F1: hamarosan bejelenthetik a bahreini és a vietnámi futam törlését is

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
2020.03.13. 13:04
null
A csapattagok idő előtt hagyták el Ausztráliát csütörtökön (Fotó: AFP)
Könnyen lehet, hogy a Formula–1 2020-as szezonja csupán május 3-án, a Holland Nagydíjjal veszi kezdetét. Miután törölték az idénynyitó melbourne-i versenyhétvégét, a mezőny valószínűleg Bahreinbe és Vietnámba sem utazik el a koronavírus-járvány miatt – erről akár még ma bejelentést tehet a sorozat vezetősége.

 

A Formula–1 csütörtökön az utóbbi évek egyik legkaotikusabban alakuló napját élte meg Melbourne-ben. A Liberty Media és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerette volna megrendezni az idénynyitót, de miután a McLaren visszalépett, és a többi csapat sem szeretett volna túlzottan versenyezni Ausztráliában, kénytelenek voltak lefújni a hétvégét.

Az erről szóló hivatalos bejelentésre azonban hosszú órákat kellett várni. Ezalatt még az is felmerült, hogy azért késik a bejelentés, mert az ausztráliai verseny törlésével egyidőben az utána következő bahreini és a vietnámi forduló lefújását is meg kellett szervezni. Végül egyelőre csak egy hétvége került ki a versenynaptárból, de mivel a (zárt kapus) bahreini futamra csupán egy héttel a melbourne-i után kerülne sor, nagy rá az esély, hogy azt sem rendezik meg.

Vietnám április 5-én adna otthont az első F1-es versenyének, de mivel korábban már ott is megjelent a koronavírus, hetek óta kérdéses, hogy odautazik-e a mezőny. Ha a soron következő két hétvégét is törölnék, akkor a május 3-i Holland GP lenne az első verseny az idényben. Ám arra is megvan az esély, hogy csúszik a zandvoorti pálya visszatérése is a versenynaptárba…

Legfrissebb hírek

F1, Brit Nagydíj, sprintverseny

F1
27 perce

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
16 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
18 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
22 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
2026.07.02. 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
2026.07.02. 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42
Ezek is érdekelhetik