F1: Felipe Massa visszavonul a Formula–1-ből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.01. 15:05
null
Felipe Massa 2002-ben mutatkozott be az F1-ben (Fotó: Action Images)
A 2016-os szezont követően Felipe Massa nem áll többé rajthoz a száguldó cirkuszban. Ezt maga az érintett jelentette be a hétvégén megrendezendő Olasz Nagydíj ikonikus helyszínén, Monzában.

Massa 2002-ben került az autóversenyzés királykategóriájába. Első évében egyből versenyzői ülést kapott a Saubernél. Következő esztendejét a Ferrari tesztpilótájaként töltötte, majd 2004-ben visszakerült első csapatához, és további két éven keresztül versenyezhetett náluk.

A 2006-os évadra visszatérhetett a maranellói istállóhoz, azonban ezúttal már – Michael Schumacher csapattársaként – hétről hétre versenyképes autóban mérhette össze magát a legjobbakkal.

2008-ban kis híján világbajnoki címet szerzett, ráadásul hazai pályán: a szezonzáró Brazil Nagydíj előtt hét ponttal állt Lewis Hamilton mögött, ami azt jelentette, hogy Massának az első két hely valamelyikén, Hamiltonnak pedig az ötödik pozíciónál hátrébb kellett volna végeznie ahhoz, hogy a Ferrari versenyzője lehessen világbajnok. Massa ugyan megnyerte az interlagosi futamot, ám a fiatal brit az utolsó körben megelőzte az addig ötödik helyen autózó Timo Glockot, így végül a brit lett az összesített győztes.

Karrierje másik emlékezetes – és sajnálatos – pillanata éppen a Hungaroringen következett be, 2009-ben: az időmérő edzés második szakaszában a pálya egyik gyors szakaszán haladva egy Rubens Barrichello autójáról leszakadó rugó fejen találta. Massát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ám hosszú rehabilitáció után teljesen felépült. Abban a szezonban viszont már nem állhatott rajthoz.

2014-ben a Williams csapatához igazolt, és 2016 végén jár le a szerződése, amelyet nem hosszabbítanak meg, így az év végén távozik a 35 esztendős pilóta. Mindezidáig 41 alkalommal állhatott dobogóra, és 11-szer látta meg elsőként a kockás zászlót.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
12 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik