F1: Ezt meg kell emésztenünk – Wolff szerint hatalmas a Ferrari előnye

2019.04.08. 18:18
null
Wolff attól tart, hogy a Ferrari egy körön még gyorsabb lesz Kínában (Fotó: AFP)
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke biztos abban, hogy a Ferrari arra képes valójában, amit Bahreinben mutatott, a melbourne-i teljesítménye csak egyszeri botlás volt. Az osztrák szakember szerint riválisuk erőforrása páratlan, ezzel pedig a Mercedes nem tudja felvenni a versenyt.

 

Gyengén sikerült az idénynyitó Ausztrál Nagydíj a Ferrari számára: Sebastian Vettel a negyedik, Charles Leclerc pedig az ötödik helyen ért célba, a hátrányuk pedig hatalmas volt még a harmadikként befutó Max Verstappennel szemben is. Bahreinben aztán az erősorrend élére ugrottak a ferrarisok, Toto Wolff pedig attól tart, hogy emiatt nagyon nehéz dolga lesz ellenük a Mercedesnek.

„Ha a Ferrari képes hozni a tempót az erre érzékeny pályákon, mint amilyen a sanghaji is, egyértelműen ő lesz a legesélyesebb, hiszen az előnye egy körön még a bahreininél is nagyobb lehet – vélekedik a címvédő istálló csapatfőnöke. – Valódi tempóelőnyük van. A bahreini versenyen különböző szinteket láttunk ebben a tekintetben, még egyes autók között is, ezt pedig meg kell emésztenünk. Számítottunk rá, hogy erősek lesznek Melbourne-ben, főleg az alapján, amit a barcelonai teszteken láttunk, így a melbourne-i futam inkább jelentett meglepetést, mint a bahreini.

Wolff szerint tehát a bahreini a Ferrari valós teljesítménye, amivel a Mercedes talán nem is tudja felvenni a versenyt. Ráadásul riválisuk éppen azon a téren „vágott vissza”, amiben nagyon jók voltak a németek az utóbbi években.

„Bahreinben lenyűgözők voltak az egyenesekben, az energiaforrások páratlan. Azt hiszem, az időmérőn öt tizedmásodperc volt az előnyük csak az egyenesekben, ezzel pedig nagyon nehéz felvenni a versenyt. Véleményem szerint hozzá kell szoknunk ehhez a teljesítményszinthez, Melbourne-re pedig egyszeri esetként kell tekintenünk” – mondta Wolff.

 

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
15 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik