F1: Gasly úgy érzi, újra kiérdemelte a Red Bull ülését

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 14:49
null
Gasly várja a Red Bull hívását (Fotó: AFP)
Az AlphaTauri francia versenyzője, Pierre Gasly bízik benne, hogy a 2020-as F1-es idényben nyújtott teljesítményével bizonyítja, rosszul döntött a Red Bull, amikor fél év után „visszafokozta".

 

A francia versenyző 2018-ban teljesítette az első teljes idényét a Formula–1-ben az akkor még Toro Rosso néven futó AlphaTaurinál, majd egy évvel később bemutatkozhatott a Red Bullnál Max Verstappen mellett. A francia azonban nem hozta a várt teljesítményt, s a „vörös bikák" még a nyári szünetben „visszafokozták" Danyiil Kvjat mellé. A Gasly helyére érkező Alexander Albon azonban hasonló helyzetbe került, mint elődje: képtelen tartani a lépést Verstappennel.

Gaslynak azonban határozottan jót tett a csapatváltás, hiszen idén remekül megy az AlphaTaurival, eddig összesen hét versenyt fejezett be pontszerző helyen, jó teljesítményét ráadásul az Olasz Nagydíjon aratott győzelmével meg is tudta koronázni.

Nem tudom, mikor keres majd fel a Red Bull, de remélem, hogy az elért eredményeimet értékelni fogja. Én vagyok az egyetlen versenyző, akinek sikerült kétszer is pódiumra állni az AlphaTaurival, és Sebastian Vettel mellett az egyetlen, aki győzelmet is ünnepelhetett. Most jó helyzetben vagyok, és továbbra is keményen nyomom. Folyamatosan jól kell teljesítenem, és hiszek benne, hogy jó lehetőségeim lesznek a jövőt illetően. A Red Bull-ülés nem tőlem függ, szóval remélem, hogy megjutalmazzák a jó teljesítményemet" – jelentette ki a francia.

Hiába azonban Gasly remek formája, paddockbéli pletykák szerint azért nincs esélye visszaérni a Red Bullhoz, mert a vezetőség egyes tagjaival megromlott a viszonya, s ezt támasztja alá a tanácsadó, Helmut Marko nyilatkozata is, mely szerint leginkább Nico Hülkenberggel és Sergio Pérezzel számolnak, ha Albon nem hozza a várt eredményeket.

Legfrissebb hírek

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
20 órája

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

F1: a vasárnapi viszontlátásra! – Nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.12.01. 09:56

Így lehet Norris, Verstappen vagy Piastri világbajnok Abu-Dzabiban

F1
2025.12.01. 09:39

„Képzelhetik, milyen vacakul érzem magam” – Piastri 16 pontos hátrányból várja az idényzárót

F1
2025.11.30. 20:51

Verstappen-győzelem és McLaren-blama Katarban – már 16 ponton belül a három vb-aspiráns

F1
2025.11.30. 18:40

Bajnokaspiránsok feszülnek egymásnak – az év legfontosabb rajtja következik a Katari Nagydíjon?

F1
2025.11.30. 12:21

Piastri magára talált – de még idejében? Verstappen a bajnoki remények életben tartásáért küzd Katarban

F1
2025.11.29. 21:38
Ezek is érdekelhetik