Hamilton simán nyert, és visszavette a vezetést az összetettben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.24. 15:27
Győzelemre váltotta pole pozícióját Lewis Hamilton a Francia Nagydíjon, ezzel visszavette a vezetést a világbajnoki összetettben. A kanadai verseny után a pontversenyben élre álló Sebastian Vettel nehéz versenyen van túl. A Ferrari pilótája az első körben ütközött Valtteri Bottasszal, ennek következtében mindketten visszaestek a mezőny végére, Vettelt ráadásul meg is büntették. A német az 5., míg Bottas a 7. helyen ért célba. Hamilton mellé Max Verstappen és Kimi Räikkönen állhatott fel a dobogóra.
Hamilton győzelmével visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben (Fotó: AFP)
Hamilton győzelmével visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben (Fotó: AFP)
Hamilton győzelmével visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben (Fotó: AFP)
Hamilton győzelmével visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben (Fotó: AFP)
Hamilton győzelmével visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben (Fotó: AFP)

Egész hétvégén magabiztos teljesítményt nyújtott Lewis Hamilton és a Mercedes, így a brit versenyző várhatta a pole pozícióból a startot vasárnap a Paul Ricard-on. Hamilton számára jól sikerült a rajt és megtartotta az első helyet, mögötte Sebastian Vettel megpörgette Valtteri Bottast.

A Ferrari pilótájának első szárnya sérült az ütközésben, míg Bottas bal hátsó defektet kapott. Mind a ketten azonnal a bokszba hajtottak, így a mezőny legvégére estek vissza. Ekkor már a pályán volt a biztonsági autó, ugyanis nem ez volt az egyetlen ütközés a rajtot követően.

Kicsit hátrébb a hazai pályán versenyző két pilóta, Pierre Gasly és Esteban Ocon akadt össze. Kettejük esetét a futam után vizsgálják. Vettel viszont hamar megkapta a saját büntetését – a németet öt másodperces időbüntetéssel sújtották a Bottas elleni akciója miatt.

A mezőny egyénként hat kört tett meg a biztonsági autó mögött, s az újraindításkor nem történt változás az élen. Hamilton meg tudta tartani az első helyet, hátrébb viszont Vettel és Bottas kezdte meg a felzárkózást. Hét körrel később a ferraris már a pontszerző tizedik helyen haladt, míg Bottas a 12. volt akkor.

Carlos Sainz Jr. egy ideig szépen tartotta a harmadik helyet, ahová a rajt utáni kavarodásban került, néhány körön belül viszont Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen is elment mellette. Hamiltont senki nem zavarta az élen – a brit a 18. körre kényelmesen, bő négy másodperces előnnyel haladt a második Verstappen előtt.

59. FRANCIA NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.231
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.539
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:33.666
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:30.029
VASÁRNAP
16.10: a verseny (53 kör, 309.626 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 1., 15.10:Osztrák Nagydíj
Július 8., 15.10:Brit Nagydíj
Július 22., 15.10:Német Nagydíj

Vettel számára sokkal jobban ment a felzárkózás, mint Bottasnak. A négyszeres világbajnok a 21. körre már az ötödik helyen haladt – igaz, hátránya ekkorra jelentős volt az előtte lévőkhöz. Bottas viszont ekkor csak az utolsó pontszerző helyen, vagyis a tizediken haladt.

Az élmezőnyből – leszámítva Vettelt és Bottast – Verstappen állt ki először a bokszba friss abroncsokért, majd a negyedik helyre jött vissza. A 30. körben Ocon után a másik Force India is elvérzett Sergio Pérez alatt – a mexikóinak az erőforrással akadtak problémái.

Hamilton a 33. körben cserélte le abroncsait, s két körrel később már mindenki túl volt a kerékcserén az élmezőnyből. Bár a mezőny hátsóbb részében sok előzést és helycserét láthattunk, az élen nem történt jelentősebb változás.

A verseny utolsó negyedében Räikkönen kezdett egyre közelebb kerülni Ricciardóhoz. Néhány körön belül le is dolgozta a hátrányát, és a 47. körben elkezdhette támadni az ausztrált. Bár az első támadási kísérlet sikertelen volt, utána el tudott menni Ricciardo mellett, ezzel a dobogót érő harmadik helyre jött fel.

Az utolsó körökben Lance Stroll okozott némi izgalmat, és még a virtuális biztonsági autót is „pályára kellett küldeni” miatta. A kanadai bal első defektet kapott,és a kettes szektorban állt félre a Williamsével. Az utolsó körre feloldották a VSC-t, és bár Bottas még megpróbálta elkapni Magnussent, a finnek meg kellett elégednie a hetedik hellyel.

Hamilton könnyedén megnyerte a Francia Nagydíjat Verstappen és Räikkönen előtt, mögöttük Ricciardo és Vettel ért célba. Ismét erős versenyen van túl Kevin Magnussen – a dán a nyolc világbajnoki pontot érő hatodik helyen látta meg a kockás zászlót. Őt követi Bottas, majd Sainz. A spanyol az utolsó körökig Magnussenék előtt haladt, akkor azonban kezdett elmenni az erő az autójából. Az első tízbe még Nico Hülkenberg és Charles Leclerc fért be.

Hamilton a győzelmének és Vettel hibájának köszönhetően visszaállt a világbajnoki összetett élére. A brit előnye 14 pont.

Túl vagyunk tehát a Formula–1 történelmének első triplahétvégéjének kezdetén. A következő két hétben két versenyt rendeznek. Az elsőt Spielbergben, Ausztriában a jövő héten, majd Silverstone-ba, a Brit Nagydíjra utazik a mezőny.

FRANCIA NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:30.11.385
2.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer7.090 mp h.
3.Kimi RäikkönenfinnFerrari25.888 mp h.
4.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer34.736 mp h.
5.Sebastian VettelnémetFerrari1:01.935 p h.
6.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:19.364 p h.
7.Valtteri BottasfinnMercedes1:20.632 p h.
8.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:27.184 p h.
9.Nico HülkenbergnémetRenault1:31.989 p h.
10.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari1:33.873 p h.
11.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1 kör h.
12.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1 kör h.
13.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1 kör h.
14.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1 kör h.
15.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1 kör h.
16.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault3 kör h.
17.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes5 kör h.gumidefekt
FELADTÁKmMegtett körökA kiesés oka
Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes27áramellátás
Esteban OconfranciaForce India-Mercedes0karambol
Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda0karambol
A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZ.PONT
1.Lewis Hamilton368145
2.Sebastian Vettel348131
3.Daniel Ricciardo226 96
4.Valtteri Bottas47 92
5.Kimi Räikkönen46 83
6.Max Verstappen3
6
68
7.Nico Hülkenberg6 34
8.Fernando Alonso5 32
9.Carlos Sainz Jr.7 28
10.Kevin Magnussen4 27
11.Pierre Gasly2 18
12.Sergio Pérez12 17
13.Esteban Ocon3 11
14.Charles Leclerc4 11
15.Stoffel Vandoorne3 8
16.Lance Stroll1 4
17.Marcus Ericsson1 2
18.Brendon Hartley1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes237
2.Ferrari214
3.Red Bull-TAG Heuer164
4.Renault 62
5.McLaren-Renault 40
6.Force India-Mercedes 28
7.Haas-Ferrari 27
8.Toro Rosso-Honda 19
9.Sauber-Ferrari 13
10.Williams-Mercedes 4

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik