F1: Hamilton a legjobb, és ez nem politika - Alonso

2013.01.17. 17:57
null
Fernando Alonso szerint sz idei szezonrtajtnál erős lesz a Ferrari (Fotó: Reuters)
Fernando Alonso szerint ha a Formula–1-es versenyzőket az autójuktól függetlenül értékeljük, Lewis Hamilton a legjobb. A Ferrari olaszországi sítáborában sajtótájékoztatót tartó spanyol ugyanakkor újra elismerte: Sebastian Vettel megérdemelten lett háromszoros világbajnok.

 

„Nem tudom, hogy az idén ki lesz a világbajnokság fő esélyese, hiszen ez azon múlik, kié a legjobb autó, ki készül fel a legjobban, kinek lesz szerencséje, és hasonló tényezők döntenek – mondta Alonso a Ferrari sítáborában. – Hogy autótól függetlenül ki a legerősebb rivális, az más kérdés. Szerintem Lewis Hamilton az, ez volt az igazság tavaly, és ez lesz az idén is. Ez a személyes véleményem, nem pedig politikai játék azzal a céllal, hogy valakik valamit gondoljanak. A legjobb pilóta a rajtrácson Hamilton, rá kell figyelni. Ő lesz a legjobb az idén és a következő évben is."

Alonso hozzátette, hogy tudja, az élet nem könnyű a McLarennél, ezért megérti a Mercedeshez szerződő Hamiltont, aki szerinte sokkal jobban fogja érezni magát új csapatánál. Sebastian Vettelről is beszélt.

„Nem mondom, hogy Vettel nem a legerősebb pilóta, 2011-ben fantasztikus szezonja volt, de a Red Bull a versenyek többségén mindkét autójával megverte a mezőnyt. Ám a részben esős versenyeken mutatott teljesítménye fantasztikus volt, egyetlen hibát sem vétett. Ezeken a futamokon tisztán láthattuk, hogy vannak napok, amelyeken jobb mindenki másnál, és megérdemelten nyerte meg a világbajnoki címeit" – mondta Alonso.

A spanyol azt is elmondta, hogy a Ferrari jobban fogja kezdeni a 2013-as idényt, mint a 2012-est – legalábbis ami az autó teljesítményét illeti. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy másfél-két másodperccel lassúbbak legyünk, mint a leggyorsabb autó. Jól kell dolgoznunk a felkészülés alatt, Melbourne még messze van" – mondta Alonso.

Legfrissebb hírek

Száz éve született Jack Brabham, aki saját építésű autójával lett F1-es világbajnok

Népsport
2026.04.02. 10:00

Verstappen nélkül tesztel a Red Bull; a Ferrari többször is pályára hajt az F1-es kényszerszünetben

F1
2026.03.31. 16:24

A győztes sosem fog beszélni róla, de az idei F1 javításra szorul

F1
2026.03.31. 14:29

„Egy kör különbség, és valószínűleg nyertem volna” – Russellt frusztrálja a Japán Nagydíj alakulása

F1
2026.03.29. 16:23

Verstappen komolyan fontolgatja, hogy befejezi az F1-es pályafutását

F1
2026.03.29. 14:56

„Figyelmeztettük az FIA-t” – a versenyzők változtatást követelnek Bearman óriási bukása után

F1
2026.03.29. 13:26

Antonelli az újabb sikerrel a pontverseny élén! Russell leszorult a dobogóról Szuzukában

F1
2026.03.29. 09:00

„Rendkívül frusztráló” – Leclerc kifakadt a szuzukai időmérő után

F1
2026.03.28. 16:30
Ezek is érdekelhetik