F1: Grosjean a Brit Nagydíj után felhívta Toto Wolffot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 17:31
Bár a Brit Nagydíj rajtja előtt Romain Grosjean beszólt a Mercedesnek és az FIA-nak, a futam után pedig Toto Wolff kiosztotta a Haas francia pilótáját, egy telefonbeszélgetést követően szent a béke kettejük között.

Grosjean azért rágott be, mert Lewis Hamilton az időmérőn feltartotta őt, ezért úgy érezte, az időveszteség miatt rajtolhatott csak a 10. helyről a 8. helyett. Szerinte a Mercedes-versenyzőt azért nem büntették meg, mert a vb-címért harcol. Wolff erre azt mondta, Grosjean a korábbi ámokfutásai után örüljön, hogy még F1-es pilóta.

„Olvastam, miket mondott rólam, de szerencsére megvan a száma, úgyhogy felhívtam. Nagyon jót beszélgettünk − fogalmazott a francia. − Totóhoz nyilván nem szó szerint jutott el, amit mondtam. Elmondtam, hogy nem akartam megbántani Lewist vagy a Mercedest, csak igazságtalannak éreztem, hogy két helyet veszítettem az eset miatt, az F1-ben ez nagyon nem mindegy. Bocsánatot kértem azért, hogy azt mondtam, a Mercedesnek nem működik a GPS-e, nem volt fair."

Grosjean elárulta, barátságban tették le a kagylót, de arra nem tért ki, hogy Wolff bocsánatot kért-e a saját nyilatkozatáért.

„Az indulat beszélt belőle a pillanat hevében, minden oké" − mondta Grosjean.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
5 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik