Hamilton a második edzést is behúzta, Bottas viszont bajban lehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 15:25
null
Hamilton ott folytatta, ahol az első edzésen abbahagyta (Fotó: AFP)
Továbbra is a Mercedes a leggyorsabb a Paul Ricard-pályán, ám a németek mégis felemás edzésen vannak túl. Bár Lewis Hamiltonnál megint nem volt gyorsabb pilóta, Valtteri Bottas autójában a hűtőrendszerrel gondok adódtak, ami miatt idő előtt véget ért számára az edzés, és csak a hetedik lett. A második helyen Daniel Ricciardo végzett, az ausztrál lemaradása az első tréninghez képest viszont már jóval nagyobb, hét tizedmásodperc volt. A harmadik Max Verstappen lett a másik Red Bull-lal, őt a két Ferrari követi Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel sorrendben.

 

A második szabadedzéssel folytatódott a Francia Nagydíj programja, a pályán viszont a megszokottnál eggyel kevesebb autót láthattunk. Marcus Ericsson ugyanis nem vehetett részt a tréningen, miután az első gyakorlás végén csúnyán összetörte a Sauberjét (amit mellesleg hosszú percekig oltani is kellett, mivel kigyulladt). A gépet lehetetlen volt rendbe hozniuk a szerelőknek a rendelkezésre álló nagyjából két óra alatt.

A zöld jelzéskor a két Haas-pilóta, Kevin Magnussen és Romain Grosjean hajtott először az aszfaltcsíkra, ám az első nagyobb hiba Kimi Räikkönen nevéhez fűződik. A finn a kettes kanyarban csúszott meg és állt keresztbe. A mögötte érkező Stoffel Vandoorne viszont figyelt, és gond nélkül ki tudta kerülni a pálya közepén, a forgalommal szemben álló Ferrarit.

A határok feszegetéséből és az ebből adódó kicsúszásokból, megpördülésekből egyébként ezen az edzésen is akadt bőven.

59. FRANCIA NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.231
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.539
SZOMBAT
13.00–14.00: 3. szabadedzés
16.00–17.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
16.10: a verseny (53 kör, 309.626 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 1., 15.10:Osztrák Nagydíj
Július 8., 15.10:Brit Nagydíj
Július 22., 15.10:Német Nagydíj

A tréning felénél Sergio Pérezzel történt olyan, ami sokkal csúnyábban is végződhetett volna. A mexikói Force Indiájáról a hetes kanyarban vált le a bal hátsó kerék. Pérez keresztbecsúszott a pályán, de szerencsére nem találta el a falat. Szintén a szerencsének köszönhető, hogy az elszabaduló kerék sem okozott bajt.

Az eset miatt azonban előkerült a piros zászló, és közel tíz percig tilos volt a körözés. Ezt követően Valtteri Bottasnak adódtak problémái, vagyis már ezt megelőzően elromolhatott valami a finn Mercedesében, ugyanis az újraindításkor Bottas nem ült vissza az autójába – sőt, a szerelői igencsak szétszedték a W09-est. Mint kiderült, a padlólemezt kellett leszerelni a négykerekűről és a hűtőrendszer is ellenőrzésre szorult, valamint vízszivárgás okozott problémát.

Nem sokkal később egy másik versenyzőt is utolért a technika ördöge. Brendon Hartley kevéssel a gyakorlás vége volt kénytelen félrehúzódni és megállni a ring szélén. Virtuális biztonsági autós szabályozás volt érvényben, amíg elszállították a meghibásodott Toro Rossót.

Néhány perccel a kockás zászló lengetése előtt feloldották a korlátozást, így lehetett még egy-két gyors kört teljesíteni – sőt, Fernando Alonso egy megpördülést is bemutatott –, ám az állás már nem változott. Hamilton az első után a második szabadedzést is megnyerte, a második helyen végző Ricciardo lemaradása azonban ez alkalommal sokkal nagyobb, egész pontosan hét tizedmásodperc volt. A harmadik az ausztrál csapattársa, Verstappen lett. A két ferraris abban a pozícióban zárt, mint az első tréningen – Räikkönen negyedikként, Vettel pedig az ötödikként.

A hatodik megint Romain Grosjean lett, míg a technikai problémákkal küzdő Bottas a hetedik helyen végzett. Az első tízbe még Fernando Alonso, Kevin Magnussen és Pierre Gasly fért be.

A Francia Nagydíj programja szombaton, 13.00-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel. Az időmérőt ezt követően, 16.00 órás kezdéssel rendezik.

FRANCIA NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:32.539átlag: 227.268 km/ó27 kör
2.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:33.2430.704 mp h.31
3.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:33.2710.73224
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:33.4260.88729
5.Sebastian VettelnémetFerrari1:33.6891.15035
6.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:33.6991.16030
7.Valtteri BottasfinnMercedes1:34.1561.6177
8.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:34.4001.86124
9.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:34.4571.91833
10.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:34.5351.99635
11.Nico HülkenbergnémetRenault1:35.0672.52830
12.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:35.0862.54733
13.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:35.1722.63328
14.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari1:35.5833.04433
15.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:35.6973.15831
16.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1:35.7053.16625
17.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:35.9363.39734
18.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:35.9703.43135
19.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:36.0803.54113

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik