F1: Fernando Alonso aláírta 2018-as szerződését – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.19. 17:56
null
Fernando Alonso 2018-ban McLaren-Renault-val versenyez (Fotó: AFP)
A Formula–1-ben szereplő McLaren-istálló bejelentette, hogy Fernando Alonso egy évvel meghosszabbította a szezon végén lejáró szerződését, így jövőre is a kétszeres világbajnok spanyol lesz a belga Stoffel Vandoorne csapattársa.

Alonso a szezon elejétől fogva jelezte a csapatának, hogy ha nem javít az autók teljesítményén, távozik. Mivel a Honda-motor teljesítmény és megbízhatóság szempontjából is messze elmaradt a másik három gyártóhajtóművétől, a McLaren lépett, és megállapodott a Renault-val a jövő évi motorszállításról.

Ezek után várható volt, hogy a spanyol pilóta hosszabbítani fog, és ez most meg is történt.

Mivel a Renault-erőforrással a Red Bull az idén képes volt futamokat nyerni, Alonso abban bízik, hogy erre a teljesítményre a McLaren is képes lesz, és újra az élmezőnyben küzdhet.

2018-AS RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)
csapat
motor
44 Lewis HAMILTON (brit) Mercedes Mercedes
77 Valtteri BOTTAS (finn) Mercedes Mercedes
3 Daniel RICCIARDO (ausztrál) Red Bull TAG Heuer (Renault)
33 Max VERSTAPPEN (holland) Red Bull TAG Heuer (Renault)
5
Sebastian VETTEL (német)
Ferrari
Ferrari
7
Kimi RÄIKKÖNEN (finn)
Ferrari Ferrari
11
Sergio PÉREZ (mexikói)Force India
Mercedes
31Esteban OCON (francia)
Force India
Mercedes
? Williams Mercedes
18 Lance STROLL (kanadai) Williams Mercedes
14 Fernando ALONSO (spanyol)
McLaren Renault
2
Stoffel VANDOORNE (belga)
McLaren Renault
? Toro Rosso Honda
?
Toro Rosso Honda
20 Kevin MAGNUSSEN (dán) Haas Ferrari
8
Romain GROSJEAN (francia)
Haas
Ferrari
55Carlos SAINZ Jr. (spanyol)Renault
Renault
27
Nico HÜLKENBERG (német)
Renault
Renault
? Sauber Ferrari
? Sauber Ferrari
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik