3. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:29.276 (17)
4. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:29.510 (10)
5. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)
6. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:32.600 (11)
7. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:46.118 (10)
5. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:51.545 (5)
Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) idő nélkül (2)

10.26 Button a Spanyol GP tavalyi időmérőjén 1:28.1-gyel simán továbbjutott volna az első szakaszból, Räikkönen az 1:27.5-tel a harmadikba jutott volna. A finn valójában csak 4 tizeddel marad el az időmérőn futott leggyorsabb Ferrari-körtől. Mindezt az első barcelonai tesztnap első óráiban produkálták, azaz a várakozásoknak megfelelően sokkal gyorsabbak lesznek az idei autók a 2014-eseknél.

10.23 Button a boxban, Nasr körről körre gyorsul.

10.20 Újabb kör, 1:28.4 – ha csak ezt a menetet nézzük, van ok a bizakodásra. Nasr is 1:30 alatt a kék Sauberrel.

10.19 1:28.3 a legutóbbi kör Buttontól, a kiegyensúlyozottság is megnyugtató lehet a McLarennek.

10.17 A McLaren-Honda egyre gyorsabb, 1:28.1 Button legutóbbi köre. Nasr első időeredménye (a 11. körében) 1:32.

10.15 Button a második helyen, másfél másodperccel Räikkönen mögött.

10.13 Button ismét a pályán a McLaren-Hondával. Amit ma láttunk, annak alapján valóbban sikeres volt a hétfői és a keddi filmforgatási nap a Circuit de Barcelona-Catalunyán.

10.09 Wolff 1:34-et ment, körről körre gyorsul a Williamsszel.

A Force India olyannyira tavalyi, hogy az új festés mexikói bemutatásán használt orrkúpot sem tették fel rá
A Force India olyannyira tavalyi, hogy az új festés mexikói bemutatásán használt orrkúpot sem tették fel rá

10.06 Räikkönen 1:27.523-mal már felülmúlta a tavalyi verseny leggyorsabb körét, és csak két másodpercre van Hamilton pole-idejétől (1:25.232). A finn a 10. körét kezdte meg a menetben.

10.05 Zavartalan a napsütés, s bár a levegő még mindig csak 6 fokos, az aszfalt hőmérséklete már 18-ra emelkedett.

10.03 Wehrlein 1:29.675-tel az élen.

10.02 Räikkönen 1:30.063-ra javította a nap legjobbját.

10.01 Wehrlein 1:30.6-ra javított, ezzel harmadik a 2014-es Force Indiával.

9.58 A finn következőre 1:30.210-zel az élre állt. Wehrlein 1:33-at ment a tavalyi Force Indiával.

9.57 Nasr, Wehrlein és Räikkönen a pályán, a finn 1:32.063-ra javítva közel került Button eredményéhez.

9.56 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11 kör)
2. Button (brit, McLaren-Honda) 1:31.984 (5)
3. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:33.899 (6)
4. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:40.064 (6)
5. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:51.545 (5)
Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) idő nélkül (7)
Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) idő nélkül (4)
Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) idő nélkül (1)
Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) idő nélkül (1)

9.51 A Lotus szenzorhibát gyanít Maldonado autójában. Vizsgálják a kocsit, eltarthat egy ideig, mire újra pályára gurul a venezuelai.

9.49 Hamilton azonnal visszavette a vezetést, 1:30.429-cel az első, de legalább mát láttunk valami izgalmasat a McLarentől.

9.48 Button 1:31.984-gyel az élre repítette a McLaren-Hondát!

9.47 Button mért körre indult. Hamilton újra kint van, nagy a forgalom.

9.45 Hamilton a boxban, Button újra elindult a McLaren-Hondával.

9.43 Hamilton 1:37.664-re javította a nap legjobbját. Wolff 1:53-mal kezdett.

9.40 Hamilton és Wolff a pályán, a vb-címvédőnek több mint 400 kilométeres elmaradása volt Rosberghez képest Jerezben.

Maldonado és a lerobbant Lotus
Maldonado és a lerobbant Lotus

9.38 Ricciardo először pályán a Red Bull-lal.

9.37 Újra szabad a pálya.

9.35 Maldonado a leggyorsabb volt az első szektorban, mielőtt leállt az autója. Nasr a körei végén a boxba hajtott, ezért nincs időeredménye.

9.33 AZ ÁLLÁS

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:39.340 (4 kör)
2. Maldonado (venezuelai , Lotus-Mercedes) 1:51.545 (5)
3. Hamilton (brit, Mercedes) 1:58.515 (5)
Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) idő nélkül (5)
Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) idő nélkül (2)
Button (brit, McLaren-Honda) idő nélkül (2)
Wolff (brit, Williams-Mercedes) idő nélkül (1)
Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) idő nélkül (1)
Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) idő nélkül (0)

9.28 Maldonado Lotusa füstölög a 6-os kanyarnál.

9.27 Piros zászló.

9.26 A barcelonai pálya:

9.25 A finn 1:39.340-nel első, a célegyenesben elhúzott Maldonado Lotusa mellett.

9.23 Maldonado 1:53.565-tel átvette a vezetést. Räikkönen pályán a Ferrarival.

9.20 Maldonado Lotusa is elindult, csatlakozott a Sauberhez.

9.17 A Chelsea-Sauber-Ferrari megtörte a csendet. A londoni futballklubbal évekkel ezelőtt megkötött együttműködési szerződés aláírása óta nem volt akkora Chelsea-logó az autón, mint ma.

9.14 További barcelonai összehasonlítási alapok. A pole tavaly 1:25.232-vel lett Hamiltoné, a verseny leggyorsabb körét Sebastian Vettel futotta a Red Bull-lal: 1:28.918.

Szép nagy Chelsea-logó a Sauberen
Szép nagy Chelsea-logó a Sauberen

9.13 Hamilton újra a boxban, csendes a pálya. A Red Bullt még nem láttuk.

9.12 Hamilton 1:58.515-re javított. Tavalyi teszteredmények nincsenek Barcelonából a téli felkészülésről, egy éve ilyenkor Bahreinben köröztek a pilóták. A spanyol első szabadedzését 1:27.023 perces idővel zárta az élen Hamilton.

9.08 Hamilton következő köre 2 percen kívüli, egyedül ő maradt a pályán.

9.06 Hamilton nem lacafacázik, már mért köre is van: 1:59.512. Button próbakörön a McLaren-Hondával.

9.04 Csak Hamilton maradt kint második próbakörre, Verstappen pályán a Toro Rossóval.Már csak Buttont és Ricciardót nem láttuk. A McLaren és a Red Bull jerezi gondjai után nem is csoda.

9.02 Felipe Nasr távozása után Susie Wolff a Williams megkérdőjelezhetetlen harmadik pilótája. A tavaly pénteki szabadedzésen bemutatkozó hölgy ma egy egész tesztnapot kap, remélhetőleg kevesebb műszaki problémával, mint egy éve.

9.01 Nasr (Sauber), Wehrlein (Force India), Wolff (Williams), Räikkonen (Ferrari), Hamilton (Mercedes) és Maldonado (Lotus) máris a pályán.

9.00 Kivilágosodott, süt a nap, zöld a lámpa, indul a teszt!

8.56 A motorok már fel-felbőgnek a garázsokban, pár perc, és kezdődik a körözés a kék ég alatt.

Räikkönen Jerezben a leggyorsabb volt, Barcelonában tovább bizonygathatja a Ferrari fejlődését (Fotó: Reuters)
Räikkönen Jerezben a leggyorsabb volt, Barcelonában tovább bizonygathatja a Ferrari fejlődését (Fotó: Reuters)

8.52 A jerezi köridők ma már kevésbé érdekesek, már csak azért is, mert az a pálya vonalvezetésében és aszfalttípusában is egyedi. A barcelonai időeredmények beszédesebbek lehetnek, de természetesen nem mindegyik csapat fogja megmutatni, mit tud. Viszont az elnyújtott, közepesen gyors kanyarokban sokkal könnyebben előjönnek az aerodinamika terén tapasztalható problémák.

8.47 Emlékeztető Jerezből:

KÖRÖK, KILOMÉTEREK JEREZBEN
PILÓTÁKCSAPATOK
körkm
kör km
Mercedes 516 2284
Sauber-Ferrari 382 1691
Toro Rosso-Renault 353 1563
Ferrari 349 1545
Williams-Mercedes 278 1230
Lotus-Mercedes 190 841
Red Bull-Renault 166 735
McLaren-Honda 79 349
Nico Rosberg 308 1363
Lewis Hamilton 208 921
Kimi Räikkönen 200 885
Felipe Nasr 197 872
Marcus Ericsson 185 819
Carlos Sainz Jr. 183 810
Max Verstappen 170 752
Sebastian Vettel 149 659
Felipe Massa 144 637
Pastor Maldonado 137 606
Valtteri Bottas 134 593 MOTOROK
Daniel Ricciardo 84 371
kör km
Mercedes 984 4357
Ferrari 731 3236
Renault 519 2298
Honda 79 349
Daniil Kvyat 82 363
Romain Grosjean 53 234
Jenson Button 41 181
Fernando Alonso 38 168

8.45 Öt fok van, tiszta az idő, a nap elő-előbújik a horizonton látható felhők mögül, esőre nem kell számítani. A napi maximum 15 fok körül várható.

A SAUBER ENYHÉN MÓDOSÍTOTTA FESTÉSÉT

8.40 Az első teszten elért időeredmények alapján a Ferrari és a Sauber volt a főszereplő. A svájciak bizakodva várják a folytatást, s kisebb módosítást is elvégeztek az új kocsi festésében.

Daniel Ricciardo készen áll a körözésre a fekete-fehér Red Bull-lal
Daniel Ricciardo készen áll a körözésre a fekete-fehér Red Bull-lal

8.36 A Force India kihagyta a jerezi tesztet, idei autójának késése miatt Barcelonában a tavalyi autójával gyakorol. A négy napból kettőn a Mercedes tesztpilótája, Pascal Wehrlein ül autóba, Sergio Pérez és Nico Hülkenberg így egy-egy napot kap.

8.35 Köszöntjük olvasóinkat a kétszer négynapos barcelonai tesztet végigkísérő élő közvetítéssorozatunk első részében! Két hét telt el a jerezi teszt óta, a csapatok visszavonultak főhadiszállásaikra, hogy a dél-spanyolországi tapasztalataik alapján csiszoljanak autóikon. Miközben a Red Bull és a McLaren arra keres választ, hogy sikerült-e kijavítani a jerezi körözést korlátozó meghibásodásokat, mások elkezdhetnek dolgozni az autó finomhangolásán.

A McLaren már a hét elején elkezdte a munkát, hétfőn és kedden kihasználta idei filmforgatási napjait, amelyeken egyenként legfeljebb 100-100 kilométert tehetett meg. Beszámolók szerint nem sokat fejlődött a Honda-motoros autó Jerez óta. Bár a japánok szerint nagyon jól sikerült a két nap, a Honda zavarba ejtően derűs vezetőinek jerezi nyilatkozatai alapján azt is gondolhattuk volna, hogy nemcsak a legjobb köridő, hanem a legtöbb kör is a McLarené volt az első teszten…

A BARCELONAI TESZT BEOSZTÁSA
csütörtök péntek szombat vasárnap
MERCEDES Hamilton Rosberg Hamilton Rosberg
RED BULL Ricciardo Ricciardo Kvjat Kvjat
WILLIAMS Wolff** Bottas Massa Bottas, Massa
FERRARI Räikkönen Räikkönen Vettel Vettel
McLAREN Button Button Alonso Alonso
TORO ROSSO Verstappen Sainz Verstappen Sainz
LOTUS Maldonado Palmer** Maldonado Grosjean
SAUBER Nasr Ericsson Ericsson Nasr
FORCE INDIA* Wehrlein** Pérez Wehrlein**
Hülkenberg
*2014-es autóval tesztel **tesztpilóta
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik